Mi van ma?

Kétségkívül a XX. századi magyar színjátszás egyik legszebben beszélő, fejedelmi megjelenésű alakja Básti Lajos volt. Neve meghatározott szí­nészi stí­lust jelentett, tökéletes beszédtechnika, visszafogott szí­npadi mozgás, elmélyült karakterformálás, átgondolt játék, s nem utolsó sorban, a megjelenés utánozhatatlan eleganciája jellemezte.

Száz évvel ezelőtt 1911. november 16-án született Keszthelyen. Eredeti neve Berger Lajos volt, első szerepeit még e néven játszotta. Az elemi iskolát és a gimnáziumot szülővárosában végezte, 1930-ban érettségizett a Premontrei Gimnáziumban. Berger Rezső keszthelyi rövidáru-kereskedő fia valójában nem színész akart lenni, hegedülni tanult a helyi cigányprímástól, írónak vagy orvosnak készült (hallgatott is egy szemesztert az egyetemen), de egy véletlen találkozás megváltoztatta elhatározását. Megismerkedett a Keszthelyen nyaraló Mányai Lajos színiakadémiai növendékkel, aki olyan hatással volt rá, hogy ősszel jelentkezett a Színművészeti Akadémiára. Ódry Árpád egyetlen Ady-vers meghallgatása után felvette. 1935-ben szerzett diplomát. Bárdos Artúr Belvárosi Színházában kezdte pályafutását.

A különösen szép orgánumú Básti fiatal korában énekes-bonviván szerepekben is bemutatkozott. Társalgási darabokban, operettekben szerepelt, mint fiatal amorózó, bonviván. A harmincas évek filmjeiben is ilyen jellegű szerepeket játszott: 120-as tempó (1937.),

Oszvald Marika Jászai Mari-díjas színésznő, operetténekes már apró lányként is tudta, neki a színpadon van a helye. Sosem képzelt el magának más pályát, mindig is színésznőnek készült. Ő az, aki népszerűvé tette az akrobatikus táncot az operettekben, a többiek gyakran az ő sémáival dolgoznak. Lassan 40 éve hányja a cigánykereket, ma is lemegy spárgába, szaltózik.

Bejárta az egész világot. Fellépett Münchenben, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Ausztráliában, Japánban.

Thália legrakoncátlanabb tüneményének nevezték: Tündér és boszorkány volt egy személyben. Tüneményes tehetség, egyszeri és megismételhetetlen, színész zseni Olyan természetességgel játszotta el szerepeit, mint ahogy más levegőt vesz.

Ma 40 éve halt meg Kiss Manyi komika, tragika, táncos operett szubrett, kupléénekesnő, kabarettista, jellemszínésznő, artista, parasztszínésznő, és maliciózusan megformált színésznő-színésznő.

Ő maga Zágont nevezte szülőfalujának, valójában Magyarlónán született száz évvel ezelőtt, 1911. március 11-én. Nyolchetes korában került a székelyföldi városba. 1925-ben a sepsiszentgyörgyi gimnázium befejezése után a kolozsvári konzervatóriumban és Izsó Miklós színiiskolájában tanult, 15 évesen egy vizsgaelőadásán fedezte fel és szerződtette a kolozsvári színház direktora. Szubrettként itt szép sikereket aratott. Később,

1928-ban a Sebestyén Mihály színházigazgató Miskolcra csábította, ahol operett mellett prózai darabokban is játszott. Itt látta meg Móricz Zsigmond a Nem élhetek muzsikaszó nélkül c. darabban, s úgy látta, Kiss Manyi még sokra viszi.

1929-1932-ig a szegedi közönség is megismerhette Páger Antal partnereként. Itt már igazi díva volt. Szegeden egymásba szerettek egy olasz artistával, Alfredo Ufferinivel, akivel aztán össze is házasodtak, s Manyika csatlakozott a világot járó csoporthoz, sőt ő lett az esténként kilőtt élő ágyúgolyó. A cirkusz világát, a statisztaszerepet azonban nem tudta megszokni, s hazatért.

1934-ban mutatkozott be a budapesti Pódium Írók Kabaréjában, majd 1935-ben mellé szegődött a szerencse, mert a Royal Színházban egy "beugrással" sikerült megalapoznia a fővárosi hírnevét.

A harmincas évek végén a Fővárosi Operettszínházban Latabár Kálmánnal alkottak ellenállhatatlan, közönségcsalogató párost. A Fiatalság-bolondság című Eisemann-operettben Latabár úgy döntött, hogy egyik duettjüket teljes egészében átengedi kolléganőjének: a Jaj, de jó a habos sütemény refrénű dalt aztán az egész ország együtt énekelte Kiss Manyival.