Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Brinkmann professzor magyar hangja

Tizenöt évet játszott Marosvásárhelyen, tanított a mára egyetemmé lett főiskolán. Ő volt "a Bács". Rendezők és közönség kedvence, lányok ideálja. Aztán elment Magyarországra. Sikeres lett.


Bács Ferenc ma 75 éve, 1936. június 19-én Erdélyben, Nagyszebenben született, Kolozsváron nőtt fel. Orvosnak, agysebésznek készült, de két év után félbehagyta tanulmányait a marosvásárhelyi egyetemen, mert úgy érezte, hogy ezen a pályán nem tudná a maximumot nyújtani. Inkább a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színészfőiskolára jelentkezett, ahová rögtön fel is vették. Diplomájának kézhezvétele után az intézmény tanára lett, és a helyi Marosvásárhelyi Nemzeti Színházhoz szerződött. A színház megbecsült tagja volt, szinte minden este játszott. Egy idő után mégis úgy érezte, más művészi környezetben is ki kell próbálnia magát.

Úgy döntött, hogy áttelepül Magyarországra, ahol a színházon kívül létezik film, tévé, rádió és szinkron is. Kivándorlási kérelmét 1974-ben adta be, útlevelet azonban csak négy év múlva kapott a román hatóságoktól.

"Én nem Erdélyből jöttem el, hanem egy rendszerből, ez nagyon nagy különbség. Van két gyermekem, azt akartam, hogy tudjanak magyar nyelven tovább tanulni olyan szakon, amelyet ők választanak. Magyarországon biztosítva láttam ezt, ott nem. Amikor letelepedtem, elkezdtem dolgozni, jöttek a filmek, a szinkron, a rádió, színház . Szerencsém volt, 25 nagyjátékfilmben szerepeltem, majdnem ugyananynyi televíziós filmben, sokat dolgoztam."

1978-ban kezdte meg családjával magyarországi életét, feleségével, Tanai Bella színésznővel egy évadot töltöttek Miskolcon, egyet pedig Győrben. Ezután hívta Várkonyi Zoltán 1979-ben a Vígszínházhoz. Nyolc évig volt a társulat tagja, 1987-ben a József Attila Színház tagja, majd szabadúszó lett. 1991-ben ismét a tagja a József Attila Színháznak.

1992-1998 között a Nemzeti Színház művésze. 2000-2003 között Sopronban lépett fel, azóta ismét szabadfoglalkozású. A színészet mellett évekig tanított beszédművészetet a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

A népszerűséghez kellemes orgánuma és markáns egyénisége mellett jó megjelenése is hozzájárult. Szerepformálására az emberi méltóság és a visszafogott gesztusok a jellemzők. Több nagy sikerű magyar filmben nyújtott emlékezetes alakítást.

A trombitás (1979.)

0 Tovább

Emberi jogok napja

"Az idei Emberi jogok napján ösztönözzenek minket azok, akik azért küzdenek, hogy világunk igazságosabb legyen"

1948. december 10-én az ENSZ közgyűlésén elfogadták Az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot. A világ összes országa ratifikálta. Ennek emlékére az ENSZ 1950. december 4-i közgyűlése december 10-ét az emberi jogok napjává nyilvánította

"Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell hogy viseltessenek" - mondja ki az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 1. cikke.

A II. világháború borzalmaitól éppen csak magához térő világban az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata volt az első olyan globális közlemény, amelynek megállapításait ma már magától értetődőnek veszünk -- minden emberi lény elidegeníthetetlen méltóságát és egyenlőségét.

1 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek