Mi van ma?

Robert De Niro ma is Hollywood egyik legkeresettebb sztárja, nem ritka, hogy évente négy-öt filmben is játszik. Számos kitüntetése között van egyebek között a Becsületrend lovagja cím és az Amerikai Filmintézet életműdíja. Minden szerepében a maximális hitelességre törekszik, a legkülönbözőbb karakterekkel képes tökéletesen eggyé válni.

68 évvel ezelőtt, 1943. augusztus 17-én született egy New York-i művészcsaládban. Anyja, Virginia Admiral festőművész volt, apja, Robert pedig festő, szobrász és költő egy személyben. New York Little Italy negyedében nőtt fel gyakorlatilag félárvaként, miután édesapja elhagyta a családot.

Tízévesen egy iskolai előadáson lépett először színpadra, a Gyáva Oroszlánt alakította az Óz, a csodák csodájában. Ekkoriban a lányok nem érdekelték, szabad idejében jórészt csak füzetes regényeket olvasgatott. Tizenhat évesen már Csehovot játszik és Stella Adler és Lee Strasberg színiiskolájába kerül. A következő években off-Broadway darabokban és TV-reklámokban játszik. Robert De Niro Scorsese filmjei előtt háromszor állt Brian De Palma kamerája elé. Legelső alakítása a Üdvözletekben volt, amit 1968-ben mutattak be. De Niro szintén De Palmával forgatta a Szia Anyu! című filmet.

Donald Sutherland-et az amerikai filmek tették híressé, bár ő maga kanadai. Sajátos külsejének az idő múlása használt: hófehér hajú, vonzó megjelenésű idős úr lett belőle, aki egyforma erővel képes megjeleníteni rokonszenvesen kedves és hátborzongatóan ellenszenves, sőt beteges figurákat. A születési év homályban hagyása primadonna-szokás - lehet, hogy idén már a 77. születésnapját ünnepli - a rendelkezésre álló források egy része szerint ugyanis 1934-ben született.

Donald McNicol Sutherland Dorothy Isobel és Frederick McLae Sutherland gyermekeként született 1935. (?) július 17-én a New Brunswick tartománybeli Saint Johnban. 14 évesen rádiós lemezlovas volt, de nem készült színésznek. Tanulmányait Victoria College-ban és a Torontói Egyetemen végezte mérnök szakon. (Itt találkozott első feleségével Lois Hardwickkal. Házasságuk 1959-től 1966-ig tartott.)

Az egyetemen fedezte fel magában a színészet iránti vonzalmat, így belépett az intézmény színjátszó csoportjába. Az elismerő vélemények végleg a színjátszás felé fordították: először a londoni Királyi Zene- és Drámaművészeti Akadémiára akart beiratkozni, de ott 193 centis magassága és nem túl megnyerő arcberendezése miatt elutasították. A nagyra nőtt színészpalánta repertoárszínházaknál kezdett dolgozni, s epizódszerepeket kapott televíziós sorozatokban.

A filmvásznon 1964-ben mutatkozott be az Élőhalott kastélya című olasz horrorfilmben. Kettős szerepe - egy fiatal katonát és egy öreg boszorkányt játszott - meggyőzte a rendezőket és foglalkoztatni kezdték (pld. Kinyírlak drágám, Fanatic, A Bedford incidens -1965. stb).

1967-ben jött A piszkos tizenkettő és vele az ismertség. Robert Aldrich rendező egy retardált gyilkos szerepét bízta rá a nagy sikerű háborús filmben.

Kétség nem férhet hozzá, hogy Marlon Brando személyében a XX. századi filmszínészet legkiemelkedőbb művészét tisztelhetjük, aki példaképévé vált a későbbi színész-generációknak. A karizmatikus film-ikon, szexszimbólum és polgárjogi aktivista 80 évet élt, emlékét összesen 45 film kópiája őrzi.

Marlon Brando 87 éve, 1924. április 3-án született a nebraska-i Omahában a francia származású Brandeau család egyetlen fiúgyermekeként. Édesanyja is színész volt. Apja sikeres kereskedő, aki ellenezte fiúk színészi pályájának biztatását, és katonai akadémiára küldte.

Brando kirúgatta magát és még 20 éves sem volt, amikor egyik nővére példáját követve New Yorkba költözött, s színészakadémiára jelentkezett. A híres Actors Studióban Stella Adler és Elia Kazan tanítványa lett. Ahogy Adler megjósolta, hamarosan Amerika legjobb fiatal színésze lett.

1947-ben a Broadway-n Tennessee Williams: A vágy villamosa című színdarabjában Stanley Kowalski szerepét játszotta. A kritikusok lelkesen üdvözölték azt a színészt, aki végre "az indulatait és tökösségét is magával viszi" a színpadra. Átütő erejű játéka nem csak a közönség és a kritikusok, de a darab írójának, Tennesee Williamsnek maximális elismerését is elnyerte. A fiatal színész ezen alakításával forradalmasította a method-acting (a színész teljes átlényegülése a szereplővé) technikáját, és az irányzat kiválóságává vált, mellesleg szűk, fehér pólójával divatot is teremtett egyúttal.

Első filmszerepében, a Férfiakban (1950.) egy II. világháborús veteránt alakított, aki deréktól lefelé megbénulva érkezik vissza a háborúból. (Brando jelentős időt töltött egy fizikoterápiás intézetben, hogy tanulmányozza a betegek életét.)

A ma 71 éves Bernardo Bertolucci a huszadik század olasz filmgyártásának meghatározó, kiemelkedő alakja. A flesh back technika tökéletesítője, merészségének és egyéni képi látásmódjának köszönhetően maradandót hagyott a filmművészet számára, még ha a köztudat számára elsősorban Az utolsó tangó Párizsban, valamint Oscar-díjakkal elhalmozott Az utolsó császár rendezőjeként marad meg az emlékezetekben.

Bernardo Bertolucci 1940. március 16-án született Pármában. Apja Attilio Bertolucci neves költő. A kis Bernardo egy vidéki iskolába járt 11 éves koráig, amikor - 1952-ben - Rómába költöztek. Ott járt gimnáziumba, majd beiratkozott az egyetemre, de abbahagyta, mert akkor már jobban érdekelte szülővárosának szellemi légköre. Apjához hasonlóan elkezd verseket írni, 1962-ben kiadott egy verseskötetet, de ezzel költői pályáját be is fejezte. Apja filmkritikus is volt, fia vele járt moziba, ahol későbbi pályafutásához megfelelő táptalajt kapott.

15 éves korában 16 mm-es kamerával készített egy 10 perces gyerekfilmet A sikló címmel, amelyet továbbiak követtek. Alig 20 évesen együtt dolgozhatott Pier Paolo Pasolinivel. Ekkor vált fogadott apjává a neves olasz rendező, Pasolini, aki nagy hatással volt későbbi filmes pályájára. A csóró sikere után Antonio Cervi producer megvette Pasolini egy ötletét, és a forgatókönyv megírására megkérte Sergio Cittit és Bertoluccit. Pasolini végül nem vállalta a forgatást és az ő tanácsára az ifjú Bernardo kapta meg a rendezői pálcát. Így született meg első filmje, A kaszás (1962.).

Gérard Xavier Marcel Depardieu 62 évvel ezelőtt, 1948. december 27-én született Châteauroux-ban, egy Párizstól délnyugatra fekvő, sivár iparvárosban. Személyében nem csak a francia, hanem az egész egyetemes filmtörténelem egyik legnagyobb alakját is tisztelhetjük, aki karrierje során több mint 170 kiváló alkotásban szerepelt. Cézár-díjas, Golden Globe-díjas, a Francia Becsületrend és a Francia Nemzeti Érdemrend lovagja, s ezen kívül még számos egyéb kitüntetés és elismerés birtokosa. 2001-ben a fajgyűlölet ellen szót emelő filmszerepekért az UNESCO aranyérmével tüntették ki.

Egészen lentről jött, "viharosan és feltartóztathatatlanul, mint egy tornádó". Szülei vidékről költöztek fel a jobb megélhetés hiú reményében. Gérard, a harmadik a hat gyerek közül, gyakorlatilag az utcán nőtt fel. Tulajdonképpen nem volt gyerekkora, talán ezért maradt fiatal. Nehezen kezelhető serdülő volt: 13 évesen kimaradt az iskolából, ideje nagy részét csavargással töltötte. Rettentő nagy fizikai erejét verekedésre, lopásra és más nemtelen cselekedetekre használta - sokszor akadt dolga a rendőrséggel.

Véletlenül fedezte fel a színházat: egy szociális munkás ajánlotta neki a színjátszást, hogy megmentse a teljes elzülléstől. Jean-Laurent Cochet színitanodájában folytatott tanulmányokat. Itt találkozott későbbi feleségével, Élisabeth Depardieu színésznővel is, akivel 1971. február 19-én kötött házasságot. Tagja volt Romain Bouteille 1969-ben alapított társulatának, a Café de la Gare-nak. A kabaréból egyenes út vezetett a filmezéshez.