Mi van ma?

Hétszer jelölték Oscar-díjra, a 100 legnagyobb brit közé választották, kétszer is oltár elé vitte a csodaszép Liz Taylort és nyilvánosan megkérdőjelezte Sir Winston Churchill épelméjűségét a második világháború alatt. Hogy ki ő? A Kleopátra Antoniusa, a legendás Richard Burton, a második világháború utáni időszak egyik legnagyobb brit színésze. Huszonhat évvel ezelőtt, 1984. augusztus 5-én hunyt el.

Richard Walter Jenkins egy 13 gyermekes, otthon walesi nyelvet használó bányászcsaládban tizenkettedikként 1925. november 10-én született a walesi Pontrhydyfenben. A szegény, de kiválóan tanuló fiúra felfigyelt tanára, Philip Burton, aki örökbe is fogadta, és rávette tipikus walesi nevének megváltoztatására. Burton az oxfordi egyetemen tanult színészetet.

1943-ban a brit légierőnél szolgált, majd navigátorként harcolt, de látáshibája miatt nem lehetett pilóta. Leszerelése után az oxfordi egyetemen tanult színészetet, majd vidéki színpadokon lépett fel. 1950-ben New Yorkban, egy évig ismét Angliában szerepelt, majd 1952-ben Hollywoodba szerződött. 1953-ban került a nagy hírű londoni Old Vic társulathoz, ahol Shakespeare-szerepek egész sorát játszotta (Hamlet, Caliban, Caius Martinus).

1952-ben már Oscar-díjra is jelölték legjobb férfi mellékszereplő kategóriában a My Cousin Rachel című romantikus drámában nyújtott alakításáért. Egy évvel később A palást című filmért már mint legjobb főszereplőt jelölték a legrangosabb díjra Jean Simmons partnereként. 1956-ban kapta meg a Nagy Sándor, a hódító című film címszerepét. A világhírnevet azonban a John Osborne drámájából készült Dühöngő ifjúság (1958.) hozta meg számára.

A háború utáni drámaíró nemzedék egyik legnagyobb, világirodalmi mércével értékelhető alakja Tennessee Williams (Thomas Lanier Williams).

Száz évvel ezelőtt a Mississippi államban lévő Columbus városkában született (1911. március 26.). Boldogtalan gyermekéveit itt és még két másik déli államban töltötte. Az agresszív személyiségű kereskedő-utazóügynök édesapa a túlontúl oltalmazó édesanyához húzó beteges-nyápic kisfiút Miss Nancynak hívta. Amikor elérte ötödik évét, Tennessee diftériát kapott, és majdnem két évbe telt mire újra megtanult járni. Közben olvasott és történeteket írogatott.

1919-ben a család St. Louisban telepedett le - visszaemlékezéseiben Williams ezt "tragikus költözés"-nek nevezte - ahol a kisfiút többek között délies akcentusa miatt iskolatársai állandóan csúfolták. Ifjú évei az érzelmi bizonytalanság klasszikus tüneteit mutatják. Az érzékeny, magányos, befelé forduló fiatalember korán az írásba menekült, mely feltehetően életpótlék lett számára. 16 éves korában egy újságtól öt dollárt kapott a "Tud-e egy jó feleség jó pajtás is lenni?" című írásáért. A következő évben megjelent nyomtatásban első novellája "The Vengeance of Nitocris" címmel.

Két St. Louis-i egyetemen is tanult, meglehetősen rendszertelenül; 1938-ban szerzett diplomát az Iowai Egyetemen. Élete folyamán többször kapott idegösszeomlást; depressziói, hipochondriája és alkoholizmusa leküzdésére gyakran remélt segítséget pszichoanalitikus terápiáktól.

1983. február 24-én egy New York-i szállodai szobában halt meg bizarr körülmények között: véletlenül lenyelte egy orvosságosüveg kupakját.

Életében számos díjjal jutalmazták: többek között kétszer kapott Pulitzer-díjat.

Leghíresebb művei: Üvegfigurák (1944.) , A vágy villamosa (1947.), Tetovált rózsa (1950.) , Macska a forró bádogtetőn (1955.), Múlt nyáron hirtelen (1958.), Az ifjúság édes madara (1959.) Az iguána éjszakája (1961.) Legkiemelkedőbb színdarabjait többször is filmre vitték.

Első Pulitzer-díját A vágy villamosa c. drámájáért kapta 1947-ben. A filmváltozatot (1951.) a legendás Elia Kazan rendezte.

Hetevhárom éve, 1937. december 31-én az angliai Port Talbot-ban született az Oscar-díjas angol színész, Anthony Hopkins , aki A bárányok hallgatnak c. filmben megteremtette a filmtörténet legvonzóbb, legintelligensebb és legkegyetlenebb bűnözőjét.

A sztár munkásságát számos rangos díj és jelölés mellett 1993-ban rendhagyó módon ismerték el Angliában. II. Erzsébet királynő ugyanis lovaggá ütötte, azóta a Sir Anthony Hopkins nevet használja.

Szülei, Dick és Muriel pékséget üzemeltettek, és komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy fiúk egy szigorú internátusban tanulhasson. A fiatal Tony azonban nem sokáig koptatta itt az iskolapadot: saját elmondása szerint ki nem állhatta diáktársait, antiszociális volt, és notóriusan hanyagolta tanulmányait. Egyedül zongorázni szeretett. Apja 17 évesen kitette a szűrét, mondván, álljon a maga lábára. Egy év múlva már a cardiffi zene- és drámaiskola ösztöndíjas hallgatója volt. 2 évig tanulta a színészmesterséget, majd 1958-ban behívót kapott: neki is be kellett vonulnia a brit hadseregbe, ahol két évet szolgált.

1961-ben egy állami ösztöndíj segítségével már Londonban folytathatta tanulmányait: a Royal Academy of Dramatic Art növendéke lett, ahol 1963-ban végzett ezüst fokozattal. 1960-ban a színészkirály, Laurence Olivier, a Nemzeti Színház akkori igazgatója meghallgatásra hívta be, szerződtette, s két évvel később Hopkins vette át Olivier szerepét Strindberg Haláltáncában.

Befutott, magánélete azonban - elsősorban alkoholizmusa miatt - romokban hevert. Ivászatával és szókimondásával megbotránkoztatta a brit színházbajárók sznob társadalmát, de sok mindent elnéztek neki, mert tehetséges volt. 1969-ben felségül vette Petronella Baker színésznőt, de házassága, amelyből egyetlen lánya, Abigail, született, mindössze négy évig tartott. Egy filmgyári asszisztenssel szövődött következő kapcsolata is hamar veszélybe került, megint csak az alkohol miatt. Az már aztán neki is sok volt, amikor egy átmulatott angliai éjszaka után egy arizonai hotelszobában ébredt. Szakított az itallal, s mint később bevallotta, a színészi munkát csak ettől az időszaktól tudta igazán élvezni. 1973-ban már Jennifer Lynton férje volt, és az alkoholizmust is legyőzte.