Hetevhárom éve, 1937. december 31-én az angliai Port Talbot-ban született az  Oscar-díjas angol színész, Anthony Hopkins , aki A bárányok hallgatnak c. filmben megteremtette a filmtörténet legvonzóbb, legintelligensebb és legkegyetlenebb bűnözőjét.  

A sztár munkásságát számos rangos díj és jelölés mellett 1993-ban rendhagyó módon ismerték el Angliában. II. Erzsébet királynő ugyanis lovaggá ütötte, azóta a Sir Anthony Hopkins nevet használja.

Szülei, Dick és Muriel pékséget üzemeltettek, és komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy fiúk egy szigorú internátusban tanulhasson. A fiatal Tony azonban nem sokáig koptatta itt az iskolapadot: saját elmondása szerint ki nem állhatta diáktársait, antiszociális volt, és notóriusan hanyagolta tanulmányait. Egyedül zongorázni szeretett. Apja 17 évesen kitette a szűrét, mondván, álljon a maga lábára. Egy év múlva már a cardiffi zene- és drámaiskola ösztöndíjas hallgatója volt. 2 évig tanulta a színészmesterséget, majd 1958-ban behívót kapott: neki is be kellett vonulnia a brit hadseregbe, ahol két évet szolgált.

1961-ben egy állami ösztöndíj segítségével már Londonban folytathatta tanulmányait: a Royal Academy of Dramatic Art növendéke lett, ahol 1963-ban végzett ezüst fokozattal.  1960-ban a színészkirály, Laurence Olivier, a Nemzeti Színház akkori igazgatója meghallgatásra hívta be, szerződtette, s két évvel később Hopkins vette át Olivier szerepét Strindberg Haláltáncában.

Befutott, magánélete azonban – elsősorban alkoholizmusa miatt – romokban hevert. Ivászatával és szókimondásával megbotránkoztatta a brit színházbajárók sznob társadalmát, de sok mindent elnéztek neki, mert tehetséges volt. 1969-ben felségül vette Petronella Baker színésznőt, de házassága, amelyből egyetlen lánya, Abigail, született, mindössze négy évig tartott. Egy filmgyári asszisztenssel szövődött következő kapcsolata is hamar veszélybe került, megint csak az alkohol miatt. Az már aztán neki is sok volt, amikor egy átmulatott angliai éjszaka után egy arizonai hotelszobában ébredt. Szakított az itallal, s mint később bevallotta, a színészi munkát csak ettől az időszaktól tudta igazán élvezni. 1973-ban már Jennifer Lynton férje volt, és az alkoholizmust is legyőzte.

 A hetvenes években kezdte el meghódítani Holywoodot. 1975-ben az Equus pszichiátereként debütált a Broadwayn, majd Richard Burton vette át tőle a szerepet. Az 1977-ben forgatott A híd túl messze van c. filmben  a kor legjelentősebb férfisztárjai mellett szerepelhetett.

A nyolcvanas évek közepéig Los Angelesben élt, ebből az időszakából számos filmes és televíziós munkát jegyez. A mágus (1978) című szürreális horrorfilmben Corky-t, a hasbeszélőt formálta meg ijesztő zsenialitással.  Hopkinst Golden Globe- és BAFTA-díjra terjesztették fel.

1980-ban David Lynch megrázó és egyetemes érvényű drámát készített az emberi természetről, a csúfságról és a viktoriánus Anglia társadalmi visszásságairól.  Az elefántember című, nyolcszoros Oscar-jelölt produkcióban.  A film elbűvölte és letaglózta a világ mozinézőit, bár Hopkins  alakítása ismét nem került igazán a figyelem középpontjába.

1981-ben viszont Emmy-díjat nyert Adolf Hitler megformálásáért. (A bunker)

 A Bounty-ban (1984.) Mel Gibson és Laurence Olivier partnereként a zsarnokoskodó Bligh kapitányt játszotta. Ezután visszatért Londonba, s egy ideig csak színházban lépett fel.

 

1991-ben elvállalta Hannibal Lecter szerepét A bárányok hallgatnak című filmben. Ez hozta meg számára a világhírt és az Oscar-díjat. Érdekesség, hogy a filmben mindössze 27 percig látható, azaz a legrövidebb szerepért kapta meg a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat. 

A Szenvedélyek viharában (1994.) apafigurája után újabb Oscar-jelölés következett: a Nixon (1995.) címszerepében, a bukott amerikai elnök megformálójaként dicshimnuszokat zengtek róla. Valóban, máig az egyik legerőteljesebb alakítás: Hopkins elmélyült töprengése, intenzív arcjátéka ismét mítoszt teremtett.

Anthony Hopkins nem zárkózott el Lecter doktor figurájának újbóli megformálásától, a Hannibalban (2001.) és a Vörös sárkányban (2002.) is őrült pszichiáterként borzongatta a nézőket. 

2010 februárban mutatták be Farkasember c. horrorfilmet. Anthony Hopkins minden jelenetében uralja a vásznat, a néző még akkor is parázik tőle, ha csak kedélyesen keresztülsétál az erdőn egy puskával, vagy bezár egy pinceajtót. Az Oscar-díjas színész minden mozdulatában ott van a kedves nagypapába költözött Hannibal Lecter.

     

Anthony Hopkins az idén nyáron hazánkban forgatta legújabb filmjét, a A rítust. A rítus könnyen lehet, hogy csatlakozni fog a Vatikán tiltakozását kiváltó filmek közé, mivel középpontjában az egyház ördögűzéssel kapcsolatos iskolája, és azon keresztül a legszentebb helyekre is behatolt gonosz állA film amerikai bemutatóját 2011. január 28-ára tűzték ki az ottani forgalmazók.

Bámulatos sikerei ellenére az Oscar-díjas színész azt mondja, csak csodálja a szerencséjét, mikor megkezdi egy-egy új filmje forgatását. Anthony Hopkinsban nemcsak kiváló színészt ismerhetünk meg, hanem egy teljesen hétköznapi embert is: egy zárkózott, szerény wales-i férfit, aki sosem sztárként tekintett magára, és mindig is középszerű színésznek vallotta magát – kollégái elmondása szerint egyébként is hiányzik belőle minden sztárallűr. És tudjuk: a szerénység a tehetséges ember egyik ismertetőjegye.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Bizonyítás (2005.) c. film megnézhető Filmbox HD, 2010. december 31. 08:20; 2011. január 6. 10:40:;  2011. január 7. 09:15