Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ma ünnepli születésnapját a Nemzeti dal szerzője

A magyar beat hőskorának kimagasló egyénisége, a magyar zenei élet egyik meghatározó alakja Tolcsvay László 1950. június 24-én, ma 61 éve született Budapesten. Klasszikus zenét tanult, már tizenhárom évesen játszott a Strangers amatőr beatzenekarban, majd a Wanderers együttessel rendszeresen fellépett a legendás Horizont Tánciskolában, tizenhat évesen pedig dalokat komponált. 1968-ban bátyjával, Bélával megalapították a Tolcsvay Triót. Ők ötvözték elsőként magyar népzenével a rock-muzsika elemeit, új utat nyitva ezzel a hazai rockzenének. Az 1968-as Ki mit tud?-on folk-beat kategóriában győztek.

1969-ben a legnépszerűbb hat zenekar közé választották őket. 1970-ben kiegészültek három emberrel, s felvették a Tolcsvayék és a Trió nevet. Rendszeresen felléptek az Illés klubban, és olyan slágereket adtak elő, mint a Ne menj el, Boldogtalan vándor, Lány, akit nem ismerek, A Hold és a lány. 1973 júniusában megszervezték és megrendezték az első magyar popfesztivált Miskolcon.

1972-ben Bródy János fáradozásainak köszönhetõen alakult meg Koncz Zsuzsával és az Illés-együttessel a KITT-egylet (Koncz-Illés-Tolcsvay Trió).

1973-ban komponálta Petőfi Sándor versére az azóta már legendássá vált Nemzeti dalt, mely korosztályának himnuszává lett.

A Nemzeti dal zenéjét Tolcsvay László írta 1973-ban. A dalt elfogadta a Sanzonbizottság, tehát a megzenésített vers kiadásának, játszásának nem volt semmilyen hivatali-bürokratikus akadálya, ám nemzeti költőnknek ez a szövege fennakadt a hanglemezgyári, valamint a rádiós cenzorok szűrőjén. Csaknem egy évtizedig annak ellenére sem tartotta megjelentetésre, játszásra alkalmasnak a dalt a két nagyra becsült testület, hogy ezt a művet "felülről" rendelték meg a zeneszerzőtől.

1 Tovább

A 65 éves Tini

Tini, polgári nevén Bródy János Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, szövegíró a magyar kultúrtörténet meghatározó alakja 65 éve, 1946. április 5-én született Budapesten, Bródy András és Vajna Márta gyermekeként.

A hatvanas évek beatkultúrájának egyik sztárjává vált, afféle szószólóvá. Diplomáciai érzéke, intelligenciája komoly segítséget jelentett kimondani a tegnap még kimondhatatlant. Többnyire Szörényi Levente zenéire írt szövegei slágerek és kortörténeti dokumentumok egyszerre: Amikor én még kissrác voltam, Good Bye London, Little Richard, Sárga rózsa. Nagy gyakorlatra tesz szert, miként lehet a cenzúra sáncai mögé juttatni "ártatlannak" látszó sorait.

A zenekarok feloszlottak, átalakultak, de Bródy János folyamatosan képes volt önmagát adni és gitárral a kezében, mint a hétköznapok krónikása járta az országot, ironikus mosollyal idézve a reménytelen szerelem és a beteljesült csalódás közti rövid átmeneti boldogságot, vígasztalva a meg nem valósult álmaikból ébredő szorongókat.

0 Tovább

Kurt Cobain, a Nirvána frontembere

"Béke, szeretet, együttérzés"

Ma lenne 44 éves Kurt Cobain a Nirvana nevű rockegyüttes 27 évesen elhunyt énekese, szövegírója és gitárosa, az alternatív rock kilencvenes évekbeli megújulásának egyik legfőbb alakja.

1967. február 20-án született a Washington állami Aberdeenben. Apja Don Cobain autószerelő, anyja Wendy O'Connor titkárnő.

7 éves korában szülei elválnak, Kurt-öt saját bevallása szerint nagyon megviselte a dolog. 14 évesen kapja első gitárját nagybátyjától, Chuck-tól. Ekkor kezdi el kialakítani saját zenei stílusát.

Kurt tinédzser korában botrányokba keveredett, anyja kirúgta, rokonról rokonra jár, hogy valahol meghúzza magát. Igazán csak a zene érdekelte, gitározni tanult. Különc művészlelke nem talált megértésre, - így tizenöt éves korában megszökött otthonról, elmenekült kis világába. A szökés után néha az édesapjánál, néha az édesanyjánál lakott, de volt úgy, hogy egy híd alatt is eltengődött. Krist Novoselickkel (a Nirvána basszusgitárosa) egy iskolába járt, de csak később ismerték meg egymást.

18 éves, amikor az érettségi előtt 2 héttel kirúgják a középiskolából, ezután kis ideig egy híd alatt húzza meg magát. Életének erről a szakaszáról énekel a Something In The Way című számban.

0 Tovább

Megkegyelmezhetnek Jim Morrisonnak

"A filmművészetet otthagyta a zenéért, a zenét otthagyta a költészetért, aztán mindent otthagyott velünk együtt valami másért, amiről mi még nem tudunk."
Hobo

Jim Morrison

(1943. december 8. (Melbourne /Florida, USA/- 1971. július 3. - Párizs) énekes, dalszövegíró, költő ma lenne 67 éves. A rajongók számára a Szent volt. A szülők szemében maga a megtestesült Gonosz. Koncertjei olykor a fekete miséket idézték. Kábítószeres, alkoholos botrányain a sajtó csámcsogott. Tehetséges Költő volt, amit azonban többnyire elnyomott benne a lump Csavargó. Jim Morrison a végletek embere volt.

Douglas Morrison néven született. Apja, George Stephen Morrison tengernagy az USA Haditengerészeténél szolgált, anyja, Clara Clark Morrison. Jimet szigorú, konzervatív szellemben nevelték, azonban ő minden alkalmat megragadott, hogy ellenkező nézeteinek hangot adjon. Már fiatalkorában kitűnt viselkedésével, lázongott az iskolapadban. Ez a lázongás haláláig tartott.

Lenyűgözte Jack Kerouac Úton című, a hatvanas években meghatározó regénye, középiskolás korától ő maga is írogatott. Az egyetemen filozófiát tanult, de a jobb körök helyett végül a szakadtak világát választotta. Az egyetem után Los Angelesbe költözött

A hatvanas évek közepén a rockzene bűvöletébe került, a műfaj krónikásai szerint ebben döntő érdemei voltak Ray Manzarek billentyűsnek, aki az 1965-ben megalakuló Doors együttes esze volt, Morrison viszont a banda senki által soha meg nem értett lelke - és persze motorja.

Első albumukban található egy Weill - Brecht feldolgozás, az Alabama Song, valamint az első igazi nagy sikerük, a Light My Fire.

5 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek