Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Matt Damon - a legbiztosabb befektetés

Számos színészi díj birtokosaként a ma 41 éves Matt Damon az első huszonöt színész között szerepel, akiknek filmjeik a legmagasabb bevételt érték el.

Matthew Paige Damon a massachusettsi Cambridge-ben született 1970. október 8-án Kent Telfer Damon tőzsdeügynök, ingatlanügynök és adóügyi dolgozó, illetve Nancy Carlsson-Paige, a Lesley University kisgyermek-oktató professzorasszonyának fiaként. Damon testvére, Kyle, képzett szobrászművész. A család Matt élete első két évében Newtonban élt, szülei válása után pedig a fiúk édesanyjukkal Cambridge-be költöztek.

Damon, Ben Affleck színész és Howard Zinn történész és író szomszédságában nőtt fel. Cambridge egyetlen nyilvános iskolájában, a Cambridge Rindge and Latin Schoolban tanult, s ezalatt fellépett több színházi produkcióban.

1988-ban végezte el az iskolát, s még ebben az évben a Harvard University hallgatója lett. Egymondatos szerepe volt a Pizzavarázs című filmben. 1992-ben fejezhette volna be itt tanulmányait, azonban a színészet iránti érdeklődése miatt elmaradozott az órákról, majd otthagyta az egyetemet a diploma megszerzése nélkül, hogy Los Angelesben folytathassa színészi pályáját.

Karrierjét a Vágyak csapdájában (1992.) című film indította el.

1 Tovább

Az ördögűző 26 éve halt meg

Hétszer jelölték Oscar-díjra, a 100 legnagyobb brit közé választották, kétszer is oltár elé vitte a csodaszép Liz Taylort és nyilvánosan megkérdőjelezte Sir Winston Churchill épelméjűségét a második világháború alatt. Hogy ki ő? A Kleopátra Antoniusa, a legendás Richard Burton, a második világháború utáni időszak egyik legnagyobb brit színésze. Huszonhat évvel ezelőtt, 1984. augusztus 5-én hunyt el.

Richard Walter Jenkins egy 13 gyermekes, otthon walesi nyelvet használó bányászcsaládban tizenkettedikként 1925. november 10-én született a walesi Pontrhydyfenben. A szegény, de kiválóan tanuló fiúra felfigyelt tanára, Philip Burton, aki örökbe is fogadta, és rávette tipikus walesi nevének megváltoztatására. Burton az oxfordi egyetemen tanult színészetet.

1943-ban a brit légierőnél szolgált, majd navigátorként harcolt, de látáshibája miatt nem lehetett pilóta. Leszerelése után az oxfordi egyetemen tanult színészetet, majd vidéki színpadokon lépett fel. 1950-ben New Yorkban, egy évig ismét Angliában szerepelt, majd 1952-ben Hollywoodba szerződött. 1953-ban került a nagy hírű londoni Old Vic társulathoz, ahol Shakespeare-szerepek egész sorát játszotta (Hamlet, Caliban, Caius Martinus).

1952-ben már Oscar-díjra is jelölték legjobb férfi mellékszereplő kategóriában a My Cousin Rachel című romantikus drámában nyújtott alakításáért. Egy évvel később A palást című filmért már mint legjobb főszereplőt jelölték a legrangosabb díjra Jean Simmons partnereként. 1956-ban kapta meg a Nagy Sándor, a hódító című film címszerepét. A világhírnevet azonban a John Osborne drámájából készült Dühöngő ifjúság (1958.) hozta meg számára.

2 Tovább

Casanova túl a hetvenötön

Donald Sutherland-et az amerikai filmek tették híressé, bár ő maga kanadai. Sajátos külsejének az idő múlása használt: hófehér hajú, vonzó megjelenésű idős úr lett belőle, aki egyforma erővel képes megjeleníteni rokonszenvesen kedves és hátborzongatóan ellenszenves, sőt beteges figurákat. A születési év homályban hagyása primadonna-szokás - lehet, hogy idén már a 77. születésnapját ünnepli - a rendelkezésre álló források egy része szerint ugyanis 1934-ben született.

Donald McNicol Sutherland Dorothy Isobel és Frederick McLae Sutherland gyermekeként született 1935. (?) július 17-én a New Brunswick tartománybeli Saint Johnban. 14 évesen rádiós lemezlovas volt, de nem készült színésznek. Tanulmányait Victoria College-ban és a Torontói Egyetemen végezte mérnök szakon. (Itt találkozott első feleségével Lois Hardwickkal. Házasságuk 1959-től 1966-ig tartott.)

Az egyetemen fedezte fel magában a színészet iránti vonzalmat, így belépett az intézmény színjátszó csoportjába. Az elismerő vélemények végleg a színjátszás felé fordították: először a londoni Királyi Zene- és Drámaművészeti Akadémiára akart beiratkozni, de ott 193 centis magassága és nem túl megnyerő arcberendezése miatt elutasították. A nagyra nőtt színészpalánta repertoárszínházaknál kezdett dolgozni, s epizódszerepeket kapott televíziós sorozatokban.

A filmvásznon 1964-ben mutatkozott be az Élőhalott kastélya című olasz horrorfilmben. Kettős szerepe - egy fiatal katonát és egy öreg boszorkányt játszott - meggyőzte a rendezőket és foglalkoztatni kezdték (pld. Kinyírlak drágám, Fanatic, A Bedford incidens -1965. stb).

1967-ben jött A piszkos tizenkettő és vele az ismertség. Robert Aldrich rendező egy retardált gyilkos szerepét bízta rá a nagy sikerű háborús filmben.

0 Tovább

A piszkos 12 legendás őrnagya

Ma lenne 87 éves Lee Marvin Oscar-díjas amerikai filmszínész.

1924. február 19-én született New Yorkban. Tehetős családja rokonságban állt Thomas Jefferson és George Washington elnökökkel. Nehezen kezelhető gyermek volt, ezért számtalan iskolából eltanácsolták.A középiskolát a Szent Leo-i kollégiumban végezte el, de rossz magaviselete miatt nem tanulhatott tovább. Abbahagyta a tanulást és beállt a hadseregbe. Részt vett a második világháború csendes-óceáni harcaiban, súlyosan megsebesült és kitüntetéssel (Bíbor Szív) szerelt le.

Ezután alkalmi munkákból élt. Éppen a vécétartályt szerelte egy kis színházban, amikor egy gyengélkedő színész helyettesítésére kérték. Marvin megtalálta életcélját: színiiskolát végzett, s megindult karrierje.

1950-ben Hollywoodba költözött, ahol több filmszerepet is kapott. Ezek többsége háborús, vagy westernfilm volt. Markáns, erőteljes, sőt erőszakos, olykor brutális figurákat személyesített meg. Nemcsak játszott háborús, gengszter- és westernfilmekben játszott (néha még a rendezőket is segítette, hogy az adott embereknek, hogy kell beállniuk, vagy, hogy milyen típusú ruhát kell felvenniük), de szerepelt vígjátékokban is.

1953-ban Marlon Brando oldalán szerepelt A vad (1954.) című "motoros filmben", s bár a forgatás előtt nem tudott motorozni, néhány hét alatt olyan szintre jutott, hogy neves sivatagi motorversenyeken indult.

2 Tovább

A 70-es évek szívtiprója, Burt Reynolds

Burt Reynolds amerikai filmszínész, a 70-es évek férfiideálja ma ünnepli 75. születésnapját. Bukásokkal is tarkított pályafutása alatt majdnem száz filmet forgatott, s bár túl sok szakmai sikert nem aratott, filmjei bevételét tekintve kollegáinak legtöbbjét messze lekörözte.

A sármos és jóképű színész a hetvenes és nyolcvanas években igazi megasztárrá nőtte ki magát, ezután pedig az egyik legtöbbet foglalkoztatott karakterszínészek egyike lett.

Reynolds 1936. február 11-én született Waycrossban (USA). Édesapja Burton Reynolds, édesanyja Fern Miller. Burt cseroki és ír származású.

Kezdetben sportkarrierről álmodott. A Floridai Egyetem sportösztöndíjasa, a futballcsapat ünnepelt sztárja volt, de két év után egy térdsérülés, majd egy autóbaleset miatt áttért a színészetre. Ebben sem bizonyult tehetségtelennek. Az egyetemet már nem is fejezte be, New Yorkba utazott, ahol színészetet tanult, közben volt mosogató, kidobóember, s minden kis szerepet elvállalt színpadon, tévében.

1957-ben mosolygott rá a szerencse: egy tévésorozat főszerepét bízták rá és a filmesek is megkeresték. Clint Eastwood tanácsára számtalan spagetti westernt (100 puska 1968. Sam Whiskey 1969. stb.) vállalt el. Külseje miatt (ereiben indián vér is csörgedezik) általában félvér indiánokat alakított.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek