Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Akit még ma is Monsieur Parisként emlegetnek

A világhírű francia sanzonénekes és színész, aki oly feledhetetlenül énekelt A hulló falevelekről, Yves Montand ma húsz éve halt meg.

A Firenzéhez közeli Monsummato Altóban született 1921. október 14-én. Ivo Livi néven anyakönyvezték a család harmadik gyerekeként. Kétéves volt, amikor munkás szülei a fasizmus elől Franciaországba menekültek. Fiuk Marseille-ben nőtt fel, és már tizenegy éves korától dolgoznia kellett. Volt lapkihordó, kazánkovács, fodrászsegéd és megpróbálkozott a sanzonénekléssel is. A második világháború után a nagyobb lehetőségekkel kecsegtető Párizsba utazott, itt figyelt fel a tehetséges és jóvágású fiatalemberre Edith Piaf. A francia sanzon nagyasszonya rendszeresen foglalkoztatta éjszakai mulatójában, egy idő után gyöngéd szálak is összefűzték őket. 1944-ben a párizsi Moulin Rouge-ban énekeltek először együtt. Montand a közönség kedvence is lett, és 1946-ban már Marcel Carné Az éjszaka kapui című filmjében kamera elé is állhatott.

A fordulópontot az 1951-es év jelentette életében: ekkor rendezte meg első párizsi koncertsorozatát, és ekkor kötött házasságot a híres színésznővel, Simone Signoret-val. A frigy nagyot lódított színészi karrierjén. Az ebben az évben rendezett Párizs az Párizs című filmben a Kozma József világhírűvé vált A hulló levelek című sanzont énekelte.

0 Tovább

A legtragikusabb sorsú magyar énekesnő

Talán ha törődtünk volna vele, ha nem akartuk volna egy számára idegen világ elvárásaihoz formálni, ha elég lett volna a meseszép hangja, kristálytiszta muzikalitása, elsöprő tehetsége...

A '70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a '80-as években háttérbe került, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak. Sosem volt hajlandó "divatzenét" csinálni, még akkor sem, amikor egyedi stílusára nem volt kereslet. Tehetségét nem aprózta el, mindig minőségi dalokkal állt elő, persze ez azzal is járt, hogy pályafutása nehézkesen indult és sok akadályt kellett legyőznie, szakmailag mintha egy hullámvasúton ült volna.

Hatvanhárom évvel ezelőtt, 1948. június 22-én született Cserháti Zsuzsa Budapesten.

10 évig tanult klasszikus balettet, de nem vették fel a Balettintézetbe. A Divatcsarnokba került mint tanuló, 1965-ben kezdett el énekelni . Egy ideig Szécsi Pállal és Payer Andrással lépett fel. Szécsi beajánlotta a Magyar Rádió könnyűzenei stúdiójába, és a Szécsi-show szereplőjévé is vált. 1967-1968 között a Rangers, majd a Thomastic együttessel turnézott. Az igazi áttörést az 1972-es Táncdalfesztivál hozta meg számára, amikor a Nem volt ő festő című dalt elénekelte. Előadói díjat kapott.

Az igazán ismert számai között mégsem gyakran említik meg ezt a dalt, sokkal inkább a Boldogság, gyere haza (1983.),

14 Tovább

A francia sanzon örmény királya, Aznavour 87 éves

"Franciaország - a hazám, Örményország - a hitem"

Charles Aznavour világhírű énekes, színész, szövegíró örmény emigránsok gyermekeként Vahinak Sahnur Aznavurjanként látta meg a napvilágot Párizsban, 1924. május 22-én.

Tanulmányait Párizsban végezte. 1933-tól táncosként, 1935-től pedig gyermekszínészként lépett színpadra. 1941-től a Jean Dasté Színtársulat tagja volt. 1942-től Pierre Roche társulatánál dolgozott.

Édith Piaf figyelt fel rá, aki 1946-ban magával vitte egy turnéra, bejárták Franciaországot, eljutottak az USA-ba is. 1955-től a Moulin Rouge tagja volt.

Charles Aznavour úgy érezte, hogy a francia szellemiség tükörképe a sanzon, a nemzeti kultúrának olyan része, amely védelemre szorul. Ennek szentelte életét.

0 Tovább

A legnagyobb magyar mágus

"Figyeljék a kezemet, mert csalok!" -mondta, s jött is egyik ámulat a másik után. Észrevétlenül csent el a nézők zsebéből kisebb tárgyakat, kiolvasta gondolataikat, használta azt a mintegy 5000 trükköt és kombinációt, amit e területen ismert.

100 évvel ezelőtt született Rodolfo, polgári nevén Gács Rezső, a legnagyobb magyar mágus, s az egyetlen, akit az évszázad leghíresebb bűvészeiről Amerikában megjelent könyvben a magyarok közül megemlítettek.

Egy Nagyfuvaros utcai betűszedő fiaként Gross Rezső néven látta meg a napvilágot 1911. május 16-án, Budapesten. A legenda szerint 1924-ben kimentett egy kínai gyöngyárust a Dunából, aki hálából megtanította az első trükkre. Mikor a következő nap barátait elkápráztatta frissen szerzett tudásával, felfigyelt rá egy éppen arra sétáló elegáns úr, aki maga is kedvelte a bűvészkedést. Ódry Zuárd volt, a híres színész, Ódry Árpád bátyja, aki akkor a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke is volt. Pártfogásába vette az ügyes kezű fiút, aki később Rodolfó néven lett világhírű. (Ódry nevezte el Rodolfo Grossónak Gross Rezsőt 1929-ben. A művész 1945-ben magyarosította nevét Gácsra). A képzés hosszas és alapos volt. Évekig csak az alapismeretekkel foglalkoztak, s nem léptek tovább a haladás útján.

Gyakori közös bemutatkozásaik után első önálló fellépését mestere menedzselte 1929 tavaszán, s ettől fogva Pest és Buda számtalan egylete, klubja, szakmai és baráti köre hívta fellépni az ifjú mágust. 1930-ban a Fővárosi Nagycirkuszban lépett fel, és mutatványaival hamarosan külföldön is ismertté vált.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek