"Figyeljék a kezemet, mert csalok!" -mondta, s jött is egyik ámulat a másik után. Észrevétlenül csent el a nézők zsebéből kisebb tárgyakat, kiolvasta gondolataikat, használta azt a mintegy 5000 trükköt és kombinációt, amit e területen ismert.

100 évvel ezelőtt született Rodolfo, polgári nevén Gács Rezső, a legnagyobb magyar mágus, s az egyetlen, akit az évszázad leghíresebb bűvészeiről Amerikában megjelent könyvben a magyarok közül megemlítettek.

Egy Nagyfuvaros utcai betűszedő fiaként  Gross Rezső néven látta meg a napvilágot 1911. május 16-án, Budapesten. A legenda szerint 1924-ben kimentett egy kínai gyöngyárust a Dunából, aki hálából megtanította az első trükkre.  Mikor a következő nap barátait elkápráztatta  frissen szerzett tudásával, felfigyelt rá egy éppen arra sétáló elegáns úr, aki maga is kedvelte a bűvészkedést. Ódry Zuárd volt, a híres színész, Ódry Árpád bátyja,  aki akkor a Magyar Mágusok Szövetségének elnöke is volt. Pártfogásába vette az ügyes kezű fiút, aki később Rodolfó néven lett világhírű. (Ódry nevezte el Rodolfo Grossónak Gross Rezsőt 1929-ben. A művész 1945-ben magyarosította nevét Gácsra). A képzés hosszas és alapos volt. Évekig csak az alapismeretekkel foglalkoztak, s nem léptek tovább a haladás útján.

Gyakori közös bemutatkozásaik után első önálló fellépését  mestere menedzselte 1929 tavaszán, s ettől fogva Pest és Buda számtalan egylete, klubja, szakmai és baráti köre hívta fellépni az ifjú mágust. 1930-ban a Fővárosi Nagycirkuszban lépett fel, és mutatványaival hamarosan külföldön is ismertté vált.

 

1930 decemberében felvételizett a Magyar Amatőr Mágusok Egyesületébe, s mivel visszautasították, időpontot kért a hivatásos artistavizsgára, a három nap múlva, a Royal Orfeumban megtartott nagysikerű vizsgabemutatón letette a hivatásos vizsgát. 1931 januárjától tagja lett a Magyar Artista Egyesületnek.

Az 1930-as évek közepén  a két Latabár (Árpád és Kálmán), Feleki Kamill, Halmai Imre, Fokker Géza, valamint Alfonzó és Rodolfo alkotta nagyszerű csapat a Moulin Rouge hazai és külföldi közönségét szórakoztatta rendszeresen.

1935 őszén feleségül vette Nádor Olgát, akivel félévszázados házasságban töltött színes, változatos és – a művészvilág számára példamutató – harmonikus életet. Lányuk Gács (Gálvölgyi)  Judit (Gálvölgyi János felesége).

1939-ben önálló revücsapatot hozott létre. Tehetségének híre hamarosan külföldre is eljutott, ahol szintén ismertté vált.  A háborús szolgálat után 1945-ben az Országos Artista Egyesület elnökségi tagjává választották. Vidéki turnéira igen gyakran elkísérte – a később hazáját elhagyni kényszerült – Karády Katalint.

1948-tól művésztársával, Alfonzóval lépett föl állandóan, majd 1950-től a Latabár-brigád tagjaként haknizott országszerte. 1956-ig nyolc éven át volt az Artista Akadémia, ill. az Állami Artista Iskola tanára. Az 1960-as évektől tagja az Artistaképző Intézet állami vizsgabizottságának.

1956 után a volt Szovjetunió nagyobb városai mellett viszonylag hosszabb ideig tartó fellépési lehetőséget és meghívást kapott Párizsba, Londonba, Brüsszelbe, Luxemburgba, valamint jó két évtized alatt 50 alkalommal Zürichbe. 1967-től állandó meghívottként vett részt a bűvészek világkongresszusain. 

Ötvenedik születésnapja alkalmával az Érdemes Művész (1960.), 1971-ben pedig (nyugdíjba vonulásakor) a Kiváló Művész kitüntető címet kapta meg. 1962-től a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalatnál (MACIVA) állt alkalmazásban, s jelentős érdemeket szerzett az új Fővárosi Nagycirkusz helyreállításában (1971.). SZOT-díjjal tüntették ki 1980-ban.

Minden fellépésre úgy készült, mintha az élete függött volna tőle. Amikor a világháború idején adta elő mutatványait, s a kórházakban ágytól ágyig járva kéz és lábnélküli emberroncsok arcára csalt mosolyt, úgy érezte, mintha Sámán vagy varázsló lett volna.  De művészetét soha nem a varázslás, a sámánság jellemezte, sokkal inkább a küzdelem, az akaraterő és az a kemény munka, minek eredményeként végre létrejött a csoda. Hitvallása: "Az a művész aki meg van magával elégedve, az nem művész többé. Az meghalt."


Hetven éves kora után is napi négy órát gyakorolt, egy kétméteres tükör előtt ellenőrizve mozdulatait. Utolsó nyilvános fellépése 1986. január 13-án volt a Mikroszkóp Színpadon. (Rodolfo: Vigyázat! Csalok!) 1987. január 25-én hunyt el Budapesten.

"Bement anyámat meglátogatni a kórházba, aki halálos beteg volt. Apu mindig azt mondogatta, hogy nem akar özvegy lenni. A kórházban rosszul lett, elvesztette az eszméletét. Anyám meghalt, de apám soha többé nem tért magához. Sikerült neki az utolsó nagy trükk: úgy volt özvegy három napig, hogy nem tudott róla."

A szakmai titkokat felfedő Bűvészkönyvet Révész Gy. Istvánnal együtt írta Vigyázat! Csalok! címmel, és összeállított egy bűvészládikát is, amely sok gyereknek vált kedvenc játékává. Rodolfo nem csak kézügyességével kápráztatta el közönségét. s lepte meg színpadi zsebtolvajlási trükkjeivel, hanem gondolatolvasásával és a szuggesztiós mutatványaival is.

Szakmáját, amely túlmutatott a hivatáson, s életformává vált, soha nem hagyta abba. Még hetven éves kora után is napi négy órát gyakorolt, miközben egy kétméteres tükör előtt állva ellenőrizte mozdulatait. Művészi alázatát bizonyítja, hogy a legegyszerűbb helyeken, a legszegényesebb körülmények között éppoly igényes előadást tartott, mint a csillogó színpadokon, neves helyeken.

Ma, május 16-án délután 3-kor a Fővárosi Nagycirkuszban – ahol számtalanszor lépett fel – Kocsis András Sándor Rodolfóról készített szoborportréját avatják.

Ugyancsak ma este 6-ra a TerézVárosi Kurír csődületet (flash mobot) szervez az Operettszínház elé. (Ott is fellépett mindenféle tarka műsorban… A csődülők vigyenek magukkal egy-egy franciakártya-lapot, annak felmutatásával emlékeznek a csodálatos művészre.)