Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Facebook-film rendezője 49 éves

Az egyik legfantáziadúsabb amerikai rendező David Fincher 1962. augusztus 28-án született Denverben. Gyerekkorában nagy hatással volt rá Paul Newman és Robert Redford filmje, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök. Amikor sikerült megnéznie a filmről készül werket, beleszeretett a rendezésbe. Effektgyártóként közreműködött A jedi visszatérben, a Végtelen történetben és az Indiana Jones és a végzet templomában is, közben reklámfilmek tucatjait rendezte. Kisebb botrányt kavart egy 1984-es rákellenes reklámfilmje, amelyben egy cigiző magzat képét mutatja be.

1987-ben alapította a Proganda stúdiót, ahol videoklipek mellett reklámfilmeket is rendezett. Fincher nagy költségvetésű videókat készített, többek között olyan előadóknak, mint Madonna , Rolling Stones , Iggy Pop , Aerosmith és Sting . Videóinak nagy része belső terekben, általában kopottas falú szobákban játszódik, nem ritka a futurista, klausztrofób környezet, amely színvilágában, álomszerűségében sok szempontból előrevetíti későbbi filmjeinek miliőjét. Expresszív játékainak legjobb példája az 1990-ben készített George Michael Freedom című klipje.

3 Tovább

A kilencvenes évek popcsillaga Tanita Tikaram

Még a huszadik születésnapját sem töltötte be Tanita Tikaram, amikor üstökösként berobbant az amerikai slágerlistákra. Bár fiús külsejével és férfias öltözködési stílusával nem tartozott éppen a szexi megjelenésükkel hódító énekesnők közé, ha fellépett a színpadra, rögtön elvarázsolta a közönséget különleges, mély, búgó hangjával.

A németországi Münsterben született ma 42 éve, 1969. augusztus 12-én. A család később elhagyta az országot és Angliában, Basingtoke-ban telepedett le. Édesapja a brit hadsereg tisztje, hindi-fidzsi és maláj ősökkel. Testvére a színész Ramon Tikaram. Tanita 9 éves korában kezdett gitázozni. Tizenévesen dalokat írt, majd night-klubokban adta elő szerzeményeit. 16 évesen írta első komolyabb dalát Poor Cow címmel, társadalomkritikaként a kortársnőire nézve. Az érettségi befejezése után elküldte a demo felvételeit egy kiadónak, és 1987 végén, az első koncertje után rögtön szerződést kötött vele a WEA Records.

1988 áprilisában elkezdődtek az Ancient Heart felvételei. Az első kislemez, a Good Tradition hamarosan megjelent, és sikeres lett Európában. Röviddel a nagylemez megjelenése előtt a Twist in My Sobriety is tarolt a listákon. A dalt egy világkörüli turnéval egybekötve népszerűsítette, Ez a mai napig Tanita legismertebb dala. A dalhoz díjnyertes fekete-fehér videóklip készült, melyet Bolívia vidéki részein forgattak, és Gerard de Thame rendezett.

3 Tovább

48 éves a Metallica alapítója

James Hetfield fogalom a metál-műfajban. Hosszú alkata, brutálisnak látszó feje, a mélyen fogott gitár, a folyamatos mozgás, rohanás, mind sajátja.

1963. augusztus 3-án Downey-ban született. Anyja Cynthia, operett énekesnő, apja Virgil Hetfield kamionsöfőr, aki később elhagyta a családot. A család angol, ír, skót és német felmenőkkel rendelkezik. A családja keresztény szellemű légköre meghatározó volt a fiatal Hetfield életében, sok Metallica dalszöveg számára nyújtva témát.

9 évesen kezdett zongorázni, még azelőtt, hogy megörökölte volna David bátyja dobfelszerelését, hogy végül 14 éves korában a gitárnál kössön ki, még kisiskolás fejjel. Hetfieldre a legnagyobb hatást az Aerosmith tette, azt mondta, ők voltak azok, akik miatt elkezdett gitározni. Zenei pálya futásának első bandája, az Obsession nevű formáció volt.

Miután elköltöztek a kaliforniai Brea-ba, a Brea Olinda Gimnáziumba került, ahol megismerte Jim Mulligan dobost. Megszületett a Phantom Lord, amiben Hugh Tanner gitározott. A csapat elfogyasztott néhány basszusgitárost az érettségiig, amikor James visszaköltözött Downey-ba.

A Metallicát 1981-ben alapította a dán származású dobos, Lars Ulrich és az énekes-gitáros James Hetfield Los Angeles-ben, miután újsághirdetés útján találkoztak. 1982 elején vették fel első saját dalukat a Hit the Lights-on Lloyd Grant volt a gitáros. Mivel szükség volt egy állandó gitárosra, újsághirdetést adtak fel, amire Dave Mustaine, a Panic zenekar gitárosa jelentkezett. Néhány hónappal később kiadtak egy teljes értékű demót, No Life Til Leather címmel, amire felfigyelt a szakma. Ekkor csatlakozott hozzájuk a basszusgitáros Cliff Burton, aki nem akart Los Angelesbe költözni, így a Metallica együttes áttette székhelyét San Franciscóba.

1983-ban New York-ba utaztak, ahol a Megaforce-szal lemezszerződést írtak alá. Pár héttel érkezésük után kirúgták a bandából Mustaine-t alkoholizmusa és problematikus magatartása miatt és Kirk Hammett , az Exodus gitárosa lépett a helyére.

1983 végén jelent meg első albumuk, a Kill 'Em All, amely mintául szolgált későbbi lemezeikhez is, építve Hetfield erőteljes énekére és Hammett dallamos gitárszólóira. Ezt az albumot tartják sokan az első valódi thrash metal albumnak.

0 Tovább

Két évvel ezelőtt halt meg minden idők legsikeresebb előadója

Michael Jackson, a pop királya, egyike azon kevés előadónak, akit a Rock and Roll Hall of Fame két alkalommal is tagjai közé sorolt, többször is bekerült a Guinness rekordok könyvébe, többek között a Minden idők legsikeresebb előadója címmel. Tizenhárom Grammy-díjat kapott, tizenhárom alkalommal volt kislemeze listavezető az Amerikai Egyesült Államokban szólókarrierje alatt - többször, mint bármelyik másik férfi előadónak a Billboard Hot 100 történetében -, és több, mint 750 millió eladott lemezével méltán érdemelte ki a World Music Awards legtöbb felvételt eladó szólóelőadó díját. Michael élete során 320 millió dollárt adott jótékonysági célokra, a mai napig a legtöbbet adakozó popsztár a Guinness rekordok könyvében.

Michael Joseph Jackson 1958. augusztus 29-én született Gary városában, Indiana államban afroamerikai szülők gyermekeként. Apja Joseph Walter "Joe" Jackson, anyja Katherine Jackson. Ő volt a család 9 gyermeke közül a hetedik. Jackson már ötéves korában megmutatta zenei tehetségét csoporttársai előtt és karácsonyi ünnepségeken is. 1964-ben csatlakozott a Jackson Brothers nevű családi együtteshez. Michael később háttérénekes és táncos lett, nyolcéves korában pedig Jermaine-nel a zenekar énekesei lettek, ezért együttes nevét The Jackson 5-ra módosították (Michael, Jackie, Tito, Jermaine és Marlon Jackson). 1966-tól 1968-ig turnéztak, többnyire fekete klubokban és találkozóhelyeken. 1966-ban Michael vezetésével, James Brown I Got You (I Feel Good) című dalával és Motown slágerekkel megnyerték a helyi tehetségkutató versenyt. A The Jackson 5 számos dalt felvett, Együttesük első négy kislemeze Billboard Hot 100 listájának első helyén végzett.

Az énekes szólókarriere 1979-ben indult el, ekkor jelent meg átütő sikert hozó első önálló albuma, az Off the Wall, amely az első olyan lemez, amiről négy dal is bekerült a legjobb tízbe.

2 Tovább

A Nemzet Csótánya 65 éves

Kevés olyan előadó van, aki annyira egyedi és különleges színt képvisel a magyar rock zene történetében, mint a ma 65 éves Nagy Feró, énekes, színész, dalszövegíró, a magyar könnyűzene ikonja, a Nemzet Csótánya.

Nagy Feró (Ferenc) Letenyén született 1946. január 14-én.

A család nem sokkal Feró születése után költözött a fővárosba. "Először egy kocsiszínben laktunk, onnan mentünk át egy pincelakásba, a Verőfény utcába. Apám áldott jó ember volt, nem voltak különösen nagy igényei. Az ötvenes években hőszigetelő-szakmunkás lett, majd később kisiparos. Nem foglalkozott azzal, hogy tanulok vagy sem, amúgy sem sok vizet zavart, hazaadta a pénzt, munka után mindig hazajött, és megitta a sörét. Náluk a mama volt az, aki rendet tartott a családban. Ő volt a parancsnok, rettegtünk is tőle" - emlékszik vissza Feró.

Középiskolai tanulmányait a kőbányai Szent László Gimnáziumban kezdte, de kirúgták. Tanulmányait a Kandó Kálmán Főikolán fejezte be.

1963-tól 1970-ig a Richmond Heads majd a Zárvatermők tagja.

Csuka Mónikával 1970-ben megalakult a Beatrice zenekar, ami akkor az egyetlen női beat-zenekar volt az országban. 1976-ban a változást Nagy Feró megjelenése hozta, aki feleségül vette Csuka Mónikát, és a zenekar tagja is lett. A kezdetben több stílusban játszó banda hamarosan komoly sikereket ért el. A "Tessék választani! fesztivál" megnyerését (1977.) a "Gyere kislány, gyere ..." című diszkószámnak köszönhették, de játszottak keményebb zenét is, sőt az NDK-ba is eljutottak.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek