1917. november 19-én született Allahabadban Indira Priyadarshini Gandhi, aki hosszú éveken át meghatározó szerepet játszott az indiai politikai életben.
Az első indiai miniszterelnök, Dzsavaharlal Nehru egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot. 1938-ban a maga 21 évével India legnagyobb pártjának lett a legfiatalabb képviselője.
Nehru lánya Gandhi néven vált ismertté, családja azonban nem állt rokoni kapcsolatban Mahátma Gandhival, az indiai szabadságharcossal.
Indira Gandhit 1959-ben a Kongresszusi Párt elnökévé választották, 1966-ban pedig India miniszterelnöke lett. Rátermettséggel, ügyes diplomáciai készséggel, jól működő koalíciók létrehozásával 11 éven át maradt India vezetője.
1980-ban ismét ő alakíthatott kormányt. Pártjának mintegy kétharmados többséggel sikerült megnyernie a választásokat.
Annak ellenére, hogy többen óva intették ettől - Gandhi szikh testőrökkel vette körül magát. A szikh testőrökről egyszer a következőket nyilatkozta: „Ha egy szikh vesz körbe, akkor nem hiszem, hogy bármitől is félnem kellene.” Ma már tudjuk, tévedett: 1984. október 31-én testőrgárdájának két szikh tagja támadt rá, és több lövéssel kioltották életét.
A jelentések szerint Gandhi a kertjén haladt át, mikor a halálos lövések érték. Azonnal kórházba szállították, ahol elkezdték a golyók kioperálását, ám a gyors beavatkozás ellenére a miniszterelnök a merénylet után másfél órával meghalt.
A merénylet hírére országszerte összecsapások robbantak ki a hinduk és a gyilkossággal gyanúsított szikh-ek között. A feldühödött hinduk szikh templomokat gyújtottak fel, szikh tulajdonban lévő üzleteket támadtak meg, és kőzápor zúdult India szikh származású elnökének, Zai Singh-nek a gépkocsijára. A következő napokban mintegy 1000 ember lett az összecsapások áldozata.
A Gandhi család vesszőfutása azonban nem ért véget: nemcsak Indira Gandhi lett merénylet áldozata, hanem egyik fia, Radzsiv Gandhi is, aki anyja után lett India miniszterelnöke. (1991. május 21-én öngyilkos merénylet áldozata lett.) 1999-ben Indira Gandhit választották a BBC Online által meghirdetett szavazáson az évezred legnagyszerűbb asszonyának. A szavazók Indira Gandhi vezetői képességeit emelték ki, és azt, hogy sokat köszönhet neki India. A második helyezett így I. Erzsébet, a harmadik pedig Teréz anya lett. A negyedik helyen Marie Curie, az ötödiken Margaret Thatcher végzett (origo.hu)
.
Utolsó kommentek