85 évvel ezelőtt ezen a napon mutatták be Sz. M. Eizenstein  (1898. január 22., Riga, Lettország –1948. február 11., Moszkva) Patyomkin páncélos c. filmjét.

Eizenstein

"Én azt hiszem, a mi korunk arculatát olyan művészetben örökíti meg, amely éppoly távol esik a freskótól, mint a felhőkarcoló a bazilikától, éppoly távol esik a csavart oszlopfőtől, mint a lökhajtásos repülőgép Leonardo legmerészebb elképzeléseitől, éppúgy nem hasonlítható Benevenuto Cellini faragókéséhez, mint a Borgiák mérge az atombomba pusztító erejéhez... Ennek az új művészetnek a neve film." (Eizenstein)

A moszkvai bemutatásakor frenetikus sikert  aratott az egyszerűen és hatásosan megkomponált film, melyet Eizenstein az 1905-ös forradalmi felkelés huszadik évfordulójára forgatott. A  Brüsszeli 12-be beválasztott filmek 1. helyezettje nemcsak a Szovjetunióban, hanem Nyugaton is nagy feltűnést keltett. Jóllehet a korabeli cenzúra több európai országban (köztük Németországban és Magyarországon) is betiltotta, a világ kritikusai számára mindmáig a filmművészet csúcsát jelenti.

A huszonöt éves Eisenstein a szovjet színházművészet fenegyereke volt. Osztrovszkij klasszikusának, a Minden bölcs egyszerű című komédiának tiszteletlen, cirkuszias rendezésével a forradalom utáni színházi kísérletezés csúcspontjára jutott. Két további produkció után a Proletkult felkérte, hogy rendezzen filmet, és Meyerhold tanítványából hamarosan a leghíresebb szovjet filmes lett. „A kocsi darabokra esett – jegyezte meg később –, és a kocsis belepottyant a filmezésbe.”

"A hitelesség érdekében néha megkockáztatható az igazság tagadása” mondta Eizenstein, az orosz montázsiskola atyja. Lev Kulesov és Meyerhold mellett ő volt az, aki elsőként kezdte el tudatosan használni a filmet, mint médiumot. Attrakció, meghökkentés, montázselmélet, ritmus, képkivágat, ellenpontozás, tömeg és egyén, mind olyan jelzők és jellemzők, amelyek meghatározták a mozi és a film második „születését”, illetőleg amelyek a mai napig alapját képezik a különböző propagandafilmeknek, természetesen egy jóval alacsonyabb esztétikai és erkölcsi szinten. 

Eizenstein a montázst, a képek egymás mellé állításának módját tekintette a film lényegének. Felfogását az 1+1=3 képlettel szokták jellemezni: két egymást követő kép összhatásából olyan új jelentés születhet, amely jelentést önmagában egyik kép sem tartalmazza. A képeknek és a jeleneteknek ez az ütköztetése, ellenpontja sajátos dinamikát teremt: nem csupán a ritmus, hanem a keltett asszociációk, gondolatok dinamikáját is. Az ún. intellektuális filmet a fogalmak közvetlen képi megjelenítésére is alkalmasnak tartotta.

Eizenstein elméjének és alkotóerejének zsenialitása legyőzi a forradalom vívmányait, a párttól való félelmét, a kommunista és szocialista szellemmel való megbékélést és nem utolsó sorban „titkolt” homoszexualitását, közben olyan felejthetetlen gyöngyszemeket hagyva az utókorra, mint a Patyomkin páncélos, az Október, a Sztrájk, a Régi és új, vagy a Rettegett Iván.

 

Utószó: A filmművészeti szempontból remekműnek méltán nevezhető alkotás elég toleránsan bánik a történelem tényeivel, és a lázadókat szinte angyali, az ellenfeleiket ördögi színben tünteti fel. De meghozta a kívánt eredményt: olyan felforgató hatása volt, hogy számos ország eltiltotta matrózait a mozik látogatásától.