Mi van ma?

Rajz János a kitűnő jellemszínész póztalan humorával, közvetlen egyszerűségével és a jellemzés árnyaltságával tűnik ki. Alacsony termet, jellegzetes karcos, rekedtes orgánum, egyszerű színész-eszköztár, remek jellemábrázoló képesség. Rendkívüli, higanyszerűen fürge, már-már akrobatikus mozgáskultúrával is rendelkezett - olyannyira, hogy amikor úgy hozta a sorsa, artistaként is meg tudta keresni kenyerét.

1907. február 13-án, Budapesten született. Színészcsaládból származik, szülei és testvérei is mind-mind színészek voltak. Élete és gyermekkora a Monarchia különböző városaiban telt, szülei vándorlásait követve. Főiskolát nem végzett, eleinte nem is készült színésznek. Artista szeretett volna lenni igazából. 1924-ben, Debrecenben lép fel először színházban, egy - Csajkovszkij muzsikájából összeállított - bécsi operettben, A diadalmas asszonyban.

Később játszott Szegeden, az 1927-28-as évadban ismét Debrecenben, majd más vidéki városban is szerepelt.

1929-30-ban a Király Színházhoz szerződött. A sokat áhított Pestre ment, de csalódott, mert a nagyszerű kiugrás elmaradt, ráadásul a következő szezon sem ígért neki való feladatot. Így, gyermekkori álmát beteljesítve, vidéket járó artistának szegődött. Ott vált vérévé igazán a tehetség és a tudás mellett, a tréning tisztelete. Három évig működött mint artista.

1945-öt követően, és szép, termékeny, lelkes szegedi színészévek után első jelentősebb szerepe 1951-52-ben a fővárosi Vígszínház színpadán A peleskei nótárius című színdarab táncoskomikus főszerepe. Utána jött a nagy, és már talán nem nagyon várt fordulat. Major Tamás felfedezi, és szerződteti a Nemzeti Színházhoz. Közel három évtized kemény és szakadatlan felkészülése után - egyetlen szaltóval - a színművészet csúcsaira került, s ettől kezdve 1976-ig, nyugdíjazásáig az ország első társulatának tagja maradt.

Bár filmeken csak 1953-tól szerepelt, élete során mégis 86 játékfilmben, rövidfilmben és később tévéfilmben vállal szerepet. Legnagyobb filmsikere az ő főszereplésével játszódó Dollárpapa.

Egy lány, aki gyűlölte a fasizmust, ezért kommunista lett. Egy színésznő, aki miután az illegalitásban együtt bujkált Kádár Jánossal, egyszerűen rátörte az ajtót, ha a főtitkár nem ért rá fogadni. Vagy egy olyan pasi, aki cseppet sem titkolta, hogy mikor ki a barátnője, hiába is húzták szájukat prűd elvtársai. Vagy egy öntörvényű színész, aki szinte mindent meg- és elért, amire vágyott. A politikai rendszert, a sikert, a hírnevet, a szerepeket, a szerelmet, a jólétet.

Az apai ágon olasz származású Gobbi Hilda a gimnázium után a putnoki Gazdasági Felső Leánynevelő Intézetbe járt, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Botanikus Kertjének gyakornoka volt. 1932-ben jelentkezett a színiakadémiára, ahová elsőre felvették. Még szerencse, hogy zenélni nem kellett - mondta. Együtt járt Major Tamással, akinek anyukája szervezte a Fővárosi Ifjúsági Színpadot. A Horthy rendszer alatti szegénység, és a baloldali barátok hamar egyértelművé tették a fiatal lány számára, hogy neki is helye van a mozgalomban. A Színiakadémia ösztöndíjas növendékeként tanulmányait 1935-ben fejezte be, vizsgaelőadásán a Phaedrát játszotta. A Nemzeti Színház szerződtette, s a társulat tagja volt 25 éven át. 1960 és 1970 között a József Attila Színház, 1971-től 82-ig újra újra a Nemzeti, majd 1982-től haláláig a Katona József Színház tagja.

Első filmszerepe A kölcsönkért kastélyban volt 1937-ben. A következő évben pedig A hölgy kissé bogaras (1938.) című filmben egy őrült nőt játszott.

Major Tamás nevét hol rajongva, hol rettegve ejtették ki színésztársai, nevezték mágusnak és a Nemzeti Színház teljhatalmú urának is, akinek kényétől-kedvétől színészek százainak múlt a sorsa.

Művészi munkáját csapongó ötletgazdaság, állandó megújulási készség, a színház iránti szenvedélyes szeretet jellemezte. Majorban nem volt különválasztható a színész, a rendező, a színészpedagógus, a versmondó, és mindez összefüggött közéleti tevékenységével, elkötelezett baloldaliságával. Ő volt a magyar színháztörténet leghosszabb ideig regnáló, szinte korlátlan hatalommal rendelkező kultúrpolitikusa. Megbízatását egyfajta pártfeladatnak tekintette, mert a színházigazgatáshoz valójában nem értett. 1945-ben, 35 évesen lett a Nemzeti Színház igazgatója, s tizenhét évvel később, 1962-ben váltották le. Ezután főrendezője lett a színháznak, de befolyása a hetvenes évek végéig mit sem csökkent.

Major azt vallotta, színházat csak dühösen lehet csinálni, a legjobbakkal kell dolgozni, és a legjobbat létrehozni. Igazi színházcsináló volt, akinek nevéhez legendás alakítások, emlékezetes rendezések fűződnek. Ellentmondásos figurája máig megosztja a művésztársadalmat. Kiismerhetetlennek tartották, talán ezért hitték el sokan, hogy Horty Miklós törvénytelen fia.

Voltak, akik csodálták, voltak, akik szívesen eltávolították volna a színházi életből. Azt azonban senki sem vitatta, hogy amikor 25 évvel ezelőtt, 1986. április 13-án Budapesten meghalt, a magyar színházművészet korszakos alakja távozott.

Ma ünnepli 65. születésnapját Spiró György Kossuth-díjas író, költő, irodalomtörténész. 1946. április 4-én született Budapesten. Apja mérnök, anyja színésznő volt. Magyar-orosz-szerb-horvát szakon diplomázott az ELTE Bölcsészkarán 1970-ben, illetve 1972-ben. Az Újságíró Főiskolán szociológus-diplomát szerez 1972-ben.

1970-71-ben a Magyar Rádióban újságíró-gyakornok. 1971 és 75 között a Corvina Kiadó szerkesztője. 1975-től három évig ösztöndíjas aspiráns. Az MTA kelet-európai kutatócsoportjának, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának tudományos munkatársa. 1978-tól a világirodalmi tanszéken, 1991-től az esztétika tanszéken tanít. 1981-ben kandidátus, 1997-ben habilitált professzor. Az ELTE Esztétika és Kommunikáció Tanszékének egyetemi docense.

A Szépirodalmi Könyvkiadó jelentette meg először 1974-ben Kerengő című regényét. Első nagyregénye az Az Ikszek szintén a kiadó gondozásában jelent meg 1981-ben. A következő évben drámakötete A békecsászár címmel (négy drámát tartalmazott) jelent meg.

Spiró György több mint egy évtizedig asztalfióknak írta színdarabjait. Saját bevallása szerint dühében vetette papírra Kerengő című regényét, mert rájött, idehaza drámaírással nem lehet rangot szerezni. 1983. október 28-án mutatta be a Budapesti Katona József Színház Az imposztor című komédiáját. A mű előzménye az író Az Ikszek című regénye. A darab Major Tamás számára készült (és bizonyos értelemben róla szól), aki halála előtt nem sokkal eljátszotta a főszerepet. A rendező Zsámbéki Gábor volt. Ötven alkalommal került színre. Az író eddigi pályafutása során ezzel a darabbal aratta élete első közönségsikerét.

1883. február 28-án jöttem erre a világra és azóta a majomi gőg, az embertelen gyűlölködés, a megrendítő butaság, a vérengzés, az öldöklés szörnyű évtizedein át rémüldözve, elképedten, megdöbbenve, megundorodva attól a szörnytől, akit embernek hívnak - a fajtámból - és az átélt rémségektől haladok a sír felé, ahová nem sokára meg fogok érkezni.

Ha nem remélném, ha nem hinném, hogy az Ember mégis csak észre tér és a most felnövő nemzedéknek könnyebb lesz elviselni földi létét - kivégezném gyermekeim, akiket én kényszerítettem a világra, önkezemmel vetnék véget életemnek.

Ezenkívül színész voltam.

Mindig képességeim legjavából igyekeztem adni. Ezzel szemben munkámért szükségleteim szerint vettem el a pénzt. Viszont a pénzt, amit munkámért elvettem, szétosztottam az utolsó fillérig azok között, akik arra igényt tarthattak, vagy rászorultak. Ötven évig dolgoztam és egy percig sem dolgoztattam. Ötvenéves munkám alatt volt nehány sikerült percem, ami kárpótolt a sok szenvedésért, amelyben részem volt.

Szerettem a mesterségemet, de ami körülötte volt, abba belelépni sem szerettem.
Szerettem Jézus Krisztus szavait és hittem, hogy a lélek a legnagyobb érték s hogy a lelket megmenteni többet ér, mint az egész világot megnyerni.

Szörnyű gondok között hagyom el az életet, amely nem sok gondtalan percet engedélyezett nekem.

A gyermekeimre gondolok.

Sírfeliratom legyen:

"Az Emberek veszedelmes közelségében éltem meglehetősen hosszú ideig. - Most talán biztonságban vagyok."

Somlay Artur

Jávor Pál ma 109 éve (1902. január 31.) Aradon látta meg a napvilágot. Születésekor az édesapa - Jermann Pál - 53, az édesanya alig 17 esztendős. A szülők ekkor még nem házasok, így Jávor keresztlevelére vezetéknévként - édesanyja után - a Spannenberger név kerül.

Az édesapa az Arad Vármegyei Gazdasági Egyesület pénztárosa, akinek halálakor a fiatalon 3 gyermekével egyedül maradt édesanya gyümölcsüzletet nyit, hogy fiait taníttatni tudja. Pali az aradi reállíceumba jár, majd - az okát nem tudni - tanulmányait Erdélytől távol, Szombathelyen fejezi be.

Édesanyja vasutasnak szánja, ám a nyugtalan, lázadó fiatalember ambícióit ez nem elégíti ki. Ideje nagy részét az aradi mozikban tölti, és az ott látott Nordisk Film akkori alkotásai csak erősítik akkor már égő vágyát a színészi pálya iránt.

Lézengő aradi életének meghökkentő lépéssel vet véget: 1919-ben kiutasíttatja magát Romániából azzal a szándékkal, hogy Dániába eljutva a Nordisk Filmtársaságnál szerezzen filmszínészi szerződést. Csak Budapestig jut el, jegyét érvénytelenítették.

A színház és a film világába való bekapcsolódása lehetőségeit keresve jelentkezik az Országos Színművészeti Akadémiára. Miközben gyakorlatilag a hajléktalanok életét éli, elszántan tanulja a színészmesterség fogásait, Pethes Imrétől és Szacsvay Imrétől. Jó előmenetelének és szorgalmának köszönhetően Egressy-ösztöndíjban is részesül, de már az első félévben kiesik az Akadémiáról, ennek okát azonban sosem tárta fel. Tanulmányait az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában folytatja, ahol lehetősége van esténként a Várszínházban statisztálni, s így teremti elő létfenntartásának minimális feltételeit.

Tíz évvel ezelőtt halt meg Sinkovits Imre A tizedes meg a többiek című film népszerű főszereplője.

A Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze 1928. szeptember 21-én született Kispesten. Apja vendéglős volt. A gazdasági válság a 30-as években tönkretette a családi vállalkozást, nehéz időszak következett, de amikor Sinkovits Imre az Árpád Gimnáziumba került, apja már az Ilkovics étterem főpincéreként dolgozott. A gimnáziumban cserkész lett, és elmondása szerint ez sok mindenre megtanította. A leventemozgalomban is részt vett a II. világháború idején, de a cserkészet jobban vonzotta.

A háború alatt kármegfigyelő volt a margitszigeti víztoronyban és a szemlőhegyi víztározónál, majd a család Somogy megyébe költözött Horvátnádaljára, rokonokhoz. Ott hadimunkára fogták, lövészárkot ásott. Háromszor is megszökött az orosz fogság elől, mígnem véget ért a háború. A gimnáziumot 1945-ben folytatta, majd két év múlva leérettségizett. A cserkészek színjátszó előadásainak hatására jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben diplomázott. Olyan mesterektől tanulhatott, mint Somlay Artúr, Bajor Gizi, Makláry Zoltán, Kiss Manyi.

Még ebben az évben a Nemzeti Színházhoz szerződött (korábban a Belvárosi Színházban és az Ifjúsági Színházban már játszott), és feleségül vette Gombos Katalint, aki szintén a színészpályát választotta. Tehetségére hamar felfigyelt a közönség és a színikritikusok is. Olyan szerepekben tűnt fel, mint Kurrah a Csongor és Tündéből, Fortinbras a Hamletből vagy Caius Cassius a Julius Caesarból. Egyre jelentősebb szerepeket kapott, 1964-ben már ő játszotta Ádámot az Ember tragédiájában, egy másik Madách-darabban, a Mózesben pedig a címszerepet kapta. Az utóbbi drámában több mint 700 alkalommal láthatta a közönség.

1956. október 23-án sok más színésztársával együtt Sinkovits is csatlakozott a Műegyetem diákjainak kezdeményezéséhez, a Petőfi-szobornál elszavalta a Nemzeti dalt, amely a forradalom egyik jellegzetes momentumainak egyikévé vált. Mivel a forradalom leverése után nem volt hajlandó "önkritikát gyakorolni", fizetését a felére csökkentették, a színházon kívüli szereplésektől eltiltották. Két éven át egy műanyagipari szövetkezetnek készített gyerekjátékokat, de ezt is rossz néven vették, mondván, hogy tüntetésképpen csinálja. 1958-ban aztán az angyalföldi József Attila Színházhoz irányították, innen 1963-ban hívta vissza Major Tamás a Nemzetibe. Itt többek között Németh László és Sütő András darabjaiban kapott szerepet. Egész élete során a Nemzeti Színház tagja volt, ezt az öt évet kivéve.

Összesen több mint 50 filmben játszott, igen sokszor főszerepet. 1949-ben forgatta első filmjét, az Úttörőket, melyet soha nem mutatnak be. A Rákóczi hadnagya (1953.) és a Gábor diák (1955.) után az 1956-ban forgatott Szakadék és A csodacsatár című filmben (rendező Keleti Márton) játszott.