Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hatvanöt éves lenne Freddie Mercury

A Queen együttest a dalokon túl Freddie Mercury, az 1970-es, '80-as évek egyik legnagyobb sztárjának és legsikeresebb előadójának karizmatikus elő­adásai tették világhírűvé. Annak ellenére, hogy természetes hangja a bariton volt, a legtöbb dalt tenorban adta elő a közel négy oktáv hangterjedelmű énekes. Koncertjeiken rendszeresen "gitározott" a mik­rofonállvánnyal, énekpárbajt vívott a közönséggel, vagy épp rávette rajongóit, hogy a refrént nélküle énekeljék el. Szexuálisan túlfűtött színpadi mozgása pedig egyenesen megigézte az orientációjának titkát évtizedekig nem ismerő gyengébb nemet.

Freddie Mercury Farrokh Bulsara néven született 1946. szeptember 5-én a zanzibári Stone Townban, párszi indiai szülők gyermekeként. Szülei Bomi és Jer Bulsara Zanzibárba vándoroltak ki azért, hogy apja megtarthassa pénztárosi munkáját a Brit Kolóniai Hivatalban. Nővérét Kashmirának hívják. Családnevüket a vallás indiai fő központjáról, Bulsarról eredeztették. A kis Farrokh szüleitől távol, a bombay-i Szent Péter bentlakásos fiúiskolában nevelkedett, ahol több sportágban is jeleskedett. Itt vette fel a Freddie becenevet, és itt alapította meg zongoristaként első zenekarát (The Hectics) . Ezt követően a szintén indiai Szűz Mária Középiskolában érettségizett, majd hazarepült Zanzibárba. Ám az 1964-es zanzibári forradalom elől a brit hivatalt képviselő családnak Londonba kellett távoznia, ahol Freddie művészetet tanult, és grafikus designer diplomát szerzett.

A Led Zeppelin- és Rolling Stones-rajongó, csöndes, félénk fiú ekkor mindenféle alkalmi munkából tartotta fönn magát, míg végül 1970-ben megismerkedett az akkor a Smile-ban zenélő Roger Taylorral és Brian May-jel. A banda nevét Queenre, azaz Királynőre változtatta, mely egyébiránt az angol szlengben a transzvesztitákra utaló jelentéstartalommal is bír. Ekkor indult el a Queen sikersorozata.

Első albumaikon Freddie elsősorban keresztény vallási témákat feszegetett. A Great King Rat például arra szólította fel hallgatóit, hogy "ne higgyenek el mindent, ami a Bibliában olvasható", a Liar pedig egy gyóntató pap elutasító magatartását taglalta.

1 Tovább

A Facebook-film rendezője 49 éves

Az egyik legfantáziadúsabb amerikai rendező David Fincher 1962. augusztus 28-án született Denverben. Gyerekkorában nagy hatással volt rá Paul Newman és Robert Redford filmje, a Butch Cassidy és a Sundance kölyök. Amikor sikerült megnéznie a filmről készül werket, beleszeretett a rendezésbe. Effektgyártóként közreműködött A jedi visszatérben, a Végtelen történetben és az Indiana Jones és a végzet templomában is, közben reklámfilmek tucatjait rendezte. Kisebb botrányt kavart egy 1984-es rákellenes reklámfilmje, amelyben egy cigiző magzat képét mutatja be.

1987-ben alapította a Proganda stúdiót, ahol videoklipek mellett reklámfilmeket is rendezett. Fincher nagy költségvetésű videókat készített, többek között olyan előadóknak, mint Madonna , Rolling Stones , Iggy Pop , Aerosmith és Sting . Videóinak nagy része belső terekben, általában kopottas falú szobákban játszódik, nem ritka a futurista, klausztrofób környezet, amely színvilágában, álomszerűségében sok szempontból előrevetíti későbbi filmjeinek miliőjét. Expresszív játékainak legjobb példája az 1990-ben készített George Michael Freedom című klipje.

3 Tovább

69 éves a Beatles-legenda

Paul MacCartney a 20. század egyik zenei ikonja, a popzene történetének egyik legnagyobb egyénisége, felsorolhatatlanok a vele kapcsolatos "legek", ha csupán a Beatles-korszakra szorítkozunk is.

Az USA-ban huszonkilenc listavezető kislemezével ő tartja a rekordot; ebből húszat a Beatles, a maradék kilencet a Wings tagjaként, valamint szólókarrierje során adott ki. Karrierje során több mint 50 Top 10-es slágert írt, vagy volt bennük társszerző; többen, mint bárki más. Nagy hatású basszusgitáros, énekes, zongorista, dobos és zeneszerző. A világ leggazdagabb rock-zenésze. Vagyonát 500 millió fontra, vagyis 182,5 milliárd forintra becsülik.

A hétszeres nagypapa, Sir James Paul McCartney ma 69 éve, 1942. június 18-án született Liverpoolban a Walton kórházban, ahol édesanyja, Mary Mohin McCartney nővér volt. Édesapja Jim McCartney, aki szintén zenész volt, és már Pault kiskorában terelgette a zene világa felé. Még egy trombitát is vett neki. Testvére szintén zenész, Michael McCartney, akit Mike McGearként ismerünk.

Karrierje a Beatlesszel kezdődött. A zenekar basszusgitárosa, billentyűse, gitárosa, énekese és dalszerzője volt. Számos dalt John Lennonnal írtak közösen. A zenekarban való lét nagyban befolyásolta mind a karrierjét, mind a tehetségét. A Beatles vége felé John Lennon érdeklődése csökkent, Paulé pedig nőtt, híres popzenésszé vált, több slágerlistás dallal rendelkezett már akkoriban is. A zenekarban ő volt az egyetlen, akinek szólókarrierje volt.

Az amerikai származású, pszichológus végzettségű filmrendező, Richard Lester, világhírnevét az első két Beatles filmnek Egy nehéz nap éjszakája (A Hard Day's Night - 1964.) és a Help!-nek (1965.) köszönhette. Az Egy nehéz nap éjszakája elsősorban az Angliában turnézó zenekar tagjairól szól, akik végig bolondozzák, s az őket üldöző lelkes rajongók elől futva végig menekülik a filmet. A Help! egy szürreális, képzeletbeli utazás, melyben a fiúkat egy titokzatos varázsszekta üldözi, mert szent ereklyéjükre ismernek a Ringo ujján lévő gyűrűben. (1964.)

6 Tovább

Bob Dylan, az ifjúkori lázadás ikonja

Bob Dylan a világ egyik legnépszerűbb és legelismertebb dalszerzője, zenésze és előadója, aki közel 100 millió eladott albummal büszkélkedhet, és karrierjének 5 évtizede óta több ezer fellépésen van túl szerte a világban.

Bob Dylan (eredeti neve: Robert Allen Zimmerman), 70 évvel ezelőtt, 1941. május 24-én született a Minnesota állambeli Duluthban, de gyerekkorának nagyobb részét a Hibbingben töltötte. Nagyszülei Litvániából, Oroszországból és Ukrajnából kivándorolt zsidók voltak, szülei, Abraham Zimmerman és Beatrice Stone a helyi zsidó közösség tagjai voltak. Hétéves koráig Duluthban élt, ekkor apja paralízist kapott. Ezután a család anyja szülővárosába, a közeli Hibbingbe költözött. Dylan itt töltötte gyerekkora hátralevő részét. Legkorábbi ismert felvételét 1956 karácsonyán készítette: két barátjával egy áruház fülkéjében (Carl Perkins, Little Richard) A középiskolában több zenekart alapított; az első, a The Shadow Blasters hamar feloszlott, de a második, a Golden Chords tartósabbnak bizonyult. 1959-ben rövid turnén vett részt Bobby Vee társaságában, beiratkozott a Minnesotai Egyetemre és Minneapolisba költözött. Érdeklődése a rock and roll iránt alábbhagyott, helyét az amerikai folk vette át, amit általában csak gitárkísérettel játszanak. Gyorsan bekapcsolódott a Dinkytown folkzenei vérkeringésébe.

A legendás folkénekes, Woody Guthrie hatására kezdte önmagát és az igazságot keresni. Új nevet vett fel az angol Dylan Thomas költő tiszteletére, otthagyta az egyetemet és egy szál gitárral New York bohém negyedében kezdett zenélni. Az akkor alig húszesztendős minnesotai fiú döntő szerepet játszott a hatvanas évek eleji amerikai folk revival kibontakozásában. Miközben Greenwich Village egész folk-kultúráját, a szokásokat, az öltözködést, a beszédmódot, a szófordulatokat és a gesztusokat is ügyesen hasznosította, zseniálisan tudta dalba önteni mindazt, ami korosztályát akkoriban foglalkoztatta.

Első lemeze 1961-ben jelent meg. A társadalmi igazságtalanságok ellen tiltakozó dalai -The Times They Are A-Changin' , Masters of War , Blowin' In The Wind - egy nemzedék himnuszai lettek.

1 Tovább

Tegnap temették a bluest, Hobo ma 66 éves

Földes László, a zenészlegenda 66 évvel ezelőtt 1945. február 13-án, Újpesten született.

Elemi tanulmányait a Városmajor utcai iskolában végezte, s úgy tűnt, hogy hosszú ideig a kosárlabdázásnak kötelezi el magát, ugyanis tizenöt éven keresztül aktívan sportolt, s olyan csapatokban játszott, mint a Dózsa vagy a BEAC.

Érdeklődésével nem éppen összhangban - szülői ráhatásra - a Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskolába iratkozott be, de érettségi bizonyítványátel már a veszprémi vegyipari technikumban szerezte meg 1963 nyarán. "Érett" férfiként már nem költözött vissza a szülői házhoz, nagynénjénél lelt menedékre.

Ez év szeptemberében vegyész-technikusként kezdett el dolgozni az Egyesült Izzóban, majd 1964 szeptember elsején behívták Mezőtúrra katonának. Itt hallotta meg az egész életét meghatározó zenét, Willie Dixon The Little Red Roosterét (A kis vörös kakas) a Rolling Stonestól. 1965. augusztus 1-jén szerelt le, majd megkezdte tanulmányait ELTE Bölcsészkarán, magyar- történelem szakon. 1966-ban Máriássy Félix felajánlotta neki, hogy ha megtanul valamilyen verset, felvéteti a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de Hobo visszautasította a lehetőséget. 1968-ban írta meg első dalszövegét Lakájdal címen. Ez a dal az Eötvös Klubban működő Omega zenekart, valamint annak közönségét ócsároló Népszabadságos cikk ellen szól

1968-tól rátalált a film. Bekerült Kovács András Extázis 7-től 10-ig című filmjébe (Tizennegyedik fiú), amelyben a rockról nyilatkozott, és nagy feltűnést keltett az Olympia együttes buliján előadott groteszk "Hobo-táncával" (a filmet 1969-ben mutatták be).

0 Tovább

Little Richard, a rock történetének egyik legnagyobb alakja 78. éves

Ma ünnepli 78. születésnapját Little Richard (eredeti nevén Richard Wayne Penniman, sz. 1932. december 5.), amerikai énekes, dalszerző és zongorista, a rock and roll történetének egyik legnagyobb alakja.

Koldusszegény, vallásos fekete családban született a Georgia állambeli Macon városában. Apja vándorprédikátor volt, ő templomi gospel-kórusban kezdett énekelni, de hamar megszökött és felcsapott vándorszínésznek. Sikertelen dzsessz- és blues-énekesként folytatta, és hiába nyert meg 18 évesen egy tehetségkutató versenyt, a nagy áttörés akkor elmaradt. Visszatért szülővárosába, ahol napközben egy konyhán mosogatott, este pedig egy bárban szórakoztatta a nagyérdeműt. Egy helyi énekes szárnyai alá vette, a szakmai tanácsok mellett felpomádézta a fiatalember haját, kifestette arcát és csiricsáré ruhákba öltöztette, hogy már megjelenésével is feltűnést keltsen.

1955-ben küldött egy demófelvételt egy kiadónak, ahol adtak neki egy esélyt. A dolog nagyon halványan ment, amíg Richard be nem gerjedt és nem túl szalonképes szöveggel rögtönözni nem kezdett. A "tisztított" szövegű szám Tutti Frutti címen jelent meg, és új csillag született.

0 Tovább

John Mayall, a brit blues királya

Ma 77 éves a brit blues királya, John Mayall (1933. november 29. Macclesfield, Anglia)

A blues köztudottan a régi fekete zenében gyökerezik, és máig tartja magát az elképzelés, hogy fehér ember nem is tudja igazán jól játszani. John Mayall a hatvanas évek óta cáfolja ezt. Bluesbreakers nevű együttesében olyanok fordultak meg, mint Eric Clapton, Mick Taylor (mielőtt a Stones tagja lett).

Egészen harmincas éveinek elejéig nem gondolta, hogy a blues lesz az élete. Elismert képzőművészként csupán hobbiból zenélgetett, ám aztán a legendás Alexis Korner bíztatására belecsapott a lecsóba. Alexist egyébként nem kisebb dologért tisztelhetjük, mint hogy meghonosította a bluest Angliában - ami első látásra egyszerű, azonban korántsem az, ha meggondoljuk, hogy a műfaj mennyire összefonódott a sokat megélt amerikai feketék életével, hangjával, gitárjátékával.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek