Ma 77 éves a brit blues királya, John Mayall (1933. november 29. Macclesfield, Anglia)

A blues köztudottan a régi fekete zenében gyökerezik, és máig tartja magát az elképzelés, hogy fehér ember nem is tudja igazán jól játszani. John Mayall a hatvanas évek óta cáfolja ezt. Bluesbreakers nevű együttesében olyanok fordultak meg, mint Eric Clapton, Mick Taylor (mielőtt a Stones tagja lett).

Egészen harmincas éveinek elejéig nem gondolta, hogy a blues lesz az élete. Elismert képzőművészként csupán hobbiból zenélgetett, ám aztán a legendás Alexis Korner bíztatására belecsapott a lecsóba. Alexist egyébként nem kisebb dologért tisztelhetjük, mint hogy meghonosította a bluest Angliában - ami első látásra egyszerű, azonban korántsem az, ha meggondoljuk, hogy a műfaj mennyire összefonódott a sokat megélt amerikai feketék életével, hangjával, gitárjátékával.

A Bluesbrakers kezdeti sikereiben nagy szerepe volt egy fiatal gitárosnak, aki a beatzene sajátos változatával máig ható életművet létrehozó Yardbirds együttest hagyta ott azért, hogy bluest játszhasson. A fiatalembert úgy hívták, hogy Eric Clapton, és a Mayall-lal közös zenélés során emelkedett a szupersztárok sorába, hogy aztán hamar a saját pályájára lépjen, és létrehozza a Creamet.

       

John Mayall híressé vált azzal, hogy fiatal tehetségeket fedezett fel, zenekarában megtanította őket a szakma minden fortélyára, majd amikor eljött az ideje, nemcsak elengedte őket, hanem még segítette is a kezdeti önálló szárnypróbálkozásokat.

Clapton egy alkalommal azt mondta, hogy John Mayall összehasonlíthatatlanul jó iskolát jelent a zenészeknek - többen ki  s járták a sulit, megfordult a keze alatt például Mick Taylor, aki tizenkilenc évesen került be az együttesbe, ahonnan aztán a Rolling Stones nevű társulatba lépett át. De megfordult a Bluesbreakers-ben Peter Green, aki aztán a manapság már kevesebbek által ismert Fleetwood Macet alapította.

1969-ben az Amerikában is egyre népszerűbbé váló Mayall szokatlan lépésre szánta el magát: a bluesrock virágzása idején egy dob nélküli akusztikus lemezzel rukkolt elő, és a remek Turning Point valóban fordulópontot hozott a pályáján: megkapta érte élete első aranylemezét. A kaliforniai klíma és kultúra pedig annyira magával ragadta, hogy átköltözött Los Angelesba, a Laurel Canyon negyedbe, és ettől fogva sokáig amerikai zenészekkel játszott és készítette lemezeit.

A hetvenes évek során számos jazz/rock/blues kísérletben vett részt, miközben szívesen kísért olyan fekete bluesnagyságokat, mint John Lee Hooker, T-Bone Walker vagy Sonny Boy Williamson. 

1979-ben ismerkedett meg jelenlegi feleségével, az énekes-dalszerző Maggie Mulacekkel, és ekkor pusztította el a tűz legendás Laurel Canyon-i házát, benne naplójával, hatalmas könyv- és folyóiratgyűjteményével, lemezeinek mesterszalagjaival és festményeivel.

 

1982-ben két régi társával, Mick Taylorral és John McVie-vel újraélesztette a Bluesbreakerst, és újabb generációkkal ismertették meg a brit bluesrock gyökereit. Két évre rá egy teljesen megújult Bluesbreakers-szel kezdett el turnézni (benne Coco Montoya és Walter Trout gitározott), így jutott el 1985 nyarán Magyarországra is, és az öt nagyvárosban tett látogatásának anyagából készítette el a Behind The Iron Curtain (A vasfüggöny mögött) című lemezét.

              

2003-ban a hetvenedik születésnapja tiszteletére adott koncerten pedig jobb volt mint valaha. Ahogy mostanában is remek kondíciónak örvend, jól mutatja ezt legutóbbi Tough című nagylemeze, amellyel azóta is járja a világot, s 2010 első felében több mint hatvan koncertet adott/ad, Amerikától Ausztrálián át Európáig. 

Hiába csengett le a nyolcvanas évek elején az akkori blues imádat, hogy átadja a helyét teljesen új zenei műfajoknak, a blues fehér istene mégis tovább tudta vinni karrierjét, koncertjei a mai napig felejthetetlen élményt nyújtanak, s a világ minden pontján teltházzal futnak.