Mi van ma?

A napjainkban is tündöklően szép Sophia Loren még a régi korok filmcsillagai közé tartozik, ám csillaga még annyi év elteltével is fényesen ragyog. Két évvel ezelőtt nyilatkozata szerint nem a sebészkésnek köszönheti, hogy idős korában csodásan fest, hanem annak, hogy a férfiak szemében ma is látja a vágyat, ha ránéznek.

Sofia Villani Scicolone néven, törvénytelen gyermekként született Rómában 1934. szeptember 20-án, s csak későbbi férje tanácsára változtatott nevén. Anyja Romilda Villani, apja Riccardo Scicolone. A férfi elhagyta az állapotos Romildát, de aztán mégis nevére vette a gyereket, és egy időre visszatért hozzájuk. Nápoly szegénynegyedében nőtt fel. Tizenöt éves korára a gyufaszálnak csúfolt kislányból hosszú lábú, dúskeblű bakfis lett, és egy szépségversenyen "megváltotta" vasútjegyét Róma, a siker és a csillogás felé. 1950-ben az egész család felköltözött a fővárosba. A céltudatos mama kivette Sophiát az iskolából, és állandó statiszta állást szerzett neki a Cinecittá filmstúdióban.

Itt ismerkedett meg az akkor 40 éves Carlo Pontival, akivel végül kalandos körülmények között keltek egybe. (Loren már fiatal lányként rajongott a híres amerikai sztárért, Cary Grantért, aki gálánsan felajánlotta, hogy segít Sophiának az angol nyelv gyakorlásában. Munkakapcsolatuk szerelemmé mélyült. A színésznőt kételyek gyötörték: szerette Pontit, hálás volt a férfi támogatásáért, de a producer nős volt. Loren és Grant újabb filmet forgattak együtt, és románcuk kezdett kiteljesedni. A független Cary megkérte szépséges partnernője kezét. Ponti ekkor gyors cselekvésre szánta el magát: Mexikóban sikerült elválnia, és 1957. szeptember 17-én mexikói törvények szerint nőül vette Sophiát. Az olasz törvények szerint viszont a házasság érvénytelen volt, a hazai sajtó pedig kíméletlen támadásokat intézett a házaspár ellen. Cary Grant azonban tökéletes lovagként viselkedett, és élete végéig Sophia egyik legjobb barátja maradt. Mikor Loren és Ponti visszatértek Olaszországba, kénytelenek voltak külön lakásban élni. Házasságukat 1962-ben érvénytelenítették, majd négy év múlva ismét egybekeltek.)

Sophia első főszerepe az Aida (1953.) volt.

Gina Lollobrigida az 1950-es '60-as évek világviszonylatban is egyik legnépszerűbb filmcsillaga volt.

Eredetileg Luigina Lollobrigida néven látta meg a napvilágot 84 évvel ezelőtt, 1927. július 4-én az olaszországi Subiaco városában. Fiatal évei Mussolini rezsimje és a második világháború idejére estek. A bútorasztalos apa dolgos feleségével négy leányt nevelt fel nélkülözések közepette. Lollobrigida gyerekkorát a festői szülőfalujában töltötte. Amikor kitört a béke, Gina számára is Rómába vezetett az út, miután a tehetséges vidéki lány ösztöndíjat nyert a Képzőművészeti Akadémiára. Festészetet és szobrászatot tanult, valamint énekórákat is vett.

Szépségét versenyeken, illetve modellkedésben vetette be, többek között Salvador Dalival is dolgozott. 1947-ben jelentkezett a Miss Italy szépségversenyre, ahol harmadik helyezést ért el. Ugyanebben az évben elnyerte a Miss Róma címet,

Bár a talpraesett lány több vasat tartott a tűzben, mégis nem várt módon tett szert az ismertségre. Az utcán szólították le, hogy filmes munkát ajánljanak neki. Ekkoriban tűnt fel a vásznon különféle olasz filmekben. A színésznőpalánta húszéves sem volt, amikor megismerkedett első - s eddig egyetlen - férjével. A nála nyolc évvel idősebb, jugoszláv származású orvoshoz, Milko Skofichoz 1949-ben ment feleségül, aki feladta praxisát, hogy menedzselje Gina filmes karrierjét.

Rövid hollywoodi kitérő után az ötvenes évek első felében forgatta legsikeresebb filmjeit. A René Clair rendezte Királylány a feleségem (1952.) cigánylányaként Gérard Philipe volt partnere. Neki a várva várt nemzetközi elismerést, a divatba pedig ismét a kalandfilmet hozta

Egy színész, akiről soha nem lehetett tudni, mikor tréfál, aki komédiában és drámában egyaránt kiváló volt és a rosszindulat lett a legfőbb védjegye, miközben négy évtizedet töltött a filmek világában. Volt erdész, ökölvívó, a háborúban egy bombázógép rádiósa. Sokarcú színész volt, aki utálta, ha komédiásként skatulyázzák be. Szabadidejében szívesen hallgatott zenét, s énekelt maga is.

A hórihorgas, cammoogó járású, gyűrött arcú, de csibészes tekintetű és dörzspapírhangú Walter Matthau kezdetben cselszövő gazembereket alakított, de idővel rátalált igazi műfajára, a komédiára. Először 1966-ban játszott együtt Jack Lemmonnal, s a Sógorom a zugügyvéd című film meghozta számára a legjobb férfi mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Ketten tökéletesen kiegészítették egymást: a szolíd, jó természetű Lemmon és a szókimondó ám földhözragadt Matthau. A két színész a munkán kívül is nagyon jó barátok volt. Miután Matthau 2000. július 1-jén - ma tizenegy éve - szívinfarktusban meghalt, barátja, Jack Lemmon többé nem állt kamerák elé.

A legendás páros 1998-ban a Furcsa párban mulattatta ismét a közönséget. A színpadon már kirobbanóan sikeres komédia két elvált férfi közös albérleti kalandjait mesélte el fergeteges humorral.A darabot Neil Simon külön Matthau számára írta, aki sokáig vonakodott a maradi gondolkozású sportriporter szerepét elvállalni, mondván, hogy a szerep túlságosan is közel áll saját énjéhez.

A filmtörténelem egyik legjobb és legsikeresebb művésze Jack Lemmon kétszeres Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész, rendező. Pályafutása alatt számos legendássá vált szereppel gazdagította Hollywoodot, de elsősorban örök barátjával, Walter Matthauval alakított párosának köszönhette sikereit; olyan ismert komédiákban szerepelt a híres duó, mint a Sógorom a zugügyvéd, Furcsa pár, A szomszéd nője mindig zöldebb, Még zöldebb a szomszéd nője, stb.. A négy legrangosabb filmfesztivál díját tudhatja magáénak, mely ezidáig egyedülálló! Több mint 80 mozi- és tévéfilmben, illetve tévésorozatban szerepelt. A filmtörténelem egyik legjobb és legsikeresebb művészeként ma 10 éve hunyt el.

John Uhler Lemom egy bostoni liftben jött a világra 1925. február 8-án. Jó körülmények között nevelkedett Négyévesen lépett elõször a színpadra civilben fánkgyáros apjával egy műkedvelő előadáson. Később a rádióban is bemutatkozott, ám sikerei dacára társai savanyúnak csúfolták (neve angolul citromot jelent). Gyermekkorában sokat betegeskedett, ennek ellenére jó tanuló volt.

1947-ben a Harvard Egyetemen szerzett diplomát. A második világháborúban zászlósként szolgált a haditengerészetnél, majd leszerelése után úgy döntött, színész lesz. A következő években az Old Nick szalonban zongorázott New Yorkban, ezenkívül rádiós szappanoperákban lépett fel, majd később a televízió foglalkoztatta színészként. 1953-ban debütált a Broadway-n, ahol feltűnően nagy sikereket aratott. 1954-ben kapta meg első filmszerepét: Veled is meg kell történnie

Egy évvel később már a Mr. Roberts Pulver zászlósáért megkapta a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat. Ez egyedülálló debütálás volt Hollywood film történetében.

Joséphine Baker (született Freda Josephine McDonald) afroamerikai származású énekesnő, táncosnő, előadóművész. akit az 1920-as években nemcsak tánc-, de szexistennőnek is tekintettek. Ő volt az első fekete nő, aki kivételes tehetségénél fogva világhírű táncos-énekesi és filmes karriert futott be Párizsban. Lángra gyújtotta a szíveket és lángba borította az arcokat. Négyszer volt férjnél, uralkodók és diktátorok keresték a kegyeit, Picassónak állt modelt, és 12 gyereket fogadott örökbe. Élete egyetlen nagyopera, melyben mindig ő a DÍVA. Művészetét és egész életét mélységes humánum hatotta át. Elkeseredetten harcolt a szegénység, a faji megkülönböztetés és a jogtalanság ellen.

105 évvel ezelőtt, 1906. június 3-án született St. Louisban. A spanyol apától és amerikai néger anyától származó kislány nem jutott könnyen a csúcsra. Már hétéves korától dolgozni kényszerült. Babysitterként dolgozott egy fehér családnál. A szülők szigorúan megtiltották neki, hogy néger létére megpuszilja lányukat: amikor ő ennek ellenére megtette, munkaadója forró vízbe nyomta a "bűnös" kezét. Néhány évvel később már pincérnőként dolgozott. Tizenhárom évesen hozzáment Willie Wellshez és megszökött otthonról. Házasságuk rövid ideig tartott. Az ifjú asszony gondolkodás nélkül otthagyta Wellst, amikor kapcsolatuk megromlott. Későbbi férjeivel - négy volt neki, meg egy "nem hivatalos" - sem tett másként. 1921-ben újra férjhez ment: Willie Baker nevét élete végéig viselte.

Két évvel később egy vándortársulat tánckarának tagjaként a Csoszogva című zenés vígjátékkal turnézott. New Yorkba költözött, ahol a Broadwayn gyorsan felívelt karrierje.

"Az életben minden csoda, csak fel kell ismernünk".

Az Oscar-díjas olasz filmrendező és forgatókönyvíró, Frederico Fellini méltán vált a filmtörténet egyik legmeghatározóbb alakjává. A határtalan képzelőerővel és bájos humorral megáldott művész hamisítatnul olaszos filmjeivel négy Oscar-díjat nyert, és megkapta az Amerikai Filmakadémia életműdíját is.

91 évvel ezelőtt, 1920. január 20-án született az olaszországi Rimini városban. Már kisgyerekként elbűvölte őt a cirkusz varázslatos világa, de még annál is jobban a mozi, és szívesen készített karikatúrákat a vásznon látott filmsztárokról. Otthon bábszínházat játszott, melyhez maga varrta meg a jelmezeket, ő írta a dialógusokat, és játszotta a darab összes szerepét. Mindezek meghatározták későbbi filmes pályafutását.

Élelmiszerkereskedő apja "tisztességes szakmát" szánt neki, azt szerette volna, ha kereskedőnek, ügyvédnek vagy mérnöknek áll. Édesanyja ezzel szemben papnak vagy jogásznak látta volna szívesen. Fellini azonban érettségi után újságíró lett.

Kiváló rajztehetségének köszönhetően előbb egy vicclapnál, majd egy római újságnál kapott állást, és éttermekben, kávéházakban készített portrékat. Képregényeket is rajzolt, dolgozott a rádiónak, és gegman volt a filmgyárban.

1943-ban ismerkedett meg Giuletta Masinával, aki rádiósorozatának egyik címszerepét kapta meg. 1943. október 23-án összeházasodtak, s - a rendező félrelépései ellenére - 50 éven át elválaszthatatlan házas- és alkotótársak maradtak.

Amikor 1944 júniusában az amerikaiak elfoglalták Rómát, nem volt munka a filmiparban, így Fellini néhány barátjával megnyitotta a Vidám Arcok Boltját: az amerikai katonákról rajzoltak képregénybe illő karikatúrákat, melyeket jó pénzért eladtak nekik.

1944-től maga is írt forgatókönyveket, és Roberto Rossellinivel is összebarátkozott, kinek 1944 és 1953 között csaknem minden filmjében közreműködött. A közös munka és barátságuk hatására döntött úgy, hogy ő maga is filmrendező lesz, és ekkor alakult ki a hétköznapi élet és az egyén problémái iránti érdeklődése is.

Első filmjét, A varieté fényeit 1950-ben Alberto Lattuadával együtt rendezte . A már egyedül készített A fehér sejk (1951.) a szórakoztatóipar hamis mítoszát leplezte le, a sok önéletrajzi elemet tartalmazó A bikaborjak (1953.) pedig a vidéki ifjak felszínes életformáját mutatta be, mély együttérzéssel. A film Arany Oroszlán díjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.

A nemzetközi elismerést - Oscar-díj - azonban 1954-ben az Országúton című alkotás hozta meg számára.

A varieté fényei forgatásán figyelt fel Fellini egy különös artistapárra, és lejegyezte velük kapcsolatos gondolatait. Carlo Ponti producer vállalta el a film finanszírozását. Giulietta Masina szerepeltetését azonban csak úgy hagyta jóvá, ha a két férfi főszerepet amerikai színészek kapják. Fellini nem tiltakozott, mivel Anthony Quinn és Richard Basehart megfeleltek a figurákról alkotott elképzeléseinek.