Öntörvényű volt. Titokzatos. Befelé forduló. Csak a szerepeiben tárulkozott föl. Ha nem játszott, nem viselkedett színészként. Rejtély, mikor tanult szerepet, mikor szerezte meglepően sokoldalú műveltségét, naprakész tájékozottságát. Senki nem tudta, honnan meríti lenyűgözően életteli megfigyeléseit az emberekről, szerep-énjei kimeríthetetlen nyersanyagáról. Nem adta ki magát senkinek. Úgy ment el, ahogyan jött: némán, jelentőségteljesen, ismeretlenül.

 

 

 

 

 

 

 

Őze Lajos, ahogy magát névkártyáján is titulálta, színjátékos volt. Ma 27 éve, 1984. október 21-én 49 éves korában távozott az élők sorából.

Szentesen született 1935. április 27-én, nagyon szegény családban. Alkalmi munkás apja hentesként kezdte, s uránbányászként fejezte be életét, anyja a helyi állami gazdaságban volt szakácsnő, majd gyermeknevelő, cseléd, mindenes. Szülei válása után, tíz évesen nevelőanyához került, aki verte, ekkor kezdett el dadogni. E hibája miatt sem játszótársai, sem barátai nem akadtak, a magányos gyerek az olvasásba menekült. Még halála előtt egy évvel is fölemlegette régi sérelmeit: "Gyermekkorom óta emberkeülő vagyok, mert azt hiszem, az emberek tehetnek róla, hogy kerülöm őket. Nem voltak sokan segítségemre abban a nagyon érzékeny korban, amikor gyerek voltam."

A növénytermesztő  szakmunkásképzőben (1949–1952.) szerencséjére akadt egy nagyszerű tanárnő (Dr. Sári Ilona), aki a szünetben feleltette, hogy a többiek ne nevessék ki, aki irodalmi színpadot szervezett a kollégistáknak, színdarabrészleteket tanított be nekik, szavalni tanította őket. Őze a gyógyulást a nótázásnak is köszönhette, a nagyapjától tanult dalok dúdolása felszabadította gátlásait - olyannyira, hogy verseket kezdett mondani. Hamarosan kitűnt osztálytársai közül egyéni értelmezésű versmondásával. Nem skandált, nem is hadart, mint a tanulók többsége, hanem szabad utat engedett a benne halmozódó feszültségnek.

Érettségi után bejutott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára ahol Gellért Endre vezette a főtanszakot. A kiváló színészpedagógus felfigyelt tehetségére, s délutánonként órákat foglalkozott vele külön. 1956-ban megszerezte diplomáját. Pályafutását a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, de 1959-ben átszerződött a budapesti Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig tagja volt.


1959-ben vette feleségül a gondolkodásmódban, színházi szerelemben hozzá illő, miskolcon rendező Nyilassy Juditot.

Még zömmel mellékszerepeket játszott, amikor már nagy egyéniségként kezdték emlegetni. Átlagos termetű és külsejű volt, de mindig rá kellett figyelni, amikor belépett a színpadra. Klasszikus és mai darabok vezető karakterfiguráit, a drámairodalom sok-sok ellentmondásos alakját formálta meg a Nemzetiben és a gyulai nyári játékokon, amelynek állandó színésze lett.

Tehetségének sokoldalúságát bizonyítja, hogy a Bánk bánban Tiborcot és Biberachot egyaránt játszotta. Különösen emlékezetesek a Shakespeare-művekben, a Csongor és Tündében, az Éjjeli menedékhelyben nyújtott alakításai. Markáns színészi egyénisége – fanyar humora, jellegzetesen egzaltált hanghordozása – elsősorban vígjátékokban és szatírákban érvényesült, de drámai szerepeit is rendkívüli hitelességgel, mély átéléssel formálta meg. Főszerepekben és jellemszerepekben egyaránt egyenletes teljesítményt nyújtott. Különösen emlékezetesek Shakespeare-drámákban játszott alakításai, de nagyban hozzájárult magyar szerzők színpadi műveinek sikerre vitelében is  Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre, Örkény István).

Első filmszerepeit az 1950-es évek második felében játszhatta el (Egy pikoló világos (1955.) Két vallomás (1957.), de igazán foglalkoztatott filmszínész csak tíz évvel később lett, s élete utolsó két évtizedében több tévéjáték- és filmszerepet is eljátszhatott.

Húsz óra (1965.)

 

Bacsó Péter   A tanú (1969.) című kultuszfilmjében a felejthetetlen Virág elvtársat alakította.  A filmszatírát ellkészülte után azonnal betiltották. 10 évig „dobozban pihent”, és annak eltelte után 1979-ben is csak azért mutathatták be, mert külföldön a Betiltott filmek Fesztiváljára készültek

 

Gyula vitéz télen-nyáron (1970.)

 

A jégárpa (1973.)

Az ötödik pecsét (1976.)

 

Megáll az idő (1981.)

A Sipsirica (1980.)

 

Gyere haza, Mikkamakka! (1982.)

 

A hallgatag hölgy (1983.)  , Te rongyos élet (1983.)

 

Már halálos betegen vállalta el Bacsó Péter Hány az óra, Vekker úr? című filmjének egyik szerepét, de még a forgatási időszak alatt meghalt.

A Nemzeti színpadán utoljára A fizikusok c. darabban Möbius professzor szerepében lépett fel, és 1984. nyarán a gyulai Várszínházban Módos Péter Itt a földön is c. darabjában.

 

 
Színművészi munkássága elismeréseképpen 1970-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1975-ben érdemes, 1984-ben pedig kiváló művész lett. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjban részesült. Szülővárosában, Szentesen nevét őrzi a városi mozi. Vácott Őze Lajos Művészeti Iskola viseli a nevét. A Gyulai Várszínház díjat alapított tiszteletére (Őze Lajos-díj).

Háromszor nősült, harmadik feleségétől, Thoma Ildikótól két fia született, Őze Gábor (operatőr) és Őze Áron (színész).

 

Emlékműsor Őze Lajos halálának 25. évfordulója alkalmából
 

                                        Őze Lajos sírja - Farkasréti temető: 25-7-44.

 

Őze Lajos a közeljövőben a tévében:


Vivát Benyovszky!- M2, 2011-10-20 09:00, 2011. október 21. 03:30, 2011. október 21. 09:00, 2011. október 22. 03:40