A 90-es évek legnagyobb slágereinek írója, a karrierje során tíz platina albumot, harminc Top 40 kislemez kiadó sokoldalú zenész, filmszínész Prince ma  53 esztendős. Szinte nincs olyan stílus, amelyben ne próbálta volna ki magát.  Énekhangja mellett magas színvonalon gitározik, basszusgitározik, de a billentyűs hangszerek sem idegenek számára. Ami nem mellékes: a rendkívül jó megjelenésű, erőteljesen szexis énekesnek komoly filmsikerei voltak az elmúlt évtizedekben. Kitűnő szerző, remek színpadi ember, ezt megerősíti számos zenei és filmes elismerése.

Prince azaz Rogers Nelson 1958. június 7-én született Minneapolisban /Minnesota/. Édesapja John Lewis Nelson neves jazz zongorista, édesanyja, Mattie Della Shaw ismert énekesnő. Fiúk gyerekkora óta szoros kapcsolatban élt a zenével. Apja, The Prince Rogers Trio nevű együttesével járta Amerikát s a koncerteken felesége énekelt. A Prince művésznevet állítólag apja együttese után kapta, s ez rajta is ragadt  A szülők a hatvanas évek végén elváltak és családi örökségként egy zongorát hagytak gyermekükre, aki 11 évesen már saját dalokat komponált.

12 évesen elhagyta édesapját és batátai társaságában az utcán tölti kamaszéveit. Kb. 27 hangszeren tanult meg játszani, megismerkedett a jazz és a blues alaprepertoárjával. Első zenekarátis 12 éves korában alapítja.

Bemutatkozó lemeze az 1978-as For You , melynek szerzője, producere és hangszerelője volt egyben, továbbá énekelt és mind a 27 hangszeren ő játszott. Ennek ellenére nem volt  túl nagy az érdeklődés a lemez iránt. A következő  évben kiadott albumából -  Prince  - A Why You Wanna Treat Me So Bad? és a Az I Wanna Be Your Lover  c. számok az R & B  lista élére kerültek.  A harmadik albuma - Dirty Mind -  (1980.) aratta az első komoly sikert,  aranylemez

Az 5. albuma, az 1982-es dupla lemeze - 1999  - vívja ki először a kritika elismerését.  2008-ban bekerült a Grammy Hall of Fame-be.

Kiugrását igazán egy filmnek,  a Bíboresőnek  (1984.), amelyben felhangzott a When Doves Cry   című világslágere. A film átütő sikerét jelzi, hogy elnyerte a legjobb eredeti dalokból álló filmzene Oscar-díját 1985-ben (akkoriban volt ilyen kategória is).

   

A film zenei albuma  1984. június 25-én jelent meg, ez volt Prince hatodik lemeze.   Három Grammy-díjat kapott az albumért. Több mint tizenhárom millió példányban kelt el az USA-ban.

További film ambíciói nyomán Prince szerepelt a saját rendezésű A telihold alatt (Under the Cherry Moon; 1986.) című filmben. 

A nyolcvanas évektől zenéjét a csak rá jellemző  Minneapolis Sound határozta meg, amelybe belefért a: pop, a rock, a blues, a rhythm and blues, a funky, a new wave is. A kilencvenes évektől belépett életébe a rap, a hip-hop, de az utóbbi években belekóstolt a jazzbe is, majd ismét a rock felé tapogatózott. Dalainak visszatérő témája kezdetektől a szerelem, az erotika, a szexualitás, a férfi-nő kapcsolatok, de nem "hajolt el" a társadalmi problémáktól és a vallási-spirituális kérdésektől sem. 

 

Az 1987-es Sing O The Times című eklektikus lemeze elnyerte a zenekritikusok tetszését, és dupla platina lemez lett.

 

A filmvászonra a Batman zenéjével   tért vissza 1989-ben. A korom sötét alkotás Brit és USA lista első lett. A Graffiti Bridge  (1990 .) című film, melynek  ő az írója, rendezője, zeneszerzője és főszereplője, jó kritikát kapott, zenéje pedig a brit lista élére került.

   

1991-es Diamonds And Pearls  című lemeze után, 1992-ben névváltoztatásra kényszerül a kiadójával folytatott jogi viták miatt.

1997-2003-ig évente készített egy-egy albumot. 2004-ben Prince újra felvette eredeti művésznevét. Miután a 90-es évek javarészét azzal töltötte, hogy jól megkeverte rajongóit.

A 2004-ben megjelent lemeze a Musicology, a hozzá kapcsolodó turnéval a 2004-es évet 90 millió dollárral gazdagabban zárta.

A Musicology albummal megmutatta ki a valódi herceg.   A 3121 című albuma, amely túltett a Musicology sikerén 2006-ban jelent meg. Aranylemez lett több mint 500.000 eladott példánnyal. Utolsó albuma, a 20Ten,  2010. júniusában jelen meg.

A több mint fél tucat Grammy-díj tulajdonosa 1976 óta uralja a színpadok világát, és egyedi stílusával adja elő az olyan slágereket, mint a Purple Rain, a When Doves Cry, a Kiss,  ,  a Peach ,  a Seven  , Let's Go Crazy  vagy a Cream.  Pályafutása során 100 millió lemezét vásárolták meg világszerte. Világsikerében nem kis szerepet játszott az, hogy klippjeiben nagyon hangsúlyos szerepet kapott az erotika.

 

 2011 nyarán Budapesten a Sportarénában lép fel.