Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A még ma is népszerű Jon Bon Jovi

A ma 49 éves Jon Bon Joviról az embernek általában a nyolcvanas évek jutnak az eszébe, esetleg a kilencvenes évek eleje. Az utóbbi időre inkább az a jellemző, hogy az együttes néha jelentkezik valami új lemezzel, és az ember egész kellemes érzéssel elcsodálkozik, hogy nahát, ők még mindig megvannak...! A koncertjeiken három generáció képviselői bukkannak fel, akiknek valószínűleg teljesen mást jelentek ugyanazok a számok. A közönségből sokan egy-egy dalt kötnek az életük emlékezetes pillanataihoz, így pedig csak még többet jelent számukra egy dallam, egy sor.

Jon Bon Jovi a New Jersey állambeli Perth Amboy városában 1962. március 2-án látta meg a napvilágot a borbély John Francis Bongiovi, Sr. és a virágkötő Carol Sharkey gyermekeként ifjabb John Francis Bongiovi néven. Két testvére van: Anthony és Matthew. Édesapjának szicíliai és szlovák, míg édesanyjának német és orosz felmenői vannak. Állítása szerint távoli vérrokonság fűzi Frank Sinatra-hoz. A nyarakat Pennsylvaniában töltötte a nagyszüleinél, ezalatt újságkihordóként dolgozott. Tinédzserként kezdetben a St. Joseph Középiskolába járt, New Jersey-ben, később azonban átment a Sayreville War Memorial Középiskolába.

Kamaszkorának javát az iskola helyett barátjával, David Bryan Rashbaummal együtt rock & roll zenéléssel és énekléssel töltötte helyi zenekarokban. Vele alapította meg első együttesüket, az Atlantic City Expressway-t (a New Jersey-i autópálya után elnevezve), mellyel New Jersey klubjaiban léptek fel. Sok időt töltött az unokatestvére, Tony Bongiovi tulajdonában álló, híres New Yorki hangfelvétel-készítő stúdióban, ahol takarítói munkája mellett lehetősége nyílt demók készítésére is ismert zenészek együttműködésével.

1980-ban a Csillagok háborúja filmhez kapcsolódó Christmas in the Stars: The Star Wars Christmas Album című karácsonyi lemez egyik dalához készítette élete első profi hangfelvételét énekesként

1983-ban Sayreville-ben rockegyüttest alapított Bon Jovi néven. Az együttes 1984. január 14-én adta ki első, bemutatkozó albumát, a Bon Jovit. Aranylemez lett belőle. A Runaway című dal volt a banda első Top 40-es slágere .

0 Tovább

Phil Collins 60 éves

Phil Collins Oscar- és Golden Globe-díjas angol dobos, énekes, dalszerző, színész ma 60 éves.

1951. január 30-án született Londonban, szüleitől a Philip David Charles nevet kapta. Az iskolában kezdett érdeklődni a zenélés iránt, dobolt a The Real Thing nevű iskolai zenekarban. Collins 1964-ben feltűnt a Beatles Nehéz nap éjszakája című filmjében mint nyakkendős rajongó, 1965-ben pedig a West Enden az Oliver című musicalben Dörzsölt szerepét kapta meg. Phil néha fellépett a Freehold és a Flaming Youth nevű együttessel is. Ez utóbbinak megjelent egy lemeze is, amely kedvező kritikákat kapott, ám a banda nemsokára feloszlott. 1967-ben Collins felfigyelt a Melody Maker című lapban egy hirdetésre, amelyben az akkor még ismeretlen, progresszív rockot játszó Genesis együttes dobost keresett. Jelentkezett, a meghallgatás sikerrel járt.

Amikor Peter Gabriel kivált az együttesből, Phil 1975-től a dobolás mellett énekesként is folytatta a Genesisben. A dobosból lett énekes a nyolcvanas években össze tudta egyeztetni szólókarrierjét és munkáját az együttessel, hol szólóban, hol társaival turnézott, készített felvételeket. Ekkor más nős volt, két fia született, de a házasság nem tartott sokáig.

A válás után 1981-ben adta ki első szólóalbumát Face Value címmel, amely nagyobb siker lett, mint bármelyik Genesis-korong. Rajta védjegydala, az In The Air Tonight is szerepelt, s ezzel bekerült a Miami Vice című tévésorozatba is. Ennek köszönhetően több tévéshow vendége, majd házigazdája lett.

0 Tovább

Vörösmarty Mihály 155 éve halt meg

"Vörösmarty mint ember is a legkiválóbb magyar férfiak közé tartozik; egyenes, őszinte, tartózkodó modorú, de önérzetes minden önhittség nélkül. Külső viselkedésében semmi sem sejteti kora egyik legkiválóbb emberét. Azon ritka emberek közé tartozott, kiknek nincsenek ellenségeik, akiket mindenki tisztel és becsül." Sík Sándor

Életműve nemzetközi örökség, világirodalmi érték. A Szózat Kölcsey Himnusza mellett nemzeti imádsággá lett. A Csongor és Tünde a legszebb és legzeneibb hangzású magyar mesejáték. Eposzait ugyan nemigen olvassuk, de aki mégis ismeri, elámulva veszi tudomásul bennük a romantika szertelen színpompáját. Dramaturgiai és kritikai műveiből fejlődött ki a hazai színikritika, közvetlen szakmai hatásuk erősebb Bajzáénál is. Lírai versei és velük egy-egy balladája pedig élő és szakadatlanul ható költészet, előadóművészeink és műkedvelőink versengve mondják. S mindenekelőtt az életutat befejező A vén cigány olyan költői öröm, amelyet eddig legföljebb elért, de túl nem haladhatott néhány legremekebb alkotása gazdag költészetünknek.

7 Tovább
12
»

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek