Mi van ma?

A ma 70 éve elhunyt   Kabos Gyula  (eredeti családi neve Kann) Budapesten született 1887. március 19-én. Atyja, Kann Zsigmond ügynök, édesanyja Meister Róza pedig háztartásbeli. Hatan voltak testvérek. Három leány és  három fiú, akik közül ő volt a leggyorsabb észjárású, a legrátermettebb és egyúttal a legérzékenyebb is, akiről valósággal lerítt, hogy entellektüelnek született. Nem csoda, hogy a család szeme fénye, mindene volt. A családban ő képvisete az értelmiséget, s így kellő tisztelettel övezték.

"...hűségesen látogattam a Szidi néni iskoláját, a szüleim tudta és belegyezése nélkül. De sikerrel. A sikertől nem voltam meglepve. Már az iskolában is oly sikerem volt, hogy csak komikusnak lehettem jó. Sokat röhögtek a gyerekek az ugratásaimon. Borzasztó komolyan tudtam vicceket csinálni. Ha például valamelyik fiú nem tudott felelni, én felálltam, és a tanárt lehetetlenül hülye kérdésekkel addig tudtam lekötni, míg vége nem lett az órának... Délelőtt a kereskedelmi iskola padjaiban ültem, délután Solymosinál tanultam és este - a vér nem válik vízzé - boksztanfolyamra jártam. Nagyszerűen fejlődtem, és néhány hónap alatt a legjobb bokszoló lettem. Amikor tökéletesen kiképeztem magam a bokszolásban, elszöktem Pestről. Kunszentmártonba utaztam, ahol Gáspár Jenő színtársulatához szerződtem. Egész kunszentmártoni szereplésemből csak arra emlékszem, hogy apám három héten át, amíg ott színészkedtem, minden második nap lenézett hozzám, és mindig elvert. Azt hiszem, édesapám bérletet váltott a vonatra csak azért, hogy kényszerűen tétlen ökleit rajtam gyakorolja. Kunszentmártonból visszajöttem Pestre, és elvégeztem a Solymosi-iskolát, azután elszerződtem Szabadkára. Operettben léptem föl, táncoskomikus voltam..." - írta magáról.

Első színpadi fellépése még diákkorában, statisztaként történt a Népszínház színpadán. Egy operettben, a kínai menyegző jelenete lámpavivőjeként elvéti nagy izgalmában a lépést, és a zenekari árokban köt ki. A zene abbamaradt, mert a brácsásra esett. "... így lett az én első fellépésem lelépés. Szóval mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek - tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat" - írta. (Néhány héttel a 15. születésnapja után kerül sor erre a rosszul sikerült helyzetgyakorlatra.)

Hadaró és dadogó beszéddel, eszköztelen játékkal, félszeg mozdulatokkal, groteszk mimikával teremtett figuráját számos, 1931-1938 között készült film is őrzi. Talán az egyik legismertebb és legtöbbet játszott korai magyar filmvígjáték a Hyppolit a lakáj (1931.)

Színészi pályáját mint táncoskomikus kezdte, majd a pesti kabaré utánozhatatlan egyénisége lett, s maradandót alkotott vígjátékokban, komikus és tragikomikus szerepekben is. .

1905. augusztus végén első szerződőhelyére, Szabadkára érkezett. Úgy toppant be, mint messziről érkező idegen, s ilyen is maradt mindvégig. A megszeppent kezdő benyomását keltette, s nem valami ördöngös és minden hájjal-bájjal megkent vadócét. Játszik sok mindent, amit a gyorsan változó vidéki műsor lehetővé tesz számára. Hadnagy, káplár, cigány, matróz, közlegény, udvarmester, munkás, városi írnok - és ezernyi más szerepet, két-háromnaponta váltogatva, mint ahogy ilyen helyen szokás.  Közben elégedetlen helyzetével, többre vágyik. Autodidakta módjára, gőzerővel tanul tovább, és valósággal habzsolja, amit elmulasztott, vagy amire elmulasztották felhívni a figyelmét. Szakadatlanul olvas, műveli magát, érzi, hogy további sorsa, versenyképessége forog kockán.

Pályája Nagyváradon (1910-1913.), majd a Királyi Színházban (1913-1914) és a Royal Sörkabaréban folytatódott. 1916-1918 között a Kristálypalotában, a Fővárosi Orfeumban, a Télikertben, 1917-ben a Magyar Színházban, és az Intim Kabaréban lépett színpadra. Nagyváradon színházalapítással próbálkozott (1918.), a következő évben visszatért Budapestre. 1919-ben a Dunaparti Színház tagja lett.

Mindenütt nagy sikert aratott a világot jelentő deszkákon. 1926-1929 között a Fővárosi Operettszínház tagja volt. Színi mestersége mellett 1929-től 1930-ig a Fővárosi Művész Színház igazgatója volt. 1935-1937 között a Víg, 1937-1938-ban a Magyar és Andrássy Színházhoz kötötte szerződés.

1934. december elején mutatták be a Meseautó című filmjét. Valóságos hősként, igazi magyar ünnepelt sztárként köszöntik. Kabos értetlenül állt sikere előtt. A film néhány jelenetét nézte meg csak, nem értette az ünneplés miértjét. Pista fia, Gabi leánya és felesége, Gabi az autójában győzködik őt, hogy igazi sikere van, őt ünneplik, sztár lett.

Kabos egymás után forgatja filmjeit, gyakran eleve rászabták a szerepet a forgatókönyvírók: 

Lila akác (1934.)

1935-ben  forgatták a Budai cukrászda című filmet, rögtön utána a Címzett ismeretlen című filmprodukcióban találta magát.

 A Kabos-filmek népszerűségére jó példa, hogy ekkor a külföldi filmek forgalmazását kiszorítja a hazai gyártású filmek sora, sikeres dolog magyar filmbe fektetni, üzleti szempontból is. Kabos Gyula annak ellenére, hogy hazai körülmények között filmcsillag, és sokan milliókat képzelnek a bankszámláján, a valóságban fillérek csörögnek a zsebében. Hogy  keresetéből megélni is tudjon, folyamatos és állandó filmezésre van szüksége.  Napi filléres gondokkal küzd sztárléte ellenére is. Nyári pihenőidejében is állást kell vállalnia, mert nem engedheti meg magának a szabadságot. Játszik az Operettszínházban, játszik a Vígben, eközben forgatja a Köszönöm, hogy elgázolt (1935.), az  Elnökkisasszony (1935.), majd az Ez a villa eladó (1935.) című filmeket.

 A Lovagias ügy (1936.) bemutatója kapcsán szélsőjobboldali tüntetések kezdődtek. "Le a zsidó filmekkel" - kiáltozták Pécsett az erre felbérelt áldiákok és valódi diákok vegyesen . Pár napra rá Pesten egy szűk szélsőjobboldali kör németszimpatizáns rétege izgága hangoskodók tömegét tudta gerjeszteni a film ellen. Az előállítások alkalmával azután kiderült, hogy jószerivel fogalmuk sem volt a 300 fős kivezényelt diákoknak, mi ellen tüntetnek, mert a filmet együk sem látta, de azt mondták nekik, ez egy zsidó film, és az ellen tüntetni kell.

A film kapcsán kialakult vele szembeni nyílt támadás elkeseríti, félelemmel tölti el, legfőképpen fiát, Istvánt félti, nem önmagát. Megváltozik, és belülről kezdi el marcangolni a hiábavalóság érzete. Politikához igen keveset ért, és nem is nagyon érdekli, nem érti, váratlanul éri az egész számára érthetetlen helyzet, a nyílt színi zsidózás. A kritikák hangvétele is már e szerint tagozódik, amivel megint nem tud mit kezdeni.

A Székely István rendezte A Noszty fiú esete Tóth Marival című film kapcsán szélsőjobboldali támadások kereszttüzébe kerül maga a rendező. Kabos Gyula jól tudja, ha Székely Istvánt kikezdték, akkor a következő Ő lesz, hisz a Székely-filmek egyik sztárjaként ismerik.

1937. márciustól szeptemberig egyébként kilenc filmet forgat.  Egyebek mellett a Hotel Kikelet (1937.),

A kölcsönkért kastély (1937.), az Úrilány szobát keres (1937.) című filmek készültek ekkoriban.

Kabos utolérhetetlenül hozta, amit elvártak tőle. Az akkor már hanyatló hazai filmgyártás egyetlen biztos pontja volt.

Épp a Maga lesz a férjem (1937.) című Nóti Károly-komédia utolsó jelenetei készülnek, amikor sor került Budapesten az első szirénákkal és kijárási tilalommal egybekötött légvédelmi gyakorlatra. A háború árnyéka beérte Magyarországot.

1938-ban  hat filmet is forgat, ebből az utolsó előtti a A papucshős címet viseli. 43 filmnek kellett elkészülnie ahhoz, hogy ebben a filmben végre megkapja élete első abszolút főszerepét, igaz, egyben élete utolsó előtti filmje is ez, a magyar hangosfilm hetedik esztendejében. Kabos a filmben pedig filmszínészi pályája összehasonlíthatatlanul legnagyobb teljesítményét nyújtja. Egy ízig-vérig tragikomikus figurát alkot meg benne, aki már nem a kabarészerzők előre gyártott patronjait pufogtatja, nem is saját ötletforgácsaival kápráztatja el a nézőt, hanem egy jól felépített, feszes történet központi szereplője, igazi hőse.

Előbb csak filmjeitől ritkítják meg a hazai mozik műsorát, később már személyét sem kímélik az otromba vádaskodásoktól.

Utolsó filmje a Rozmaring (1938.)

1939-ben az USA-ba települt, ahol alkalmi fellépésekkel szórakoztatta a magyarul tudó közönséget. A filmvállalatok közül egyik sem alkalmazta, teljesen mellőzték és utolsó évei keserűségben teltek.  1941 októberében egy színház színpadán rosszul lett. Kórházba szállították, és oxigénsátorban tartották.

Két héten keresztül feküdt az oxigénsátorban, míg végül feladta. Hogy ebből a 14 napból mennyit volt eszméleténél, mennyit sem, nem tudjuk. 1941. október 6-án hunyt el New Yorkban, Kobas néven temették el és sírjára csak jóval később akadtak rá.

Már a nyolcvanas évek közepén felvetődött, hogy az akkor már több mint három évtizede a New Jersey állambeli Emerson város temetőjében nyugvó Kabos Gyula földi maradványait, végső akaratának megfelelően itthon, hazai földben temessék el újra. A számtalan ötlet és javaslat ellenére is ez csak tíz esztendő múltán valósulhatott meg.

Ötvenöt évvel a temetése után, került haza Kabos Gyula. 1996. november 30-án délelőtt a Farkasréti temetőben kései tisztelői és fiatal színész kollégái, akik nem lehettek már partnerei, olyan részvéttel fogták közre a hamvait tartalmazó koporsót, mintha valóban csak akkor, és nem ötvenöt évvel azelőtt halt volna meg. A ravatalnál Székhelyi József színművész mondta búcsúztatójában:

"Kabos Gyula teste ugyan már elporladt, de testamentuma, szelleme közöttünk járkál, csámpázik színháziak, filmesek és mozinézők, vagyis valamennyiünk között. A honi kultúrtörténet legnagyobb kisemberének, a humánum és a humor óriásának egész életműve, sőt halála is a kirekesztés, a lenézés, a megalázás elleni vádirat volt."