Ma ünnepli 50. születésnapját Mácsai Pál (Budapest, 1961. március 31.) Jászai Mari-díjas színész, rendező, Érdemes Művész színész, rendező.

A magyar művészeti élet egyik legsokoldalúbb előadó- és alkotó művésze, akiről az utóbbi években kiderült, hogy csapatot is tud irányítani. A volt Madách Kamarából ő hozta létre igazgatóként az egyik legszínvonalasabb fővárosi teátrumot, az Örkény István Színházat.

Művészcsalád gyermekeként született, édesapja Mácsai István festőművész volt. János testvére zenetörténész. Első nyilvános fellépése kilencéves korában  a rádió Harsona és kürtszó című műsorában volt. Bár iskolás évei alatt ő volt az osztály bohóca, aki a többieket szórakoztatta, sokáig nem készült színésznek. Gimnazista korában aztán felvették az országos hírű Pince Színház tagjai közé, és ettől kezdve semmi más nem érdekelte, csak a színház. .

1980-ban vették fel a Színművészeti Főiskolára (bár illemből beadta az ELTE BTK-ra is a jelentkezési lapját), ahol 1984-ben szerzett színész diplomát. Már főiskolás korában megismerték nevét: kétosztálytársával, Funtek Frigyessel és Hirtling Istvánnal olyan hármast alkottak, akikre odafigyelt nem csak a szakma, hanem a közönség is.

 

Diplomájának megszerzése után a budapesti Nemzeti Színház (a későbbi Magyar Színház) színésze lett, ahol 1989-ig szerepelt. Közben 1987 és 1990 között elvégezte a Főiskola rendező szakát is. 1989-ben a Madách Színház művészeként folytatta pályafutását, majd 1993-ban szabadúszóvá vált, mivel úgy érezte, hogy képességeit nem tudja megfelelően kiaknázni. Ebben az időszakban különböző színházakban vállalt szerepeket és rendezett. 2001-ben a Madách Kamara művészeti vezetőjévé nevezték ki, mely posztot a színház 2004-es átalakulása és Örkény István Színházzá történt átnevezése után is megtartott.

Több filmben és tévéjátékban is játszott: Gyertek el a névnapomra (1984.), Egy szerelem három éjszakája (1987.), Sztálin menyasszonya (1990.),  A Temetetlen halott - Nagy Imre naplója(2004.) stb.

Első filmfőszerepe A nap lovagja (1987.)

A Torzók (2001.) c. filmben nyújtott alakításáért a 32. Magyar Filmszemle (2001.) a legjobb férfi epizódszereplő díját kapta.

1991-ben Jászai Mari-díjat kapott. 1996 és 2000 között a Magyar Színész-kamarai Egyesület alelnöke, valamint 1997 és 2000 között a Magyar Színházi Társaság vezetőségi tagja volt. 2002-ben - a Madách Kamara magújításáért - a Színikritikusok Díját, 2003-ban a Prima Primissimo díjat kapta, 2008-ban Érdemes Művész lett.

Színházi és filmes munkáin kívül a Lyukasóra c. irodalmi műsor állandó szereplője is lett. 1989-ben Zárójelentés címmel nagylemezt adott ki.

A Nol Presszóban Mácsai Pál válaszolt kávézással, repüléssel, kulturális miniszterek örökbefogadásával, megkönnyezett filmekkel kapcsolatos kérdésekre.

A finom humorhoz és a groteszkhez különös érzéke van.

 

Önálló Örkény-estje, vagy a Huzella Péterrel közösen előadott Villon-balladák hatalmas siker szerte az országban.

 
Színészi pályája a Rómeóval  kezdődött. Játszotta Cipollát a Mario és a varázslóban, Lengyel Menyhért Tájfunját, Molnár Ferenc Testőrét, Antonius szerepét a Julius Caesarból, az orvos Trileckijt Csehov Apátlanul c. darabjában.

Fontosabb rendezései:  Sobol Gettó, Örkény Macskajáték, Shakespeare Téli rege, Spiró Vircsaft a, Molnár  Üvegcipő,  Csehov Sirály.

Az Azt meséld el, Pista! (Örkény István életéről - szerző Mácsai Pál és Bereményi Géza) az utóbbi évek legsikeresebb egyszemélyes színházi előadása Budapesten. Évek óta telt házakkal megy. Több mint háromszázszor  került színre a Komédium Színházban, sokszor vidéken is, és határainkon túl is áthatták Nagyvárad, Pozsony, Kassa, Bécs, München, Berlin, Stuttgart, Róma, Párizs, London, New York, Washington, Toronto magyarul értő nézői.

Szerepeire és rendezéseire is jellemző az erős tudatosság, a lényegre történő összpontosítás és a precizitás. Sokoldalú művészként  tartják számon. Amikor az Örkény István Színház művészeti vezetője lett, azt tűzte ki célul, hogy megváltoztassa a Madách Kamara stílusát, arculatát, a főváros színházi életében betöltött szerepét. Saját meghatározása szerint szórakoztató művész színházat kívánt létrehozni, ahol olyan darabok mennek, amelyeket a néző másnapra nem felejt el. Mácsai éles különbséget lát a színházi eszközökkel élő szórakoztató ipar és a valódi színház között. A bulvár szerinte úttest, fasorral, konflissal, közvilágítással, a színháznak ellenben ősi jogai és kötelességei vannak, amelyeket a művész színház képvisel a legmegfelelőbben.

A tizedik éve vezetésével játszó Örkény Színház látogatottsága visszaigazolja a művészeti vezető elképzeléseit, ehhez az is hozzájárul, hogy kiváló színészek alkotják a társulatot.