Mi van ma?

Ma lenne 89 éves  Pier Paolo Pasolini, a XX. századi olasz és az európai kultúra egyik  legnagyobb formátumú, életében s halála óta mindmáig egyik legvitatottabb alakja (Bologna, 1922. március 5. - Ostia,1975. november 2.).

Mint regényíró, filmrendező, publicista és költő minduntalan a társadalom tűréshatárait feszegette. Hihetetlen aktivitással végzett munkájával mondja ki és vágja szemünkbe a tabukat, melyeket nemhogy elfogadni nem tudunk, de még beszélni sem vagyunk hajlandók róluk. Vállalt homoszexualitása gyakran regényei témája lett: az igazi, beteljesült lelki szerelem azonban csak utópiaként jelent meg nála, érzelmeit súlyos vallásos és morális bűntudat kísérte. Fiúfigurái a végletekig kiszolgáltatottak, megkínzottak, minden szabadságuktól és méltóságuktól megfosztottak: ahogy ő mondta, szabadságunk csak halálunk megválasztásában áll.

A művész apja Carlo Pasolini gyalogsági hadnagy, Ravennai család sarja, aki vagyonukat eltékozolta. Anyja Suzanna Colussi a Friuli Casarsa della Malizia-beli tanítónő. Apját állandóan más katonai állomáshelyre irányítják, ezért a család állandóan költözik. Gyerekként kezd verset írni.  Cremonában végzi a gimnáziumot.

Szüleivel való bonyolult kapcsolata egész életére rányomja a bélyegét. Fasiszta érzelmű apjához sosem érezte közel magát, anyjával viszont legendásan szeretetteli volt a kapcsolata. Élete egyik meghatározó tragédiája volt öccse, Guido tragikus halála: a Wehrmacht ellen partizánként harcoló 18 éves ifjút jugoszláv partizánok ölték meg 1945-ben, tévedésből.

Bolognában jár egyetemre, ahogy ő fogalmaz "egy középszerű és fasiszta egyetemre".  Apját 1942-ben Kenyában börtönbe zárják, így a család a  Friuli tartomány egyik kisvárosában, Casarsába menekül el. Itt publikálja saját költségén  A halott énekei című első verseskötetét, melyet friuli nyelven írt.  1943-ban Livornóban katonai szolgálatait tölti, ahonnan szeptember 8-án  megszökik. 1945- ben bölcsész doktorátust szerez Bolognában. 1945 és 1949 között , Casarsában, egy középiskolában tanított. 1947- ben belép az olasz kommunista pártba. Mivel sok mindenben nem egyezik a véleménye a pártvezetéssel, 1949-ben kiskorúak megrontása vádjával kizárják a pártból, és tanári állásából is eltávolítják. Ekkor édesannyával együtt Rómába menekül.

1950-ben érkezik Rómába, ahol évekig tartó nélkülözés után az Utcakölykök című regény hozza meg számára az ismertséget (a sikert és a botrányt) 1955-ben.

Kezdetben csak asszisztál a filmforgatásokon, 1960-tól saját játék- és dokumentumfilmjeit készíti, de emellett színdarabot, verset, regényt ír, politizál, véleményt mond, provokál. 1961-ben, harminckilenc évesen rendezi első filmjét, A csórót.  A római külvárosban talál rá a hozzá hasonlóan más, számkivetett hősökre, akik csak törvényszegéssel tudják kifejezni tiltakozásukat a minden autentikus értéket elpusztító korabeli olasz társadalom ellen.

"Egy olyan ember megalázottságát és nyomorult emberi állapotát akartam bemutatni, aki a római borgate mocsarában él. Éreztem és tudtam, hogy ebben a megalázottságban van valami szent... és Bach zenéje segített abban, hogy a nagyközönséggel megismertessem szándékaimat. A megváltás mégoly halvány és csalóka reményét kizárólag a halál jelentheti" a lopásból és utcalány-élettársa kizsákmányolásából élő ifjú főhős számára, aki szorgalmasan dolgozó öccsét hergelendő még dicsekszik is munkátlan függetlenségével és elzülleszti az életében felbukkanó tiszta nőt." - vallja Pasolini. 

Második játékfilmje Anna Magnanival a címszerepben a Mamma Roma (1962.)  Mamma Róma egy római prostituált, akinek végre sikerül elszakadnia az utcától és "gondozójától". A nő saját standot vezet és elég pénze van arra, hogy megtalálja végre fiát, akinek fogalma sincs anyja múltjáról. Mamma Roma mindent megtesz azért, hogy Ettore rendes felnőtté váljon. Egy nap azonban a múlt felébred...

 Nagy botrányt kavart a RoGoPaG (1963.) c. film.  Négy rendkívül érdekes epizódot tartalmaz négy rendezőtől. A film címében szereplő ROGOPAG a rendezők vezetékneveinek kezdőbetűiből alkotott mozaikszó. A túró c.  epizódért  Pasolinit az olasz bíróság szentséggyalázás-blaszfémia miatt négyhónapi börtönbüntetésre ítélte, és a bemutatókor az epizódot kivágatta a filmből. Főszereplője egy Jézusról szóló nagyszabású történelmi filmben az egyik latrot alakító szegény statiszta, aki hosszú éhezés után végre jóllakik, és meghal a kereszten.

Míg A túró egy evangéliumi film forgatásának paródiája, a Máté evangéliuma (1964.) komoly és megrendítő bibliai film. "Az Evangélium feldolgozása során, természetesen teljes mértékben hű akartam maradni Mátéhoz, mert így láttam helyesnek, elsősorban esztétikai, de történelmi okok miatt egyaránt... Később, a film forgatásakor mégis megpróbáltam erőszakot tenni az anyagon, hogy az aktualitásokhoz közelítsem..."

A film rendezéséért Ezüst Szalag-díjat kapott.

Sajátos módon vitte filmvászonra Szophoklész Oidipusz király drámáját  1967-ben Pasolini . A cselekmény két szálon fut. A XX. században játszódó történet főhőse egy katonatiszt családjába születik, és apja már az első perctől féltékeny rá. Az ókori legendában pedig a kis Ödipuszt egy jóslat miatt halálra szánják, távol családjától nevelődik fel. A Teoréma c. filmjében (1968.) – melyet éveken át vetítettek a hajdan volt budapesti Filmmúzeumban - a milánói nagypolgári család életét felbolygatja egy titokzatos látogató, akibe a család minden tagja beleszeret, olyannyira, hogy a fiatal férfi erotikus vonzerejétől már egyikük sem tud szabadulni. A film szintén nagy viharokat kavart a vallási motívumok és a szexualitás merész összekapcsolása miatt.

. "Egy olyan világban, amelyből immár minden metafizikus összetevő kiveszett, váratlanul és titokzatos körülmények között megjelenik az Igaz. A héber 'megismerés' értelmében volt arra szükség, hogy a Vendég és a család tagjai között szexuális kapcsolat jöjjön létre, ebbe sűrűsödik a film minden jelképe és jelentése." (Pasolini)

 A szophoklészi Oidipusz király után az olasz rendező megalkotta következő sötét ókori drámáját., a Médeát. (1970.)  Euripidész tragédiájának cselekménye Pasolini számára kiindulópontot jelent a vallásosság születése feletti elmélkedéshez. A varázslónő Medea szerelmes lesz az argonauták fiatal vezetőjébe, Jasonba. Segít neki megszerezni az aranygyapjat, menekülés közben pedig megöli testvérét, hogy lassítsa az üldőzőket. Néhány év elteltével Jason feleségül akarja venni a korinthoszi király lányát, azonban a féltékeny Medea varázslattal elégeti a nőt, azután pedig megöli saját gyermekeit. Medea szerepében az egyik legnagyobb opera énekesnőt, Maria Callast láthatjuk.

A   Dekameron 1971-ben bemutatott színes, olasz–francia–nyugatnémet filmben Pasolini,  tíz novellát filmesített meg Giovanni Boccaccio azonos című klasszikus novellafüzéréből (Dekameron), terjedelmi okok miatt azonban az egyik történetet végül kivágta a filmből. A Dekameron Az Élet trilógiája összefoglaló címmel ismert Pasolini-alkotások első darabja, melyet az 1971-es A berlini filmfesztiválon Ezüst Medve-díjjal tüntettek ki.

 A trilógia másik két részéhez, a Canterbury mesékhez  (1972.), melyért Arany Medve-díjat kapott,  és Az Ezeregyéjszaka virágaihoz  (1974.) hasonlóan a Dekameron is javarészt amatőr szereplőkkel készült. E filmek a szexualitás mint örök emberi érték különböző megnyilvánulási formáit állítják középpontba, derűs világképük ellenére azonban mégis a Halál az egyik visszatérő motívum bennük.

 Az utolsó Pasolini-film a Salò, avagy Szodoma 120 napja  (De Sade márki  nyomán), Négy fasiszta egy villában a legváltozatosabb szexuális kínzásoknak veti alá a foglyokat.

"A Saloval mindazokhoz fordulok, akik hozzám hasonlóan gyűlölik a Hatalmat, azért, amit az emberi testtel művel: dologgá aljasítja, s ezáltal az embert megfosztja a személyiségétől... Én különös hévvel gyűlölöm azt a hatalmat, amelytől most, 1975-ben szenvedek. Ez a hatalom olyan rettenetes eszközökkel manipulálja a testet, hogy még Hitlertől sincs mit irigyelnie: ...új, elidegenített és hazug értékrendet hirdet, a fogyasztó társadalom értékeit. Ma az megy végbe éppen, amit Marx az élő, valódi, korábbi kultúrák megsemmisítésének nevezett..." (Pasolini) 

A film több országban még az új évezredben is tiltólistán szerepel, vagy csak cenzúrázott formában hozzáférhető.

Pasolini ötvenhárom éves volt, amikor élete tragikus körülmények között véget ért az ostiai tengerparton. (1975. november 2.) A hivatalos verzió szerint egy férfiprostituált verte agyon egy szöges bottal, majd a rendező kocsijával át is hajtott a testén. Azóta azonban több elmélet látott napvilágot, melyek szerint az is könnyedén elképzelhető, hogy a tabudöntögető, féktelen művészt politikai ellenfelei állították félre az útból.

Ennek kapcsán az egyetlen tanú, a megvádolt prostituált utóbb azt vallotta, hogy a rendezőt azzal csalták a tengerpartra, hogy visszaadják neki utolsó filmje, a Salo, avagy Sodoma 120 napja című, nagy botrányt kavart filmjének ellopott tekercseit - ezek azonban azóta sem kerültek elő.

Ami életében s alkotásaiban egykor botrány volt, ami sokkolta a korabeli közvéleményt, mára a világ szerves részévé vált; éppen ezért élesen kritikus, prófétai meglátásai a fogyasztói társadalomról ma is élővé teszik szövegeit. De ami ennél is fontosabb, ami miatt igazán aktuális tud maradni, az a minden művét átható mélységes empátia a szegények, az elesettek irányában, a kérlelhetetlen, harcos igazságérzet, s a dühödt-makacs életszeretet.

Egyike a XX. század legjelentősebb és legsokoldalúbb művészeinek, aki mind magánéletével, mind pedig művészeti tevékenységével örökös viták és támadások kereszttüzében állt.  Nemcsak a kor uralkodó erkölcsi megítélése szerint volt botrányos, hanem az olasz politikai elit számára is nagyon kellemetlen figurának számított. Kíméletlen őszinteséggel figyelmeztette az olaszokat a fasizmus továbbélésének - ma is valós - veszélyére, s egyenesen azt követelte, hogy a veszélyért elsősorban felelős "pártállamot", az akkor teljhatalmú olasz kereszténydemokrata pártot állítsák a társadalom ítélőszéke elé.

Az utolsó interjú Pasolinivel: