Aligha van az orosz történelemben ismertebb név, mint az övé, talán csak Rettegett Iván vagy Nagy Péter vetekedhet vele. Életében a tragédia minden eleme összesűrűsödött.  „A trón magasságáig emelkedett muzsikkal együtt járt a hatalom, a szex, az intrika, az erőszakos halál, amelyet a Romanov – dinasztia bukása követett” . Ráadásul alig akad még történelmi személyiség, akit már életében annyira imádtak és gyűlöltek volna, mint ezt a szibériai vándorszerzetest. Sokak szemében ő volt a testet öltött gonosz, a démon, akit ki kell irtani a világból – nagyjából ezt a képet őrzi a mai tudatunk is róla.

Kilencvennégy éve, 1916. december 29-én gyilkolták meg Grigorij Jefimovics Raszputyint, az orosz történelem és a múlt század egyik legellentmondásosabb személyiségét.

Raszputyin kereskedéssel is foglalkozó gazdacsaládban született  1869 táján a szibériai Pokrovszkojéban. Élete első szakaszában apja földjén dolgozott, majd tizenkilenc éves korában megnősült, három gyermeke is született. A félig analfabéta, kicsapongó életű muzsikot közvetlen környezetében megvetően csak "részeges Griská"-nak nevezték. Ifjú apaként - vélhetőleg lopás miatti vezeklésként - három hónapot töltött egy kolostorban. Itt vallásos megvilágosodáson esett át és állítólag csatlakozott a hliszt szektához. Ennek tagjai elvetették az egyházi intézményeket, de fura módon megengedték tagjaiknak, hogy ortodox templomba járjanak. Az üdvözüléshez a bán adta eksztázison, majd az ezt követő bűnbánaton keresztül akartak eljutni, szertartásaik időnként tömeges orgiákba csaptak át.

Raszputyinnak érthetően megtetszett a hlisztek tanítása, buzgó tanuló lett, áhítattal hallgatta a szakadár pópák szónoklatait, és okult belőlük a jövőre nézve. Bizonyos idő elteltével aztán, mint szakképzett szent ember kilépett a kolostor falai közül s országos zarándokútra indult, járt a görögországi Athosz kolostorban és Jeruzsálemben is.

Az országot mosdatlanul, rongyos ruhában járó férfi nevéhez hamarosan csodás gyógyítások és beteljesedett próféciák kapcsolódtak, messzi földről özönlöttek láthatására a hívők. 1905-ben bukkant fel az egyébként is a miszticizmus tüzében égő Szentpéterváron, ahol tárt karokkal fogadták.

 

Mint tudjuk, ebben az időben II. Miklós (ur. 1896-1917) és felesége, Alexandra Fjodorovna (Alix hessen-darmstatti hercegnő, Viktória angol királynő unokája) uralkodott. Az emberként derék és tisztességes, de uralkodóként erélytelen Miklós erősen felesége befolyása alatt állt, aki férjénél műveltebb, erős akaratú és uralomvágyó asszony volt. Ráadásul sokáig feszültségben élt a vele ellenséges udvari környezetben. Érzelmi labilitását csak fokozta, hogy négy lányt szült, majd amikor megszületett a trónörökös, titkolnia kellett, hogy fia vérzékeny.

Férjével együtt a misztikában kerestek vigaszt. Várták azt a személyt, aki lelki támaszt nyújt nekik, megóvja a haláltól kisfiukat, és tanácsaival megerősíti a dinasztia helyzetét. Több személlyel próbálkoztak, míg 1905 novemberében megismerték Raszputyint. Jelenléte nyugtatólag hatott a cári családra és a beteg cárevicsre is. Raszputyin máig tisztázatlan módon, de megnyugtató hatással volt a hemofíliás trónörökösre, akinek állapota látványosan javult. Az uralkodó Isten küldöttének tartotta és több alkalommal is barátjának nevezte, a cárnő hetente fogadta (a közhiedelemmel ellentétben azonban soha nem lett szeretője). Raszputyin vélhetőleg szintén őszintén tisztelte és szerette a cári párt, s figyelmeztette őket: a dinasztia és a cárevics sorsa megmásíthatatlanul összekapcsolódott vele. 

A szibériai parasztember hamarjában annyira befészkeli magát a legfelsőbb körökbe, hogy ő irányítja az egész birodalmat, közben meg vedel, dorbézol és arisztokrata hölgyekkel enyeleg. Sokan istenítették, sokan az ördögöt látták benne. 

A félanalfabéta, őrült tekintetű Raszputyin kezdetben puritán körülmények között élt és nem szólt bele a nagypolitikába. Befolyásának növekedtével azonban egyre többen keresték meg és próbálták felhasználni, a szélsőjobboldaltól kezdve az egyházi reformerekig, sőt egy ideig még a bolsevikok is számoltak vele.

Gyógyítóként és "lelkiatyaként" is az arisztokrácia rendelkezésére ált, délelőttönként szabályszerű fogadóórákat tartott. Közvetlen befolyása lett a Szent Szinódus tagjai, a püspökök és a miniszterek kinevezésére. Számos ellenséget szerzett magának, de az ellene irányuló politikai összeesküvések, merényletek kivétel nélkül kudarcba fulladtak. Napvilágra kerültek ugyanakkor maga mögött hagyott életének sötét titkai és számtalan rágalmat terjesztettek róla, így a róla szóló történeteket fenntartásokkal kell kezelni.

 

Az viszont tény - az őt figyelő rendőrök jelentéseiből tudható -, hogy visszatért fiatalkora züllött életmódjához, ivott és vallási lepelben szexuális kicsapongásokat szervezett (ha nem is vett részt bennük). Az első világháború kitörése súlyos lelki válságba sodorta (erkölcsileg és politikailag is katasztrófának tartotta), cinikussá és megvesztegethetővé vált. A közvélemény őt okolta az udvar úgymond "hazafiatlan" magatartásáért, a kudarcokért.

Raszputyin maga is érezte, hogy közel a vég: 1916 decemberében a cárhoz írt levelében megjósolta sorsát és azt is hozzátette:  két év múlva a cár és családja sem lesz életben.

A merényletre 1916. december 29-én került sor és talán még több rejtély övezi, mint életét. Állítólag az arisztokrácia képviselői titkos összejövetelükön döntötték el, hogy Raszputyin veszélyt jelent a nemzetre és likvidálni kell.

Ezt a cár unokahúgának férje, Feliksz Juszupov herceg és Dmitrij Pavlovics nagyherceg, a cár unokaöccse vállalta. Ma már nehéz pontosan kideríteni, mi is történt valójában: annyi bizonyos, hogy Raszputyint Juszupov palotájába hívták, ahol mérgezett süteménnyel és borral kínálták. A legenda szerint a tíz embernek is elegendő cián meg se kottyant neki, erre Juszupov hátba lőtte, de még ez sem végzett vele, sőt fojtogatni kezdte a herceget. Még három lövés után esett csak össze, de még ekkor is fel akart kelni, így puskatussal ütötték le. A testet ezután a jeges Néva folyóba dobták, ahonnan csak három nap múlva került elő, a halál okául fulladást állapítottak meg...

A holttestet a cárnő Carszkoje Szelóben temettette el, innen a forradalom után kihantolták és egy erdőben elégették. Ma ezt a változatot kétségbe vonják, a legújabb feltételezések szerint a gyilkosságot a brit titkosszolgálat szervezte meg és hajtotta végre. (A merénylőket soha nem vonták felelősségre)

Egy év négy hónappal Raszputyin halála után, 1917-ben az egész cári családot megölették a bolsevikok.

Raszputyin számtalan sajtócikk és könyv, film nyomán legenda lett: a nyugat az orosz néplélek sötét oldalát, a babonás, irracionális és kicsapongó muzsikot, a kommunista Szovjetunióban régi rezsim bűneinek megtestesülését látták- láttatták benne. Ugyanakkor - főleg Oroszországban - sokak számára "az" orosz parasztot, a hitet jelképezi, paradox módon pár éve az ortodox egyház által elítélt mozgalom indult szentté avatására. 

Újabban azt is kétségbe vonják, hogy fékezhetetlen szexuális étvágya lett volna: sőt, állítólag szinte impotens volt, de ezt ügyesen rejtette. Állítólag igen kevés nővel folytatott viszonyt, sokakat csak simogatott vagy megcsókolt, de a döntő pillanatban visszariadt "a Sátán kísértésétől". Mi több, naplója szerint a férfiak jobban vonzották, s vonzódott például gyilkosához, Juszupov herceghez is.

  

Uli Edel is készített filmet Raszputyinról 1995-ben. A címszereplő Alan Rickman volt. A filmet teljes egészében Szentpéterváron és Budapesten forgatták. Több esetben cári épületeket használtak helyszínül, például Raszputyin meggyilkolását is a Juszopov kúriában forgatták, ahol a gyilkosság valóban történt.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Ráadás: egy retró sláger - Boney M Rasputin