Mi van ma?

___________________________________________________________________

Életének 84. évében hosszan tartó betegség után 2014. április 4-én, pénteken elhunyt Szabó Gyula Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze.

____________________________________________________________

Buga Jakab szerepében vált egy csapásra az ország kedvencévé. Hangját a színházba csak alkalmanként járó közönség is minden bizonnyal felismeri. Doktor Bubó , Frakk , Columbo - mind az ő hangján vált maradandóvá, de nemzedékek egész sora nőtt fel a Magyar népmesék című sorozaton. Szabó Gyulát természetesen nem ismertebb szinkronszerepei miatt választották maguk közé a nemzet halhatatlanjai: több mint ötvenévnyi színházi pályafutása során közel hatvan darabban láthattuk főbb szerepben.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész ma 81 éve, 1930. július 15-én született Kunszentmártonban, a család kilencedik gyermekeként. Már fiatalon ministrált és igét tanult, ugyanis pap szeretett volna lenni - aztán mégis inkább Thália papja lett, de csak jelentős kerülővel.

A második világháború után került Budapestre, ahol édesapja nyomására előbb szakmát tanult a Csonka János Gépgyárban, közben felvették a Zeneakadémiára, de mivel a gyárban három műszakban kellett dolgoznia, felhagyott a zenei tanulmányokkal. Az inasévek alatt, az iskola önképzőkörében diáktársaival megtanulták Az ember tragédiája két színének dialógusait, ezért jutalmul jegyet kaptak a Nemzeti Színház előadására. Ez az élmény döntő lökést adott neki ahhoz, hogy színész legyen.

Mint fiatal munkás is nagy lelkesedéssel vett részt az üzemi színjátszó csoport munkájában, innen jelentkezett néhány társával együtt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Voltaképpen nem is gondolta egészen komolyan, mégis megtörtént a hihetetlen: első nekifutásra felvették, méghozzá olyan időszakban, amikor a 12 ezer jelentkezőből 48 főt vettek fel.

1954-ben, friss diplomával a kezében a Petőfi Színházhoz szerződött. Első szerepe Boka figurája volt a Pál utcai fiúkban. majd a Jókai Színház tagja lett. Évtizedekig vezető színésze volt a Thália Színháznak, ahol emlékezetes, óriási sikerű produkciók részese volt. A Thália megszűnése után tagja volt a rövid életű Arizona Színháznak, majd az ugyancsak pár évig működő Művész Színháznak is, ezután a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz kötötte szerződés.

Az Ifjú szívvel (1953.) című film után főszerepet játszott Zsigmond Vilmos vizsgafilmjében, a A földben (1955.)

Életének 77. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Kézdy György. A Jászai Mari-díjas színművészt pénteken Budapesten érte a halál. Az MTI úgy értesült, hogy Kézdy György, aki a Szomszédok című televíziós sorozat Virágh doktoraként szerzett nagy népszerűséget, egy fertőzés miatt feküdt az Uzsoki utcai kórházban, ahol pénteken hunyt el. (MTI)

A két éve készült poszttal emlékezem rá. Nyugodjon békén!

Virág doktor 75 éves

Kézdy György színművész, a Szomszédok c. tévésorozat népszerű szereplője ma 75 éve született Budapesten. (1936. február 14.)

A Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész pályafutását 1962-ben a debreceni Csokonai Színház társulatában kezdte. 1967-től a Pécsi Nemzeti Színház, 1977-től a kecskeméti Katona József Színház, 1978-tól 1983-ig a Népszínház, majd a Nemzeti Színház társulatának tagja volt. 1983-tól 1987-ig a Mafilm társulatához tartozott, s a Játékszín előadásaiban játszott. 1987-1992 között a szolnoki Szigligeti Színház, 1993-tól a veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja volt. Jelenleg szabadfoglalkozású színész.

Vendégművészként igen sok helyen megfordult, játszott pl. a Gyulai Várszínház, az Egyetemi Színpad, az Operett Színház, a Kolibri Színház, a Madách Kamaraszínház, az Örkény István Színház, Játékszín előadásaiban.

1954. A színművész érettségi vizsgájának az éve. Akkor mutatták be Az ember tragédiáját a Madách Gimnáziumban, ami élete egyik meghatározó élménye lett. Imádott iskolába járni, mert helyette ők "színházat csináltak". "Mindenki az egész darabot tudta természetesen, és abból idézgetve beszélgettünk. Mert ez egy olyan darab, hogy ebből beszélgetni is lehet. Versmondóként indultam a pályámon, szavalóversenyeket nyertem" - emlékezett vissza egy interjúban.

Őze Lajos, ahogy magát névkártyáján is titulálta, színjátékos volt. Ma 27 éve, 1984. október 21-én 49 éves korában távozott az élők sorából.

Szentesen született 1935. április 27-én, nagyon szegény családban. Alkalmi munkás apja hentesként kezdte, s uránbányászként fejezte be életét, anyja a helyi állami gazdaságban volt szakácsnő, majd gyermeknevelő, cseléd, mindenes. Szülei válása után, tíz évesen nevelőanyához került, aki verte, ekkor kezdett el dadogni. E hibája miatt sem játszótársai, sem barátai nem akadtak, a magányos gyerek az olvasásba menekült. Még halála előtt egy évvel is fölemlegette régi sérelmeit: "Gyermekkorom óta emberkeülő vagyok, mert azt hiszem, az emberek tehetnek róla, hogy kerülöm őket. Nem voltak sokan segítségemre abban a nagyon érzékeny korban, amikor gyerek voltam."

A növénytermesztő szakmunkásképzőben (1949-1952.) szerencséjére akadt egy nagyszerű tanárnő (Dr. Sári Ilona), aki a szünetben feleltette, hogy a többiek ne nevessék ki, aki irodalmi színpadot szervezett a kollégistáknak, színdarabrészleteket tanított be nekik, szavalni tanította őket. Őze a gyógyulást a nótázásnak is köszönhette, a nagyapjától tanult dalok dúdolása felszabadította gátlásait - olyannyira, hogy verseket kezdett mondani. Hamarosan kitűnt osztálytársai közül egyéni értelmezésű versmondásával. Nem skandált, nem is hadart, mint a tanulók többsége, hanem szabad utat engedett a benne halmozódó feszültségnek.

Érettségi után bejutott a Színház- és Filmművészeti Főiskolára ahol Gellért Endre vezette a főtanszakot. A kiváló színészpedagógus felfigyelt tehetségére, s délutánonként órákat foglalkozott vele külön. 1956-ban megszerezte diplomáját. Pályafutását a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte, de 1959-ben átszerződött a budapesti Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig tagja volt.

Ma lenne 80 éves a magyar színházművészet egyik legkiemelkedőbb egyénisége Latinovits Zoltán. 1931. szeptember 9-én Budapesten született. Édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Apja, Latinovits Oszkár délvidéki földbirtokos, fia születése után egy nappal elhagyta a családot, a szülők hamarosan el is váltak.Édesanyja később újra férjhez ment Frenreisz Károly belgyógyászhoz, ebből a házasságból született Bujtor István színész és Frenreisz Károly zenész. Latinovits Zoltán Budapesten érettségizett 1949-ben a Szent Imre Gimnáziumban, kitűnő eredménnyel. Ezután asztalostanonc lett, majd hídépítő munkás. Szeretett sportolni, 1952-tõl NB I-es tartalék-játékos volt a Haladás SE kosárlabdacsapatában, és kiválóan vitorlázott.

Színi pályafutását a gimnáziumi évek alatt kezdte, később Lehotay Árpádnál és Galamb Sándornál tanult színjátszást. Sárközi György Dózsa című drámájának gimnáziumi önképzőköri előadásán Latinovits is fellépett, s noha csak egy epizódszerepet játszott, mégis felfigyelt rá a nézőtéren helyet foglaló Bajor Gizi. Ma már legenda, hogy az előadás után azt mondta a tizennyolc éves fiúnak: magának feltétlenül színésznek kell lennie. 1952-től a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki karán tanult, diplomáját 1956-ban kapta meg. Diplomás építészmérnökként szerződött a debreceni Csokonai Színházhoz. 1956 és 1959 között játszott a debreceni Csokonai Színházban. 1959-től 1961-ig a Miskolci Nemzeti Színházban, majd 1961-ben és 1962-ben ismét Debrecenben játszott. 1962-1966-ig a Vígszínház társulatához tartozott. 1966 és 1968 között a Thália Színház tagja volt. 1969-től 1971-ig ismét a Vígszínházban játszott.

Ezután a fővárosban gyakorlatilag bojkottra ítélték, 1971 őszétõl a Veszprémi Petõfi Színháznál dolgozott. 1973-1975 között az Irodalmi Színpadon és az Egyetemi Színpadon önálló irodalmi műsorokkal lépett fel.

Rajz János a kitűnő jellemszínész póztalan humorával, közvetlen egyszerűségével és a jellemzés árnyaltságával tűnik ki. Alacsony termet, jellegzetes karcos, rekedtes orgánum, egyszerű színész-eszköztár, remek jellemábrázoló képesség. Rendkívüli, higanyszerűen fürge, már-már akrobatikus mozgáskultúrával is rendelkezett - olyannyira, hogy amikor úgy hozta a sorsa, artistaként is meg tudta keresni kenyerét.

1907. február 13-án, Budapesten született. Színészcsaládból származik, szülei és testvérei is mind-mind színészek voltak. Élete és gyermekkora a Monarchia különböző városaiban telt, szülei vándorlásait követve. Főiskolát nem végzett, eleinte nem is készült színésznek. Artista szeretett volna lenni igazából. 1924-ben, Debrecenben lép fel először színházban, egy - Csajkovszkij muzsikájából összeállított - bécsi operettben, A diadalmas asszonyban.

Később játszott Szegeden, az 1927-28-as évadban ismét Debrecenben, majd más vidéki városban is szerepelt.

1929-30-ban a Király Színházhoz szerződött. A sokat áhított Pestre ment, de csalódott, mert a nagyszerű kiugrás elmaradt, ráadásul a következő szezon sem ígért neki való feladatot. Így, gyermekkori álmát beteljesítve, vidéket járó artistának szegődött. Ott vált vérévé igazán a tehetség és a tudás mellett, a tréning tisztelete. Három évig működött mint artista.

1945-öt követően, és szép, termékeny, lelkes szegedi színészévek után első jelentősebb szerepe 1951-52-ben a fővárosi Vígszínház színpadán A peleskei nótárius című színdarab táncoskomikus főszerepe. Utána jött a nagy, és már talán nem nagyon várt fordulat. Major Tamás felfedezi, és szerződteti a Nemzeti Színházhoz. Közel három évtized kemény és szakadatlan felkészülése után - egyetlen szaltóval - a színművészet csúcsaira került, s ettől kezdve 1976-ig, nyugdíjazásáig az ország első társulatának tagja maradt.

Bár filmeken csak 1953-tól szerepelt, élete során mégis 86 játékfilmben, rövidfilmben és később tévéfilmben vállal szerepet. Legnagyobb filmsikere az ő főszereplésével játszódó Dollárpapa.

Az egész ország ismerte a becenevét: ő volt a Kutya, illetve a Kutyu. A Nemzet Színésze, a magyar színházművészet egyik legismertebb karakterszínészeként főként epizódszerepeket alakító Raksányi Gellért 1925. július 19-én Raksányi Árpád és Durkó Margit fiaként született Szigetváron. Dunántúli családból származik, melynek nemessége a XIII. századból datálódik. Felmenői értelmiségiek, a közélet jeles szereplői, ő viszont színész lett, minden akadály ellenére.

1947-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, végül a Nemzeti Színház társulatának tagja lett, ötvenhárom éven keresztül megszakítás nélkül itt játszott, 1989-től a társulat örökös tagjaként.

Átélte a 20. századi magyar színjátszás keserveit és örömeit. Mellőzték és ünnepelték. "1944-ben léptem először színpadra... Rumlis világ volt, bomba robbant az előadás alatt. Aztán egy kis sérüléssel, egy kis fogolytáborral megúsztam, elindult az élet, színészóriásokkal hozott össze a sors a Nemzeti Színházban".

Jó pályakezdés után zord idők jártak rá, tehetségéhez méltatlan szerepeket kapott. De mint "előadásmentő", kitűnő memóriájú színész, hozzájutott egy-egy neki való figurához is.

Több mint ötven filmben és televíziós produkcióban szerepelt. Felejthetetlen alakítása a türelmes és a munkájára büszke gondnoka, Kutya úr (tisztességes nevén Hegyi Bernát) a Szomszédok című tévéfilmsorozatban. Raksányi, aki ekkor már igazi színészlegendának számított, saját becenevén szerepelhetett a sorozatban

Buga Jakab szerepében vált egy csapásra az ország kedvencévé. Hangját a színházba csak alkalmanként járó közönség is minden bizonnyal felismeri. Doktor Bubó , Frakk , Columbo - mind az ő hangján vált maradandóvá, de nemzedékek egész sora nőtt fel a Magyar népmesék című sorozaton. Szabó Gyulát természetesen nem ismertebb szinkronszerepei miatt választották maguk közé a nemzet halhatatlanjai: több mint ötvenévnyi színházi pályafutása során közel hatvan darabban láthattuk főbb szerepben.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész ma 81 éve, 1930. július 15-én született Kunszentmártonban, a család kilencedik gyermekeként. Már fiatalon ministrált és igét tanult, ugyanis pap szeretett volna lenni - aztán mégis inkább Thália papja lett, de csak jelentős kerülővel.

A második világháború után került Budapestre, ahol édesapja nyomására előbb szakmát tanult a Csonka János Gépgyárban, közben felvették a Zeneakadémiára, de mivel a gyárban három műszakban kellett dolgoznia, felhagyott a zenei tanulmányokkal. Az inasévek alatt, az iskola önképzőkörében diáktársaival megtanulták Az ember tragédiája két színének dialógusait, ezért jutalmul jegyet kaptak a Nemzeti Színház előadására. Ez az élmény döntő lökést adott neki ahhoz, hogy színész legyen.

Mint fiatal munkás is nagy lelkesedéssel vett részt az üzemi színjátszó csoport munkájában, innen jelentkezett néhány társával együtt a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Voltaképpen nem is gondolta egészen komolyan, mégis megtörtént a hihetetlen: első nekifutásra felvették, méghozzá olyan időszakban, amikor a 12 ezer jelentkezőből 48 főt vettek fel.

1954-ben, friss diplomával a kezében a Petőfi Színházhoz szerződött. Első szerepe Boka figurája volt a Pál utcai fiúkban. majd a Jókai Színház tagja lett. Évtizedekig vezető színésze volt a Thália Színháznak, ahol emlékezetes, óriási sikerű produkciók részese volt. A Thália megszűnése után tagja volt a rövid életű Arizona Színháznak, majd az ugyancsak pár évig működő Művész Színháznak is, ezután a székesfehérvári Vörösmarty Színházhoz kötötte szerződés.

Az Ifjú szívvel (1953.) című film után főszerepet játszott Zsigmond Vilmos vizsgafilmjében, a A földben (1955.)

Bács Ferenc ma 75 éve, 1936. június 19-én Erdélyben, Nagyszebenben született, Kolozsváron nőtt fel. Orvosnak, agysebésznek készült, de két év után félbehagyta tanulmányait a marosvásárhelyi egyetemen, mert úgy érezte, hogy ezen a pályán nem tudná a maximumot nyújtani. Inkább a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színészfőiskolára jelentkezett, ahová rögtön fel is vették. Diplomájának kézhezvétele után az intézmény tanára lett, és a helyi Marosvásárhelyi Nemzeti Színházhoz szerződött. A színház megbecsült tagja volt, szinte minden este játszott. Egy idő után mégis úgy érezte, más művészi környezetben is ki kell próbálnia magát.

Úgy döntött, hogy áttelepül Magyarországra, ahol a színházon kívül létezik film, tévé, rádió és szinkron is. Kivándorlási kérelmét 1974-ben adta be, útlevelet azonban csak négy év múlva kapott a román hatóságoktól.

"Én nem Erdélyből jöttem el, hanem egy rendszerből, ez nagyon nagy különbség. Van két gyermekem, azt akartam, hogy tudjanak magyar nyelven tovább tanulni olyan szakon, amelyet ők választanak. Magyarországon biztosítva láttam ezt, ott nem. Amikor letelepedtem, elkezdtem dolgozni, jöttek a filmek, a szinkron, a rádió, színház . Szerencsém volt, 25 nagyjátékfilmben szerepeltem, majdnem ugyananynyi televíziós filmben, sokat dolgoztam."

1978-ban kezdte meg családjával magyarországi életét, feleségével, Tanai Bella színésznővel egy évadot töltöttek Miskolcon, egyet pedig Győrben. Ezután hívta Várkonyi Zoltán 1979-ben a Vígszínházhoz. Nyolc évig volt a társulat tagja, 1987-ben a József Attila Színház tagja, majd szabadúszó lett. 1991-ben ismét a tagja a József Attila Színháznak.

1992-1998 között a Nemzeti Színház művésze. 2000-2003 között Sopronban lépett fel, azóta ismét szabadfoglalkozású. A színészet mellett évekig tanított beszédművészetet a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

A népszerűséghez kellemes orgánuma és markáns egyénisége mellett jó megjelenése is hozzájárult. Szerepformálására az emberi méltóság és a visszafogott gesztusok a jellemzők. Több nagy sikerű magyar filmben nyújtott emlékezetes alakítást.

A trombitás (1979.)

Egy lány, aki gyűlölte a fasizmust, ezért kommunista lett. Egy színésznő, aki miután az illegalitásban együtt bujkált Kádár Jánossal, egyszerűen rátörte az ajtót, ha a főtitkár nem ért rá fogadni. Vagy egy olyan pasi, aki cseppet sem titkolta, hogy mikor ki a barátnője, hiába is húzták szájukat prűd elvtársai. Vagy egy öntörvényű színész, aki szinte mindent meg- és elért, amire vágyott. A politikai rendszert, a sikert, a hírnevet, a szerepeket, a szerelmet, a jólétet.

Az apai ágon olasz származású Gobbi Hilda a gimnázium után a putnoki Gazdasági Felső Leánynevelő Intézetbe járt, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem Botanikus Kertjének gyakornoka volt. 1932-ben jelentkezett a színiakadémiára, ahová elsőre felvették. Még szerencse, hogy zenélni nem kellett - mondta. Együtt járt Major Tamással, akinek anyukája szervezte a Fővárosi Ifjúsági Színpadot. A Horthy rendszer alatti szegénység, és a baloldali barátok hamar egyértelművé tették a fiatal lány számára, hogy neki is helye van a mozgalomban. A Színiakadémia ösztöndíjas növendékeként tanulmányait 1935-ben fejezte be, vizsgaelőadásán a Phaedrát játszotta. A Nemzeti Színház szerződtette, s a társulat tagja volt 25 éven át. 1960 és 1970 között a József Attila Színház, 1971-től 82-ig újra újra a Nemzeti, majd 1982-től haláláig a Katona József Színház tagja.

Első filmszerepe A kölcsönkért kastélyban volt 1937-ben. A következő évben pedig A hölgy kissé bogaras (1938.) című filmben egy őrült nőt játszott.

Mindent el tud játszani. A legsokoldalúbb színészegyéniségek egyike, aki gazdag pályafutása során minden műfajban szerepet kapott és alakítása mindig hiteles volt.

Haumann Péter (1941. május 17.) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező ma 70 éves.

Szülei női fodrászok voltak, sokáig úgy volt, hogy a családi üzletet ő veszi majd át. Ő orvos akart lenni, a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében azonban az egyik tanár felismerte tehetségét, és a színi pálya felé irányította. Érettségi után az orvosi egyetemre és a Színház- és Filmművészeti Főiskolára is jelentkezett, s nyomban fel is vették színész szakra, így 1959-1963 között a főiskola növendéke volt. A debreceni Csokonai Színháznál indult karrierje. 1966-1970 között a Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagja lett. Vidéken töltött évek után a Szókratész védőbeszédének köszönheti Haumann Péter, hogy Budapestre került. A Dunántúli Színházak Fesztiválján látta meg ugyanis Gyurkó László, aki szerződést ajánlott neki az újonnan alakuló 25. Színházban. 1970-ben 2 évre leszerződött a színházhoz.

Ezután rövid ideig játszott a József Attila Színházban, 1973-ban mintha megállapodott volna: Ádám Ottó felkérésére Madách Színházhoz szerződött, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett, s egészen 1988-ig ott is maradt. A Macskák című Webber-musicalben több mint háromszáz alkalommal lépett fel.

1988-ban a Nemzeti Színház tagja lesz, de csak 1991-ig, amikor a tiszavirág életű Arizona Színházban (1991-93.) játszott, aztán pár hónap erejéig a Radnóti Miklós Színházban bukkant fel. Majd végre - saját szavai szerint is - megtalálja otthonát a Katona József Színházat, melynek tagja 1994 óta , de a Játékszínben és a Centrál Színházban is több darabban fellép.

Már első jelentős szerepe, a Platón műve alapján készült Szókratész védőbeszéde című monológ országosan ismertté tette: fiatalon is hitelesen személyesítette meg az agg, halálra ítélt filozófust, a két és félórás művet súgói segítség nélkül mondta el. A Katona József Színházban, a Sufniban idén február közepe óta ismét látható.

Emlékezetes színészi alakítása volt az Állítsátok meg Arturo Uit címszerepe, a Sok hűhó semmiért Benedekje, a Hamlet Claudiusa, A velencei kalmár Shylockja , a Vízkereszt vagy amit akartok Malvoliója.