Minden idők legnagyobb fehér blues-énekesnője, Janis Joplin 68 éve, 1943. január 19-én született (Port Arthur, Texas).  Olyan őszintén, szenvedélyesen és sodró erővel énekelt bluest, ahogy előtte (és talán utána) senki. Egy sokat idézett mondása szerint koncertjeit úgy élte meg, hogy "szeretkezem 25 ezer emberrel, aztán egyedül megyek haza".

Bár a helyi templomi kórusban énekelt (csengő szoprán hangon), a zene kamaszkoráig másodlagos volt számára. A gimnázium után a Texasi Egyetemen tanult,  de nem sokáig bírta a maradi Dél bezártságát, kisstílűségét. Volt emiatt baja elég. Iskoláiban kiközösítették, a főiskolán megválasztották a "legcsúnyább fiúnak", pedig kifejezetten vonzó is tudott lenni.

Elszökött otthonról, ahol jól, de unalmasan élt átlagos családja körében. 1961-től a helybéli mulatókban énekelt, és ekkor kezdődött bensőséges és végzetes kapcsolata is az alkohollal. Kacérkodott a folkzenével és a countryval is, de végül a fekete blues varázsába került, különösen a tragikus sorsú Bessie Smith és a börtönviselt Leadbelly volt rá nagy hatással.

1963-ban San Francisco Haight-Ashbury városrészébe költözött, amely a 60-as évek hippi kultúrájának középpontja volt. 1966-ban tagja lett a hippi-kommuna zenészeiből szerveződött Big Brother And The Holding Company-nak.

1967-ben felléptek a Monterey pop fesztiválon. Itt tűnt ki különleges, rekedt blueshangjával, és ettől kezdve figyeltek fel rá. Az együttessel két lemeze jelent meg, az első a banda nevét viselte, a második a  Cheap Thrills, amelynek borítója a zenészeket és Joplint - mint egy kirakós játék elemeit  ábrázolja, hatalmas siker volt. Ezen hallható egyik legismertebb dala, a Pieces of My Heart   .

Ezzel az albummal kezdődött el a rövid, de annál magasabbra ívelő karrierje.Az együttes sokat turnézott közösen a nyugati part legnagyobbjaival. Zenéjük  alapzene, amelyben kiválóan ötvöződött a soul, a blues és a korai hard rock.

Koncertjeit mindig jó hangulat jellemezte. Fellépésein gyakran tett nyárspolgár idegborzoló kijelentéseket. Például amikor két férfival jelent meg a színpadon, és a nagyérdemű tudomására hozta, hogy ő egyszerre akár két férfit is képes szeretni.

A népszerűség ellenére Joplin kivált az együttesből és önállóan próbálkozott   tovább. Szólópályáján végig segítette a Company gitárosa, Sam Andrew. 1968-ban Bob Dylan menedzsere, Albert Gross,  vette pártfogásába Joplint.  Ekkor már saját neve is elég volt a sikerhez, a kritika is szapulta kísérőit, így  másik együttest szervezett. A Kozmic Blues Band ugyan képzettebb, de kevésbé inspiráló zenészekből ált, a velük készített albumról a Try a legmaradandóbb szám.

 Woodstock egyik kihagyhatatlan előadója:

Ezzel az együttessel is elégedetlen volt, így hamarosan már a Full Tilt Boogie Band kísérte forró hangulatú koncertjein. Itt találta meg a hozzá leginkább passzoló zenekart és producert (a Doors mellett nevet szerzett Paul A. Rotchild személyében), és itt szárnyalhatott igazán.

Partnereit sűrűn váltogatta, drogozott és ivott, olykor a színpadon is (még whisky-reklám is készült vele), önégető életmódja szükségszerűen vezetett a véghez. "Igen, tudom, hogy talán mindent túlzásba viszek, de inkább 10 éven keresztül örületesen felpörgetve élek, mint hogy 70 éves legyek, és addig egy átkozott fotelben a TV elött ücsörögjek" - mondta.

1970 februárjában Joplin Brazíliában tölt időt egy világjáróval, David Niehausszal, és úgy tűnik a vakáció jót tett az énekesnőnek, mert gondtalannak, felszabadultnak, és egészségesnek nézett ki. A Full Tilt Boogie Band kísérte az énekesnőt a következő hónapokban is.

Egy kanadai fesztiválon vesznek részt sikerrel. Az itt énekelt Tell Mama című dal felkerül a Farewell Song albumának dalai közé. Ez a dal az MTV műsorában is szerepel.

Második, szintén rocktörténeti jelentőségű albumának megjelenését már nem érte meg. A halála után hat héttel jelent meg  Pearl (Gyöngy) címmel. A lemez a 122. a Rolling Stones magazin által besorolt minden idők 500 legjobb albuma között.

Az életmódjával együtt járó napi több mint egy üveg whisky és drogok - főleg heroin   - 1970. október 4-én végleg elszólították a mikrofon mögül a 27 éves amerikai énekesnőt, aki éppen előző nap énekelte szalagra élete utolsó számát, Kriss Kristofferson "Me And Bobby McGee" -jét. Ez lett élete egyetlen - már posztumusz - listavezető dala.

Hamvait kívánsága szerint Stinson Beach partjánál szórták a Csendes Óceánba, az utána maradt kétezer dollárt pedig a búcsúztató bulin barátai elitták. 

Utólag több lemeznyi anyagát szedték még össze, életéről filmek sora készült.

Janis Joplin karrierje a legnagyvonalúbb számítások szerint is maximum négy évig tartott. Ennek ellenére sikerült elérnie, hogy örökre bérelt helye legyen a poptörténelem legnagyobb nőalakjai között, aki zeneszerzőként, és szövegíróként is bejegyezte magát a zene nagy könyvébe.