Liza Minnelli 65 éve, 1946. március 12-én  született Los Angelesben Vincente Minnelli rendező és Judy Garland gyermekeként. Ő maga azt vallja: "lendületemet anyámtól, az álmaimat apámtól örököltem". Kétévesen már feltűnt egy filmben anyja oldalán, gyermekkora mégsem alakult mesésen.

Anyja őt és két testvérét egyedül nevelte fel. Mivel az alkohol- és gyógyszerfüggőségben szenvedő Judyt elküldték Hollywoodból, s gyermekeivel végigvándorolta Amerikát, egészségi állapotától függően sztárként vagy éppen részeg koldusként. Ha nem tudta

kifizetni a szállodai számlát, egyszerűen megszökött. "Több réteg ruhát kellett magunkra húznunk. Amit nem tudtunk így elvinni, azt otthagytuk" - emlékezik vissza Liza a gyerekkorára.

Karrierje ennek ellenére már egészen pici korában elkezdődött. A tehetséges kislány hamarabb tudott énekelni és táncolni, mint írni és olvasni. Hétévesen már a Palace Theatre tagja New Yorkban, tinédzserként színművészetet tanult  a Herbert Berghof Stúdióban, és 17 éves korában (1963.) a Broadway-n mutatkozott be.

1965-ben a Flora a vörös veszély című darabban szerpelt, s alakításáért 19 évesen megkapta első Tony-díját. Ilyen fiatalon addig még senki sem vehette át a színházi szakma legrangosabb kitüntetését. 1966-ban Judy Garlanddal a londoni Palladium-ban lépett fel. 

Liza Minnelli pályafutása egyre magasabbra ívelt: 1965-től kabarékban játszott, 1968-tól pedig filmezni kezdett.  Ebben az évben  édesanyja altató-túladagolás következtében meghalt. "Nagyon szerettem őt" - mondja Liza annak ellenére, hogy egyik közös fellépésük után a tapsra féltékeny Judy lelökte lányát a színpadról.

Első filmjében, az Albert Finney rendezte Charlie Bubblesben (1968.) ő volt a vágy titokzatos tárgya. A Meddő madárka (1969.) után Otto Preminger Mondd, hogy szeretsz, Junie Moon (1970.) című filmjében egy nagyon testhezálló, komikus-melodramatikus főszerepet kapott. Partnere Roger Moore volt.   1972-ben a párizsi Olympiában szerepelt.

A csúcsot 1972-ben a Bob Fosse rendezésében készült Kabaré című musicalben, Sally Bowles- ként. A film az identitását idegen környezetben kereső amerikai lány és két fiú szövevényes történetét láthatjuk a második világháború küszöbén.


 A film 1973-ban 8 Oscar-díjat nyert. Liza Minnelli átvehette a legjobb színésznőnek járó Oscart, valamint Golden Globe-díjat.


Ezt követően több tévésorozatot is építettek legendássá vált karizmatikus egyéniségére, humoros és agresszív, mégis megrendítő karakteralakításaira.

Pályája során jelentősebb szerepeket kapott még a Visszatérés Óz földjére (1974.), Lucky Lady (1975.) , Nina (1976.), Bombasiker (1976.), New York, New York (1977.)  , Arthur (1981.)  , Arthur 2. - Jégbe hűtve (1982.)   , Ez ám a tánc! (1985.)  , Bérelj zsarut! (1988.) , Csupa balláb (1991.) , Párhuzamos életek (1994.)  The West Side Waltz (1995) Kendőzetlenül (1995.) Oh, oh, Ohio (2006.) , Szex és New York 2. (2010.) című filmekben.

Nagy sikereket aratott színházban, koncerttermekben. tévében. 26 lemeze és körülbelül ugyanennyi válogatásalbuma jelent meg. Lemezei milliós példányszámban fogytak.  Szinte mindenki ismeri Martin Scorsese New York, New York című musicaljének világhírűvé vált betétdalát, amit szintén Liza énekel.

 

Az évek során Liza Minnelli minden rangosabb díjat begyűjtött, köztük a Tony-díjat, a Mar del Plata-i fesztivál legjobb színésznő díját, Emmy-díjat, Oscar-díjat, Golden Globe-díjat, a Brit Akadémia díját, és a Donatello-díjat.

Hihetetlenül gazdag és eredményes szakmai pályafutása mellett azonban végig küzdött édesanyjától örökölt szenvedélybetegségével. Voltak időszakok, amikor már csak a gyógyszer, alkohol, kábítószer ördögi háromszögében tudott létezni, mígnem - már a teljes összeomlás határán - 1984-ben barátnője, Liz Taylor rábeszélésére részt vett egy elvonókúrán.  A kaliforniai Betty Ford Klinikán talpra állították. Bár a szenvedély többé-kevésbé továbbra is élete állandó kísérője maradt. "Láttam a tükörben, hogy milyen formátlan és felpuffadt vagyok. Hirtelen világossá vált előttem, hogy pontosan olyan vagyok, mint a mama."

Liza a magánéletben is csak nehezen találta meg a boldogságot. Nem volt szerencséje a férfiakkal: három házassága is válással végződött. Gyermeke nem született, bár "talán egy gyerek mindent megoldott volna. De nem sikerült szülnöm, négy vetélésem volt" - vallja a színésznő.

 

Az ezredforduló további súlyos megpróbáltatásokat hozott Lizának: gerinc- és csípőműtét, vírusos agyhártyagyulladás, beszédkészségének csaknem teljes elvesztése és gyötrelmes visszaszerzése.  Tíz magányos év után 2002-ben az akkor 56 éves Liza Minnelli ismét kimondta a boldogító igent a 48 éves koncertszervező David Gestnek. A szemmel láthatóan boldog párt olyan ismert nevek kísérték az oltárhoz, mint Elizabeth Taylor, Michael Jackson, Diana Ross, Elton John, Michael és Kirk Douglas, Anthony Hopkins és még sokan mások. Ez a  házasság azonban nem tartott sokáig: néhány év múlva Minnelliék elváltak.

Bár 2004-ben meghiúsult egy budapesti koncertje, két évvel később a Papp László Sportarénában lépett fel a lelkes közönség előtt.

 

Liza Minnelli olyan sztár, aki hosszú pályafutása során mindig érdekessé tudta tenni magát. Gyakran hordozta őt a tenyerén a szakma és a közönség, volt ugyan, hogy temették, de ilyenkor sem esett ki teljesen a kegyekből

Liza Minnelli filmek a közeljövőben a tévében:

Óh, óh Ohio - Filmbox HD, 2011-03-11 22:30
New York, New York - MGM, 2011-03-12 17:30 - 2011-03-13 08:00 - 2011-03-17 22:10
Muppet-show New Yorkban - RtlKlub, 2011-03-15 08:55