Az a kivételes rögtönzőkészséggel megáldott humorista/parodista lett ma 65 éves, aki bárkit képes utánozni, bármilyen hangon képes megszólalni, s ha néha még úgy is marad, az se baj, mert talán épp ezért szeretjük annyira.

Hazánk elmúlt évtizedeinek egyik legnépszerűbb humoristája Markos György nevettető képességét volt kitől örökölnie, hiszen édesapja Alfonzó, a híres artista, színész, komikus és parodista volt. Ő maga 1946. július 22-én született Budapesten, eredetileg Markstein családnéven. Miután leérettségizett, előbb a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, majd pedig még két évet az ELTE BTK-n tanult.

1971-1974 között a Thália Színházban játszott, majd 1974 és 1982 között főleg külföldön szerepelt.  1982-ben benevezett a Magyar Rádió Humorfesztiváljára, ahol Nádas Györggyel fellépve óriási sikert aratott.   

A fesztivált után néhány héttel bemondták a hírekben, súlyos baleset történt a Kálvin téren: egy sofőr belement a kirakatba. Később az is kiderült, hogy a sofőr rádión éppen Markosékat hallgatta, és annyira nevetett, hogy elveszítette az uralmát a kocsi felett.

"Jó napot kívánok, a Magyar Rádiótól jöttem!" - kezdődött a Kőbe zárt lélek (avagy a húgyos Józsi bácsi) majd harminc évvel ezelőtt.

Markos-Nádas végignyerte a vetélkedőt, melyből szinte természetszerűleg adódott, hogy duóként folytatták pályájukat. A sikert kiaknázva még abban az évben leszerződtette őket a Mikroszkóp Színpad, párosuk pedig a kor első számú médiaattrakciója lett. A Mikroszkópon 1992-ig léptek fel együtt.

 

A Markos-Nádas-duó fénykora jó tizenöt évig, az 1990-es évek közepéig tartott. Azóta külön utakat járnak, bár egy-egy televíziós kabaréban, show-műsorban még „újraegyesülnek”.

    

A humorfesztivál után alakult meg a Markos-Nádas-Boncz trió.

 

Az 1990-es években a trió több nagylemeze is aranylemez lett.

    

Markos gyors, hirtelen ám annál biztosabb rögtönzőképességével szinte azonnal a legnagyobb nevettetők közé emelkedhetett. Saját bevallása szerint gyakran maga sem tudja, hogyha elkezd egy mondatot, akkor annak mi lesz a vége. Szövegeit sosem formálja késszé, legtöbbször még le sem írja, mert a pillanat ihletéből alakítja.

 

Egészségi állapota 2000-ben megromlott, stroke-ot kapott, melyből teljesen felépült, majd 2005-ben egy kórházi terheléses teszt közben szívrohamot kapott, de ebből is felgyógyult.

 

Markos György díjai: Karinthy-gyűrű (1991.) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2004.)

 

 

Markos György a közeljövőben a tévében:

NÉVshowR  -  ATV 2011-07-23 20:00, 2011-07-30 20:00, 2011-07-31 20:00,

Hogy volt!? - M1 - 2011-07-23 16:50, 2011-07-30 17:30

                - M2 - 2011-07-21 20:00, 2011-07-22 20:30, 2011-07-28 20:30, 2011-07-29 20:30

Televáró - M1 2011-07-27 20:10