Renata Scotto 77 évvel ezelőtt, 1934. február 24-én született Savonában (Olaszország). Tanulmányait mezzoszopránként kezdte, majd szopránként megtalálta igazi hangját.

Színpadi játékáról tanulmányokat lehetne írni; egy-egy gesztussal, mozgással vagy arcjátékkal mindent el tud mondani a színpadi alak pillanatnyi helyzetéről, lelkiállapotáról vagy konfliktusáról. Mindehhez csodálatosan meleg, kiegyenlített és tökéletes technikával megszólaló énekhang járul.

1952-ben, 18 évesen debütált Milánóban Violettaként Verdi Traviata  c. operájában.  1953-ban felvették  a világhírű Milánói Scalaban  Alfredo Catalani La Wally c. operájának szerepére . Az akkor már befutott Mario del Monacóval énekelt.

Scotto a legnagyobb áttörést 1957-ben érte el az Edinburgh-iFesztiválon  Vincenzo Bellini kétfelvonásos operájában Az alvajáróban . (Maria Callastól vette át Amina szerepét.) Az előadás nagy siker volt, a 23 éves Scotto nemzetközi hírnévre tett szert. 1961-ben lépett színpadra ismét Aminaként  a velencei  La Fenice Színházban.

1960-ban Mimiként debütált a Bohémélet  c. operában a Chicago-i  Lyric Operában. Ugyanebben az évben férjhez ment a hegedűs Lorenzo Anselmihez. Egy fiúk és egy lányuk született.

A Veronai Arénához 1961-től állandó szerződés kötötte, ahol 1981-ben rendezésében mutatták be a Pillangókisasszonyt.

A New York-i Metropolitanben először 1965-ben lépett fel a Pillangókisasszony címszerepében  .

 Ugyanitt énekelte 1977-ben Mimi szerepét a Bohémélet c. operában.

 

Majd Franco Zeffirelli rendezésében 1982-ben Musetta szerepét.

Pályájának első szakaszában koloratúr-szoprán hősnők megformálásával aratta legnagyobb sikereit, majd hangjának éretté válásával áttért a drámai szoprán szerepekre. Hangját igazi intelligenciával és kiváló technikai biztonsággal használja. Szövegmondása hibátlan, piano éneklésének lágy sugárzásával drámai hatást ér el.

Amikor 1977-ben elindították a Közvetítések a Metropolitánból című televíziós szériát, rendszeresen énekelt a  Manon Lescaut  , Luisa Miller , Don Carlos , Il Trittico ,  Francesca da Rimini  c. operákban és Desdemonát  Verdi Otello  c. operában.

 

Rendszeresen fellépett a világ nagy operaszínpadain: San Francisco, Chicago, London, Madrid, Buenos Aires, Tokio stb.

Renata Scotto karrierje során 18 zeneszerző 45 operájában énekelt. A fentieken kívül legismertebbek:  a Traviata   , a Rigoletto , a Lammermori Lucia ,  a Turandot  , a Bajazzók , a Trubadur.  

 

Számára Lammermoori Lucia sem kosztümben előadott ária-hangverseny, hanem drámai feladat. Mimi könnyed és könnyes lírája éppúgy csodálatos tolmácsolóra talál benne, mint Violetta drámaisága. Előszeretettel énekli az ún. "elfelejtett" operák felújításain a főszerepeket, nem egy Donizetti- vagy Bellini-művet  az ő kedvéért ástak elő a kottatárakból.

Gyakran járt Budapestre. 1991-ben is nagysikerű koncertet adott .

Renata Scotto is azok közé a művészek közé tartozik, mint Maria Callas vagy Elisabeth Schwarzkopf, akik számára az operaéneklés a hangi produkció, a hanggal való karakterábrázolás és színpadi játék komplex művészete.

Az énekesnő jelenleg New Yorkban él.