1850-ben szigorú törvényt hoztak az Egyesült Államokban: börtönbüntetés járt azért, ha valaki szökött rabszolgát fogadott a házába. Ráadásul a déliek nyomására ezt a törvényt a szabad államok területére, Északra is kiterjesztették, ahol az emberek többsége ellenezte a rabszolgatartást.

Ez az embertelen intézkedés és számtalan fájó személyes élmény késztette Harriet Beecher Stowe-t a Tamás bátya kunyhója megírására. A regénynek a maga korában is hatalmas sikere volt, már a megjelenését követő évben több százezer példányban fogyott el, és rövid időn belül sok nyelvre lefordították. Ám még ennél is fontosabb, hogy jelentős szerepe volt a közvélemény átformálásában és a rabszolgaság eltörlésében. A ma szentimentális ifjúsági regényként olvasott műalkotás saját korában puskaporos hangulatot, heves indulatokat kiváltó politikai kiáltványként robbant a köztudatba. Tamás bátya kunyhója „úgy tartozik hozzá az Egyesült Államokhoz, mint Petőfi költészete Magyarországhoz” .

„Világtörténeti cselekedet volt ez a könyv. Megmutatta az egész világnak Amerika szégyenét, arabszolgaságot… Harriet Beecher Stowe könyve betöltötte hivatását. De csodálatos módon nem felejtették el azóta sem. Ma is százezrek olvassák szerte a világon, színdarabokat faragnak, mozidarabokat csinálnak belőle, és nincs nap, hogy sokan-sokan meg ne siratnák a nemes szívű, vallásos lelkű, öreg négert, Tamás bátyát, Úgy látszlk, még mindig van mit tanulnunk ebből a könyvből. Rabszolgák nincsenek bár; de még mindig megesik, hogy különbséget teszünk ember és ember között, és nem tudjuk elképzelni, hogy ami nekünk s a magunk fajtájú embemek fáj, az éppen úgy fáj a másfájta embernek is.” – írta Benedek Marcell.

 

  

Harriet Beecher Stowe 200 éve, 1811. június 14-én született a Connecticut állambeli Litchfieldben egy 11 gyermekes család legkisebb lányaként.  Testvére az író és pedagógus Catherine Esther Beecher és a liberális teológus és a híres abolicionista Henry Ward Beecher. Apja Lyman Beecher presbiteriánus lelkész volt. 1832-ben a család Cincinnatiba költözött.

Cincinnati a rabszolgatartó és a szabad területek között fekvő határváros volt, Harriet itt szembesült először a rabszolgaság minden borzalmával. Kapcsolatba került szökött rabszolgákkal, s barátai elbeszéléseiből, a déli államokban tett látogatásai során sokat megtudott a rabszolgatartó államokról, a rabszolgák helyzetéről.

1834-ben az Uncle Lot (Lót bácsi) című elbeszélésével egy pályázaton első díjat nyert, ekkor lett tagja a Cincinnati irodalmi társaságának.  Írói stílusát, látásmódját az e körben zajló viták is formálták.  1836-ban hozzáment Calvin Ellis Stowe-hoz, egy özvegy lelkészhez, akivel később a maine-i Brunswickban rendezkedett be, s  ahol a férje a Bowdoin College tanára lett. Hét gyermekük született. Harriet egy helyi iskolában tanított. 1830-as évek végétől pedig már elbeszélései, cikkei jelentek meg különböző lapokban, s kiadták a gyermekek számára összeállított földrajzkönyvét is.

1849-ben megjelent egy Kanadába szökött rabszolga, Josiah Henson önéletrajza, mely a Tamás bátya kunyhója közvetlen ihletőjének mondható. (Henson  1789. június 15-én, rabszolga sorban született Marylandben, és tizennyolc éves kora előtt háromszor adták el. 1830-ig sikerült megtakarítania 350 dollárt, amelyért a szabadságát akarta megváltani, ám amikor átadta a pénzt gazdájának, az ezer dollárra srófolta fel a "vételárat". A becsapott Henson feleségével és négy gyermekével együtt megszökött az ültetvényről és Kanadába menekült, ahol közösséget alapított, amelyben volt rabszolgákat tanította gazdálkodni, segített az őt követő menekülteknek az önfenntartóvá válásban.)

Stowe regénye 1851 júniusától kezdve 40 héten át folytatásokban jelent meg The National Era című, a rabszolgák felszabadításáért küzdő folyóiratban,  s óriási sikert aratott.  A John Jewett kiadó felvetette a könyv formátumú megjelentetést. Így került kiadásra a regény hat, egész oldalas illusztrációval kiegészítve. A példányok gyorsan elfogytak, ezért újabb és újabb utánnyomás vált szükségessé. Az első évben 300 ezer darabszámot is meghaladó kötet talált gazdára. Hamarosan a világ majdnem minden nyelvén elérhetővé vált, s a Bibliát követő második legnagyobb eladást produkáló kiadványává lett. A mű az Újvilág után Nagy-Britanniában vitt véghez hasonló áttörést. Angliában júliusban adták ki -  még nagyobb sikerrel - s az angol nyelvű eladott könyvek száma 1853 tavaszára elérte az 1 milliót. Néhány éven belül Nagy-Britanniában több mint másfél millió példány volt forgalomban. 1852-ben színpadi változata is elkészült. A regényből számos film készült, legtöbbje a némafilm korszakában; a Tamás bátya kunyhója volt ebben az időben a legtöbbször megfilmesített történet.

 

Míg az egyik oldalról a mű „belemarkolt az emberek lelkébe”, addig a rabszolgaság védelmezőinél, főként a délieknél viharos tiltakozást szított. Egy könyvkereskedőnek el kellett hagynia városát, a regény árusítása miatt, Stowe tömérdek fenyegető levelet kapott, s egy csomagot is egy rabszolga levágott fülével. A támadásokra válaszul született 1853-ban a Kulcs a Tamás bátyja kunyhójához című könyv.  Ebben elsorolja, hogy a regény főbb szereplőit milyen közvetlen élmények hatására formálta meg, az események milyen valós történeteken alapulnak. Részletesen ismerteti a rabszolgákkal foglalkozó törvényeket, történeti visszapillantást nyújt a rabszolga-felszabadítók küzdelmeiről, bemutatja az amerikai egyházak ezzel kapcsolatos álláspontját.

Másrészről a történet vitathatatlan hatást gyakorolt az amerikai irodalomra, s a mindennapokra egyaránt. A szívszorító sorsú, korán elhunyt Eva alakja oly benyomást tett a közönségre, hogy 1852-ben csak Bostonban 300 újszülött lányt kereszteltek a regényhős nevére.

A fordulatos mű megrázta és elgondolkoztatta olvasóit, s sokban hozzájárult a rabszolgaság elleni harc erősödéséhez. Állítólag a polgárháború idején az írónő Washingtonban találkozott Lincoln elnökkel, aki e szavakkal üdvözölte: "Ön tehát az a kicsi asszony, aki kiváltotta ezt a nagy háborút".

Harrriet 1856-ban újabb regényt jelentetett meg Dred címmel, ebben ismét a rabszolgaság eltörlésért szállt síkra. 1857-ben állandó szerzője lett a The Atlantic Monthly című lapnak, s rendszeresen publikált más lapokban is. Közben családjával többször is költözködött, 1864-ben Hartfordban telepedtek le. Továbbra is írt regényeket, ám ezek színvonala, hatása meg sem közelítette a Tamás bátyáét. Regényein kívül társadalmi kérdésekről szóló esszéket publikált, megjelent egy vallásos témájú versesfüzete is, élete utolsó éveiben pedig felolvasóesteket tartott. Hartfordi otthonában hunyt el 1896. július 1-jén. 

Magyarországon a Tamás bátya kunyhója létéről a Nagy Ignác szerkesztette Hölgyfutár olvasói először 1852. szeptember 14-én értesülhettek, még a cím és a szerző nevének elhagyásával. Az első teljes magyar fordítást 1853-ben Irinyi József készítette, aki ugyanabban az évben lefordította a Kulcs a Tamás bátya kunyhójáhozt is. A Tamás bátya kunyhója rendkívüli hatását, művészi erejét a magyar irodalmi közélet is aránylag gyorsan felismerte: élénken foglalkoztatta a sajtót, kilenc hónappal amerikai megjelenése után magyarul is olvashatták, alig több mint egy év után színházi változatait láthatták. Mindenki együttérzett a néger rabszolgákkal, megértette nyomorúságos, tarthatatlan helyzetüket.  A Bach-korszak cenzúrája miatt a fordításból kimaradtak azok az utalások, amelyek a rabszolgák harcát a szabadság elnyeréséért a magyar szabadságharccal állították párhuzamba. 

A Tamás bátya kunyhója felnőttek számára íródott, nem helytálló besorolni csupán az “ifjúsági irodalom" kategóriába. A regény nem hibátlan műalkotás, helyenként hatásvadász elemeket fedezhetünk fel benne, s a szereplők lelki folyamatainak ábrázolása sem tökéletes. E regény sokkal inkább a felháborodás szülte vitairat azok ellen, akik érvekkel próbálták igazolni a rabszolgaságot. A történet valóságos lexikona a rabszolgaságnak. Megrázó alkotás, de egyben szórakoztató is. Az írónő biztos hangot ad szilárd alapokon nyugvó reményének: a társadalmi változásoknak be kell következniük, a rabszolgaság aljasító intézményét el kell törölni. Radikális nézetet fejezi ki a „kis” George cselekedete a regény végén: minden rabszolgáját felszabadítja. Ma már tudjuk, hogy a történelem az amerikai humanistát igazolta.