Chopin legavatottabb tolmácsolója, a lengyel származású amerikai zongorista  Arthur Rubinstein 1982. december 20-án, ma 28 éve halt meg.

1887. január 28-án született Lódzban, az akkori Oroszország területén. Szó szerint egyszerre kezdett beszélni és zongorázni: a hisztériára egész életében hajlamos fiúcska hároméves korában kezdett a billentyűkkel ismerkedni, s nagyjából ekkor mondta ki az első szavakat is. Zongoratanulmányait szülővárosában és Varsóban kezdte. Első koncertjét hétévesen adta.

 1900-tól Berlinben tanult tovább, zongorára Barth, elméletre Max Bruch és Robert Kahn tanította. 

Tizenhat évesen már a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel, egy évvel később Párizs ünnepelte. Párizsban megismerkedett Ravellel, Dukas-val, és a szerző jelenlétében játszotta el Saint-Saens második zongoraversenyét. A koncertről írott kritika nem is csodagyereknek, hanem érett muzsikusnak nevezte a tizenhat éves zongoristát.

1906.

A fiatal virtuóz 1906-ban mutatkozott be Amerikában, de - ekkor még - hűvös fogadtatásra talált.

Párizsba visszatérve négy évig kerülte a nyilvánosságot, eközben volt koldusszegény és a társaság kedvence is, de mindvégig rendületlenül gyakorolt, tökéletesítette játékmódját. 

Az első világháború kitörése Londonban érte, itteni 1912-es bemutatkozásán Pablo Casals kísérte. Az első világháború alatt polgári szolgálatos volt, mivel nyolc nyelvet folyékonyan beszélt. 1906-17-ben Spanyolországban és Dél-Amerikában turnézott, s annyira megszerette közönségét (persze azok is őt), hogy megtanult spanyolul és egyre több spanyol szerző művét tűzte műsorára.  

Villa-Lobos neki dedikálta Rudepoema című szerzeményét, a valaha írott legnehezebb zongoradarabok egyikét, a fiatal Astor Piazzolára pedig olyan hatást tett egy Buenos Aires-i koncertjén, hogy az neki ajánlotta zongoraversenyét.

Rubinstein anyagilag és művészileg megerősödve bukkant fel újra Párizsban,  aktívan zongorázott, technikájának elmélyítésén és repertoárjának újratanulásán fáradozott. Picasso és Cocteau társaságában belevetette magát a társasági élet forgatagába. 1932-ben megnősült,  feleségül Nela Młynarskát, egy 24 éves lengyel balerinát, s a házasság révébe evezve lecsillapodott, vidékre költözött és napi 12-16 órát is gyakorolt.

1937-ben, művészi erejének teljében lépett fel ismét a New York-i Carnegie Hallban, Chopin-előadásában nem csak a félelmetes technikájú művészt, hanem a zeneszerző alkotásainak forradalmian új értelmezőjét is ünnepelték.

Rubinstein a fasizmus fenyegetése miatt nem tért haza, Los Angelesben telepedett le, és megpróbálta családját is kimenekíteni. Ezzel azonban elkésett, szinte teljes lodzi családja a holokauszt áldozatául esett. 1946-ban megkapta az amerikai állampolgárságot.  

A második világháború után hosszú ideig megtagadta a fellépést Németországban, előadásaival pedig Izraelt támogatta, ahol 1974 óta rendezik meg a nevét viselő nemzetközi zongoraversenyt.

1964. Moszkva

Hetven-nyolcvan éves korában még mindig önálló szólóesteket adott, Budapesten is koncertezett 1982 őszén.

Önéletrajzát nyolcvanhárom évesen fejezte be (két kötete 1973-ban, illetve 1980-ban jelent meg). 1977-ben (90 évesen) egy fiatalabb (31 éves) nő kedvéért elhagyta feleségét. (Egész élete során nőcsábász és bonviván hírében állt, jeligéje a "nők, bor és zene" volt, saját bevallása szerint 80 százalék nő, 20 százalék bor és zene megoszlásban.) 

Az egész életét a pódiumon töltő zongorista romló egészsége ellenére csak a nyolcvanon túl vonult vissza, de akkor is csak a koncertezéstől.  1976 májusában volt az  az utolsó koncertje a londoni  Wigmore Hallban. Teljesen megvakulva is világszerte oktatott, előadásokat tartott.

Kilencvenöt éves korában halt meg Genfben, hamvait egy róla elnevezett, Jeruzsálemhez közeli erdőben temették el.

Rubinstein kiváló partner volt a kamarazenében is, a legnagyobb hegedűsökkel, vonósnégyesekkel játszott együtt.

Lemezre vették vele Chopin teljes életművét, a kiadás ma is alapműnek számít.

Ő népszerűsítette elsőként a spanyol és dél-amerikai, továbbá a maguk korában "modernnek" tartott, mára klasszikussá szelidült francia komponisták - köztük Debussy - szerzeményeit.

Rendkívüli emlékezetéről csodákat meséltek: amellett, hogy nyolc nyelven beszélt folyékonyan, szinte egész repertoárját fejből tudta. Emlékiratai szerint egyszer Franck Szimfonikus variációk című művét a koncertre tartva, vonaton tanulta meg, zongorán csak a fellépésen játszotta először.

Romantikus zongorista volt, saját bevallása szerint szívből játszott, az érzelmeket akarta kifejezni.

Hosszú élete során számtalan kitüntetést kapott, egyebek között viselhette a Becsületrendet és a legmagasabb amerikai polgári kitüntetés, a Szabadság-érdemrend tulajdonosa volt.

Az élet szerelmese címmel dokumentum-riportfilm készült róla. A film  végigkíséri 1969-es európai koncertkörútján a huszadik század egyik géniuszát, a világhírű zongoraművészt. A koncertek szünetében a maestro bensőséges beszélgetések során vall az életéről, a zenéről, a hitről.