Latabár Kálmán (Kecskemét, 1902. november 24. - Budapest, 1970. január 11.), ahogy rajongói nevezték: Latyi talán a legnépszerűbb magyar komikus volt a XX. században.

Híres színészdinasztia leszármazottja: dédapja Latabár Endre, nagyapja id. Latabár Kálmán, apja id. Latabár Árpád, mindannyian neves színészek voltak.

 Szülei Latabár Árpád színész és Deutsch Ilona színésznő. Az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban érettségizett. Az ifjú Kálmán Rákosi Szidi színésziskoláját végezte el, és 1922-ben a Várszínházban táncos komikusként lépett először közönség elé. Kezdetben a Fővárosi Operettszínházhoz szerződött, majd 1927-1933 között Árpád öccsével együtt zenés artistaszámokkal turnézott külföldön. Többek között a világhírű rendező, Max Reinhardt színházában is felléptek. Hazatérését követően különböző fővárosi zenés színházakhoz szerződött, első filmje 1937-ben készült el. 1937. augusztus 28-án Budapesten feleségül vette Walter Katalint. 1945-től haláláig a Fővárosi Operettszínházban játszott.

Kiváló tánctudású komikus volt, akinek rögtönző és karikírozó készsége féktelen komédiázó kedvvel párosult. Méltatlankodó hanghordozása, félszeg mozgása, virtuóz "ügyetlensége", egyéni humora nagy népszerűséget biztosítottak számára. Gyakran lépett fel Árpád testvérével groteszk duettszámokban. Minden szerepére hallatlan gonddal készült, színpadi "rögtönzései" sikerének titka a sokszoros próba, a pontos begyakorlás volt. Játékával senkit sem állított pellengérre, szerette az embereket, felszabadult kacagásukat. Munkásságát 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el, ugyanabban az évben érdemes művész, 1953-ban kiváló művész lett

Minden szerepére úgy készült, mint az első fellépésére és mintha utoljára lépne a közönség elé. Méltó folytatója volt a dédapa által elkezdett családi hagyományoknak, az egyetemes színjátszás kiemelkedő alakja lett. Szerette az embereket, és ha komédiázásán felszabadultan nevetnek. Képes volt a legközvetlenebb kapcsolatot megteremteni a nézők millióival. Mindmáig tartó népszerűsége vasszorgalmának, kivételes művészi fegyelmének, valamint annak köszönhető, hogy egész életében megőrizte emberségét, a humánumba vetett hitét. A siker soha nem szédítette meg, sőt felelősségérzetét növelte, mert mindig meg akart felelni a várakozásoknak.

Fel a fejjel 

1945 tavaszán a Jackson vándorcirkusz pooroszkál fáradt lovaival Németország felé. Velük van Peti bohóc és Aida, az elefánt is. Az igazgató át akarja menteni társulatát a határon, a nyilas Müller körvezető közreműködésével. Peti Szakállassal és Jánossal áll a kivégzőosztag előtt. Utolsó kívánsága az, hogy eljátszhassa élete nagy számát. És a bohóc játszani kezd...)

Latabár Kálmán emléktáblája egykori lakhelyén, a Dózsa Gy. u. 17. sz. alatt

A Latabár-család síremléke a Farkasréti temetőben