Eredményesen bokszolt,  fuvolázott, kiváló táncos, koreográfus, sőt tanárember: saját maga tanítja be a világban turnézó hat csoportját, miközben  egy másodperc alatt 35 koppanást produkál tánc közben, kifejezetten neki készült mesteri cipőivel, amiből évente 100 párat elkoptat 40 millió dollárra biztosított lábával.

Michael Flatley Chicagóban, a Southwest Side-on ma 53 éve, 1958. július 16-án jött világra. Szülei (County Sligo, County Carlow)  Írországban éltek, majd 1947-ben emigráltak az Államokba. Michaelnek négy testvére volt: Annie, Patrick, Eliza és Tomasina. Apja sikeres építkezési vállalkozó volt. Mivel az egész család nagyon muzikális volt, Flatley az édesapja kívánságára tanult fuvolázni. Ezzel a hangszerrel nyert el számtalan kitüntetést, többek között az Írország fuvola bajnoka címet is. Miután többször vérző orral tért haza, édesapja a bokszolásra buzdította. 17 évesen Amateur Championship bokszversenyen a 135 fontos súlycsoportban első lett.

Első tánclépéseit négy éves korában a táncbajnok nagymamájától, Hannah Ryantől tanulta, aki abban az időben az ír táncok éltáncosnője volt.   A család nyomására - kicsit túlkorosan, 11 évesen - iratkozott be a tánciskolába. A helyzettel csak azért békélt meg, mert számtalan csinos lánnyal köthetett ismeretséget. 

Tanulmányaiban rohamos előrehaladásról tett tanúságot, tizenhét évesen első amerikaiként győzött az ír tánc-világbajnokságon. Ekkorra már kiválóan játszott a hagyományos ír fuvolán is, amely a kelta legendák szerint varázserővel bír, megidézi a szellemeket, tündéreket, manókat. Érettségi után tánciskolát nyitott, de a tanításnál jobban vonzotta a színpad. 

A nyolcvanas években a híres Chieftains együttessel turnézott, ekkor alakult ki egyéni stílusa: a hagyományos kötöttségekkel szakítva karját is mozgatta, s jelentősen gyorsított a lépéseken. 1993-ban  fellépett a Dublinban megrendezett Spirit of Mayo fesztiválon.  Fellépése után a show producerei megbízták őt az 1994-es Eurovíziós Dalfesztivál átvezető előadásainak megszervezésével.

1994-ban az Eurovíziós dalfesztivál szünetében hétperces, kelta népzenére alapozott előadással mutatkozhatott be. 

Egy éjszaka alatt világsztár lett, e műsorra alapozva jött létre a Riverdance című kétórás szuperprodukció.

 

Az első előadásnak a dublini Point Theater adott otthont 1995. február 7-én. A közönségnek annyira tetszett Michael és a tánca, hogy hetekig teltházas előadások voltak Dublinban, illetve Londonban.

1996-ban önállósította magát és létrehozta saját, Lord of the Dance című táncfantáziáját. A lépéssel sokat kockáztatott anyagilag és művészileg is, de az eredmények őt igazolták.

Egy tisztán ír produkciót akart, amely egy történeten alapszik, és egy kicsit több benne a csúcstechnológia, kicsit modern, és mulatságos, ahogy a zenébe rockos hangzást visz. Olyan show-t akart, ami éppúgy szól a fiatalabb, mint az idösebb nézőkhöz. Ö koreografálta a táncokat, készítette a zenét Ronan Hardimannal közösen, vette fel a táncosokat, és maga is fellépett az előadásokon. Mindemellett a teljes show-t ő finanszírozta.  A premiert Dublinban, 1996. július 2-án láthatták a lelkes rajongók. 

 

A Los Angeles Times által „varázslatos kalandnak" nevezett produkció valójában egy az ír folklóralapjaira épülő utazás az időben, a Jó és a Gonosz klasszikus meséje. A történet kibontakozása során a Kis Lélek segít a Tánc Urának megvédeni az embereket a Don Dorcha, a Sötét Úr ellen, miközben a nézők lehengerlő ízelítőt kapnak az ír és a ritmikus kelta tánc mágiájából.

A 600 jelmezt felvonultató előadás sodró iramát sejteti, hogy az 50 táncos átlagéletkora mindössze 22 év. A fiatal tehetségeket Flatley maga válogatja és tanítja, képzi, míg a pódiumra lépnek.

Ez a show már nem csak Írországban és Angliában vált ismertté. A természetesen Dublinban bemutatott előadással  1997-ben bejárta az egész világot. Mindenütt telt házak előtt lépett fel, a Wembley stadionban 21 alkalommal adták elő. Az USA-ban az előadások két héten át tartottak a Radio City Music Hallban. Michael és csapata a 300. műsort 1998. január 21-én adta elő a Wembleyben. Tavaly Magyarországon léptek fel a produkcióval  . A társulat előadását eddig szerény becslések szerint is összesen mintegy 100 millió néző látta.

Flatley egy pár perces müsorral az 1997-es Oscar-díj átadáson is fellépett Los Angelesben .

1998. július 25-én, amikor bealkonyodott a londoni Hyde Park történelmi Királyi Sétányán, új fejezet kezdődött a tánc történelmében. Huszonötezer főnyi közönség gyűlt össze, hogy lássa az elképesztő táncos látványosságot, a Feet of Flamest. A négyszintes színpadon Michael Flatley vezetésével 103 táncos ropta nagyzenekar és kórus kíséretében. A Hyde Parkbeli műsor volt a Lord of the Dance első szabadtéri előadása.

-

A műsorral 2000-ben Budapesten 100 ezer rajongót kápráztatott el.

2001-ben bejelentette, hogy visszavonul a színpadi szereplésről, de produkciói továbbra is járják a világot. 

Aztán Flatley 47 évesen (!) új show-val áll elő. A szteppcipőt öt év szünet után éppen a Puskás Ferenc stadionban húzta fel. 2005. július 9-én Budapesten volt ugyanis a Kelta tigris című új táncdarabjának bemutatója. A műfajilag meghatározhatatlan színpadi produkcióban az ír lélek ötvöződik a zene és a tánc drámai erejével. 

   

Michael Flatley 1986-ban feleségül vett egy lengyel sminkest, Beata Dziaba-t, de 11 évvel később elváltak. 2002-ben Lisa Murphy-vel jártak sokáig, de végül ők is szakítottak. 2006. október 14-én házasodott össze Niamh O'Briannal, aki  a Kelta Tigris című showban táncolt együtt Flatley-vel. 2007 márciusában született meg fiúk, Michael.

Rekordok Könyvébe először 1989-ben került be, amikor egy másodperc alatt 28 ütemet kopogott le lábával, a rekordot 1998-ban 35-re tornázta fel. Ebben az évben hetente másfél millió dolláros bevételével ő lett a legjobban kereső táncos, és az ő lába volt a legmagasabb összegre, 40 millió dollárra biztosítva. 

A géppuskalábú táncos minden nap bifszteket reggelizik, de szüksége is van az energiára, hiszen egy előadáson majdnem három kiló súlyt veszít és négyezer kalóriát ad le.  2007-ben  rejtélyes vírusfertőzéssel küszködött,  a teljes bénulás veszélye fenyegette, de már újra fellép.

Flatley ünnepelt fuvolaművész is. Hangszerét. mindenhová magával viszi, és amikor ki akar kapcsolódni, akkor előveszi.

 

A Nemzeti Örökségi Közösség díját Ronald Reagentől vette át, egy Tánc mestere díjat kapott munkásságáért, és 1991-ben a National Geographic Society Michaelt élő kincsnek nyilvánította.