Mi van ma?

Joseph Barbera amerikai rajzfilmkészítő, producer ma száz éve, 1911. március 24-én született New Yorkban.

Az olasz származású fiatalember sok mindennel próbálkozott. Pályáját egy szabó kifutófiújaként kezdte.  Ezt követően egy magazinnál próbált rajzművészként elhelyezkedni, majd 1932-ben, a gazdasági válság mélypontján rajzfilmesnek állt. Csatlakozott a Van Beuren Studióhoz, ahol rajzfilmesként és forgatókönyvíróként tevékenykedett.

Legalul kezdte, de 1937-ben már a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiónál volt rajzoló. Íróasztalával szemben dolgozott egy egykori mérnök, William Hanna, akivel gyorsan barátságot kötöttek. Barbera inkább a rajzban és a gegek kitalálásában jeleskedett, Hanna erőssége a történet felépítése, a poénok időzítése volt.

A hamarosan elválaszthatatlan duó 1939-ben rendezte első macska-egér filmjét, a Tom és Jerry első részét, a Puss Gets the Bootot, amelyet a stúdió kezdeti ellenállását leküzdve sorozattá fejlesztettek.  Hanna és Barbera az elkövetkező 17 évben csakis Tom és Jerry kalandjain dolgozott. A ravasz egér és a lusta macska majd kétszáz epizódon át kergetőzött egymással, a második világháború idején természetesen ők is bevonultak a hadseregbe. A sorozat 14 Oscar-jelölést kapott és ebből hetet el is nyert, ami ebben a műfajban világrekordnak számít.

1944-ben Hanna, Barbera és az MGM egyik filmrendezője, George Sidney megalapította a H-B Enterprises, Inc.-t, közben ők továbbra is dogoztak az MGM-nél. 1957-ben az MGM animációs stúdiója bezárt, ezért a további meséket a Columbia Pictures stúdiójában forgatták. A két zseniális rajzfilmes stúdiói Hollywood legismertebb animációs vállalataivá nőtték ki magukat, munkáik százai a popkultúra szerves részeivé váltak.  

A kezük alól kikerülő produkciók nem a kifinomult animációknak, hanem a főszereplők mulatságos karakterének, a pergő cselekménynek és a szellemes dialógusoknak köszönhették sikerüket. Egy hétperces jelenetet az addigi 14 ezer rajz helyett kétezerből hoztak ki, elnagyoltabbak lettek a hátterek és a figurák, a mozgások ismétlődtek. A növekvő keresletet viszont egyre gyorsabban és gyorsabban tudták kielégíteni, nem véletlenül ragadt rájuk "a szegény emberek Disney-je" elnevezés.

Az első nagy sikere a HB-nak a Foxi Maxi volt, mellyel 1960-ban Emmy-díjat nyert. 

A Maci Laci rajzfilmek 1959-1962 között jelentek meg. A történetek magja mindig azonos volt: Maci hű társával, Bubuval igyekszik minél több uzsonnás kosarat ellopni a Jellystone Park gyanútlanul piknikező közönségétől; Mr. Ranger, a vadőr pedig próbálja Maciékat megakadályozni ebben.

A "két kőkorszaki szaki", Frédi és Béni történetének ötlete 1960-ban fogant meg, és a róluk szóló történet volt az első tévés rajzfilm-sorozat (A Flinstone-család) az USA-ban, amelyet főműsoridőben sugároztak. Abban is első, hogy emberi alakok szerepeltek benne, és egy-egy epizódja hosszabb volt, mint az akkor szokásos 6-7 perc.

A sorozatot ma is a világ 80 országában sugározzák a tévécsatornák, 22 nyelven több százmillió néző élvezte. Magyarországi legendájuk kialakulásához nagyban hozzájárultak Romhányi József virtuóz fordításai vagy inkább átköltései. A rajzfilmsorozatot több mint három évtizedig vetítették főműsoridőben az amerikai televíziók - ezt a rekordot csak a Simpson család döntötte meg.

A Flintstone család 1994-ben került a mozivásznakra élő szereplőkkel, halhatatlanná téve az első főműsoridős rajzfilmsorozatot.

A kőkorszaki famíliának űrkorszaki változata is készült a Jetson család  címmel.

Majd következett 1969-ben a  Scooby-Doo, a kutya, aki először örvendeztette meg a kicsiket és a nagyokat a tévéképernyőn, majd nagy sikerű film is készült a játékos eb kalandjaiból. Bár a sorozat és a szereposztás, valamint a karakterek kora is jelentősen változott az évek során, de a legjellemzőbb figurák állandóak maradtak: egy beszélő kutya, Scooby-Doo, a gyáva és szép dán dog és négy fiatal: Fred, Jones, Diána és Vilma.

A nyolcvanas években a "szmörfök" (The Smurfs), vagyis a Hupikék törpikék, e pici kék, emberszerű lények lettek a szerzőpáros legkedveltebb figurái, s az ő történeteikből készült tévéshow mintegy harminc országban látható.

Az évek során Hanna és Barbera számos Emmy-díjban, tévés kitüntetésben részesült. 1994-ben az amerikai tévés hírességek csarnokában is örökös tagságot kaptak. Barbera 1994-ben írta meg önéletrajzát Életem a rajzfilmben (My Life in Toons) címmel.

Hanna és Barbera számos nagysikerű produkciót rendezett, televíziós pályafutásuk mérlege összességében: 100 sorozat 3 ezer félórás epizódja, hét Oscar- és nyolc Emmy-díj - a legrangosabb tévés kitüntetést ők kapták meg elsőként a rajzfilmkészítők közül.  Alkotásain gyermekek milliói szórakoztak és rajzfilmesek generációi nőttek fel rajtuk.

Joseph Barbera  Los Angelesben 2006. december 18-án, 95 éves korában végelgyengülésben halt meg.  Két évvel korábban, 93 évesen még ő volt a Scooby Doo 2.: Szörnyek póráz nélkül című film egyik producere.

Barbera egyszer azt nyilatkozta, alkotásaikkal nem akartak mást, mint szórakoztatni, kis időre feledtetni a tévénézőkkel mindazt a szörnyűséget, ami a való világban történik.