Mi van ma?

125 éve (Röchlarn, 1986. március 1.) született Oskar Kokoschka  osztrák  festő, grafikus, drámaíró és költő, az expresszionizmus mestere.

18 évesen ösztöndíjat kapott a bécsi iparművészeti iskolába, ahol rajzot, litográfiát és könyvkötészetet tanult, esténként pedig órákat  adott. A bécsi iparművészeti stúdió megbízásából képeslapokat s könyvborítókat készített. Valójában festeni szeretett volna, de anyagi okokból ideje nagy részét iparművészettel töltötte.

Adolf Loos bécsi építész felfigyelt korai képeire, és megrendelésekkel segítette karrierjét. Kokoschka eleinte főleg tájképeket festett, melyek vibráló vonalvezetése és színhasználata későbbi munkáinak is egyik jellegzetessége maradt.

Személyesen ismerte a fin de siecle valamennyi művészeti nagyságát, és tagja lett a Wiener Werkstätte elnevezésű szerveződésnek. Ekkoriban kezdődött írói pályája: színdarabjai, köztük a Gyilkos és Az asszonyok reménysége (1910.) az expresszionista dráma előfutárai voltak. Ez utóbbiból Hindemith írt operát. Színdarabjai akkora botrányt kavartak, hogy elbocsátották tanári állásából.

Korai festményei Gustav Klimt, a dekoratív a szecesszió hatását mutatják, ám hamar szakít a divatos irányzattal, és önálló formanyelvet teremt a német expresszionista stílus keretein belül.

Egy évig Berlinben élt, itt rendezték meg első kiállítását a Der Sturm galériában. Kandinszkij, Klee és Marc művei mellett állították ki képeit.  1911-ben a festő visszaköltözött Bécsbe, újra elfoglalta tanári állását az iparművészeti iskolán, és beleszeretett Gustav Mahler özvegyébe, Alma Maria Mahler-Werfelbe. Kettős arcképet festett magukról (1912.), és A vihar című művén is ketten láthatók.

1914-ben szakítottak, és Kokoschka a világháború kitörésekor önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1916-ban a fronton súlyosan megsebesült. Egy bécsi, majd egy drezdai katonai kórházban ápolták, ahol megírt, majd színpadra állított három drámát, melyeknek látványtervezője is ő maga volt. 1920-as drezdai kiáltványában elítélt minden militáns politikát.  A háború és bolsevik hatalomátvétel kiábrándította a forradalomból, s minden militáns politikát elítélt.

A következő években képzőművészetet tanított a drezdai akadémián és sokat utazgatott. 1924-től európai, észak-afrikai és közel-keleti utazásokat tett: ott készült tájképein jellegzetesen izgatott ecsetvonásokkal adta vissza a fény- és az atmoszférikus hatást, lírai hangulatot árasztva.

Lyon (1927.)	Piac Tuniszban (1928.)

Arab nők (1929.)

Kokoschka 1934-ben Prágába költözött. A hatalomra jutott nácik "elfajzott" művészként bélyegezték meg, alkotásait eltávolították a közgyűjteményekből. Itt ismerte meg  leendő feleségét, Olga Palkovskát. Portrét festett Masarykról és drámát írt Comeniusról.  A müncheni egyezmény után 1938-ban feleségével együtt Londonba menekült. Pénzhiány miatt főleg akvarelleket festett, de befejezett néhány nagyméretû képet (1940-41.),  Vörös tojás, Loreley, Anschluss – Alice Csodaországban, Amiért harcolunk címmel.

A háború utáni bécsi tárlatát kiállítások sora követte Európában és az USA-ban. Kokoschka folytatta a portré- és tájképfestést, életében először viszonylagos jómódban.

A brit állampolgárságot 1947-ben kapta meg.

1953-ban Svájcba települt át, és Salzburgban létrehozta a Schule des Sehens (A látás iskolája) elnevezésű nyári akadémiát. Továbbra is dolgozott mint író és mint litográfus, de több falikárpitot, díszleteket is tervezett, többek között a bécsi Burgtheater és a Salzburgi Ünnepi Játékok számára, például Mozart A varázsfuvola című művéhez.   

Az 1956-os magyar forradalom iránt megnyilvánuló erkölcsi-szellemi-érzelmi azonosulását jelzi, hogy egy nemzetközi segélyakció résztvevőjeként Töviskoszorús Krisztus című litográfiájának felajánlásával igyekezett segíteni a magyar áldozatokon.

1960-ban Erasmus-díjjal ismerték el munkásságát, majd az oxfordi egyetem díszdoktorává avatták.

Utolsó korszaka nyugodtabb és világosabb az addigiaknál, de bírálói szerint akkori képei már nem olyan lendületesek, felületkezelésük erőtlenebb a korábbiaknál.

Életem című önéletrajza 1964-ben jelent meg.

94. születésnapja előtt pár nappal, 1980. február 22-én hunyt el  Montreux-ben. Felesége, Olda 24 évvel élte túl. 

Önéletrajzát, színműveit, költeményeit  anyanyelvén írta. Képi fantáziája írásaiban is  

megmutatkozik, elbeszéléseit erőteljes kifejezésmód és fantasztikus asszociációk jellemzik.Ifjúságától kezdve sokat szenvedett a kispolgári szemlélettől. Élete, pályája, munkássága valóban nem kispolgári. De a mód sem az, ahogyan ezt megírja. Egy rendkívül éles látású és egyéni módon gondolkodó festőművész memoárjai ezek, aki nem is tart rá igényt, hogy olvasói mindenben egyetértsenek vele. Kiemelkedően érdekesek azok a részei, amelyekben a századelő bécsi megújhodó és pezsgő művészeti életéről, a látványos, botrányos bukásokról, polgárpukkasztó megnyilvánulásokról számol be, kiváló kortársairól rajzol portrét. És rendkívül tanulságosak, szépek azok a lapok, amelyeken a művészetről, a görög szobrászatról, Altdorfer, Dürer, Michelangelo, Tiziano, Rembrandt, Vermeer alkotásairól vall.

Kokoschka egy évszázad politikai pálfordulásainak tanúja, a korszak csaknem valamennyi művészeti irányzatának aktív vagy passzív résztvevője volt.

Több kép .