"Illuzionikus látás nélkül nincs művészet."

Gulácsy Lajos, az eredeti tehetségű, tragikus sorsú, víziós festő, a magyar festészet egyik nagy magányos mestere 79 éve halt meg.

1882. október 12-én született egy budapesti dzsentri családban. Egykor nagyberegi főmérnök apja állásának elvesztése után a MÁV napidíjas mérnökeként dolgozott. Édesapja lelkes bíztatása mellett végigrajzolt gyermekkor után egy festményét már gimnazista korában kiállította a  Műcsarnok (A szegénység laka). Le sem érettségizett, hanem 1900-ban a Mintarajziskolában (a Képzőművészeti Egyetem elődje) Balló Ede tanítványa lett. Egy év múlva kimaradt, 1902-ben pár hetet Rómában, majd hosszabb időt Firenzében töltött, ahol beiratkozott a Festészeti Akadémiára.

1902-től művei rendszeresen szerepeltek Nemzeti Szalon, 1903-tól a Műcsarnok tárlatain. 1906-ban Párizsba ment, és ettől kezdve gyakran utazgatott, főként Olaszországban.

Művészetét az itáliai kisvárosok és olyan művészek inspirálták, mint Giotto, Botticelli és Alessandro Magnasco. Korai művein a preraffaeliták, valamint a szecesszió művészetének és a századvég szimbolizmusának hatása érezhető.
 
 
Paolo és Francesca Dal a rózsatőről

 1905-ben a Thália Társaság számára készített díszlet- és kosztümterveket.

1907-ben közel száz művét mutatta be az Uránia műkereskedésben Márffy Ödönnel közösen rendezett kiállításukon. A következő évben Ferenc József-díjat kapott, amely 4000 koronával járt, és bemutatkozott Londonban egy nemzetközi kiállításon, külföldi szereplése azonban visszhang nélkül maradt. Ezekben az években utazgatott, járt Rómában, Genovában, Padovában, Comóban, Velencében.  

1909 júniusában nagyszabású kiállítást rendezett Nagyváradon, amelyet szokás szerint matiné kísért. A felolvasásokon Juhász Gyula és Dutka Ákos méltatta Gulácsyt és a modern magyar művészetet, maga Gulácsy is felolvasott költeményeiből, és még Ady Endre is megtisztelte verseivel a kiállított festményeket. A több mint nyolcvan mű közül ráadásul huszonhárom még a kiállítás ideje alatt vevőre is talált.

Több évig szerepelt a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) tárlatain.

1911-ben  Nagyváradon állította ki festményeit. A következő évben nyilvános tárlaton nem vett részt, kiállítását Rónai Dénes fotóművész műtermében rendezte meg. Az itt bemutatott anyagot azután vidéki városokban mutatta be: Szegeden, Békéscsabán, Orosházán és Temesvárott. 1912-ben barátkozott össze Keleti Artúr íróval, akinek egy könyvét illusztrálta, s 1913-ban együtt jártak Padovában.

Ebben az időben készültek a rokokó – elsősorban Watteau – ihlette művei, amelyeket ő maga „biedermeier mulatságoknak” nevezett

     
             Menüett             A bolond és a katona  
A mulatt férfi és szoborfehér nő

 

Gulácsy képzelete által megteremtett meseországról, Na’ Conxypanról novelláiban olvashatunk, az ott folyó életet festményein örökítette meg. Ezeken a vásznakon észak-olasz kisvárosi környezetet népesítenek be groteszk emberalakok.

 
Arte, Vita, Natura  Rózsalovag
 
 Na'Conxypánban hull a hó  Álomváros

 

1914-ben Velencében érte a háború kitörésének híre; rossz idegállapotban kórházba került, és csak 1915-ben tért haza Magyarországra. Az egyre súlyosbodó elmebaj festészetében is jelentős változást eredményezett. Ekkor készült A halál sziklája című olajfestménye, mely döbbenetét érzékelteti, koponyával, karddal, a halál szekerével és sötét jegenyefákkal. Az ezen megjelenő szabad képzettársítás, valamint vizionárius képei (Az ópiumszívó álma) a szürrealizmus előfutárává avatják.

 
                 A halál sziklája  Az ópiumszívó álma

 

Felváltva élt anyjával budapesti lakásában és az elmegyógyintézetben, ahová 1917-ben végleg bekerült, s élete végéig nem hagyta el.

Juhász Gyula: Gulácsy Lajosnak

1918-ban részt vett Kassák Lajos folyóirata, a Ma aktivista kiállításán, ám csak közösségre vágyott, semmilyen irányzathoz nem csatlakozott, a modernek szakmai-kifejezési kérdései nem foglalkoztatták. Késői korszakában kísérleti jelleggel készített expresszionista rajzokat, valamint mértani formákra egyszerűsített motívumokból álló műveket.

1922-ben gyűjteményes kiállítást rendezett számára az Ernst Múzeum. Továbbra is festett, amíg 1924-ben meg nem vakult. 1932. február 21-én a Lipótmezőn érte a halál.
 

Vízióit nemcsak festményein, hanem írásműveiben is megidézte: a sosemvolt ország történetét újra és újra tovább költötte, sosemvolt nyelvéhez külön szótárt szerkesztett. Általa impresszióknak, édeskés históriáknak nevezett írásai is figyelmet érdemelnek. Művészetelméleti kérdésekkel is foglalkozott, olykor párhuzamosan jelent meg képe és írása.

1941-ben Borsos Miklós készített síremléket a művésznek. A sírkövön a relief alatt ez a szöveg olvasható:

Gulácsy Lajos
pictor
csodálatos
szent tiszta művész
Giotto jó utóda

1882 - 1932