Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ma 80 éves Avar István, a Nemzet Színésze

Avar István 1931. március 20-án született a Heves megyei bányászfaluban, Egercsehiben. Tizennégy éves korában bányamunkásként már családfenntartó volt, hadifogságba esett apja helyébe lépve.

"Apám és nagyapám is bányász volt - mondja Avar István. Apám 14 éves korában kezdte a bányamunkát. 1942. július 31-én nagy robbanás volt Tokod-Erzsébet aknában, apám akkor Dorogon dolgozott. Én is ott laktam 11 éves gyerekként. 53-an haltak meg a sújtólégrobbanásban. A tragédiát egy belobbant benzinlámpa okozta. 53 koporsó volt kirakva a bánya udvaron. Felismerhetetlenségig szénné égett emberekből tettek darabokat a koporsókba. Rettenetes volt. 53 család gyászolt"

Nem készült színi pályára, a papi hivatás vonzotta, bár a helyi amatőr színjátszókörben szívesen szavalgatott. "Hároméves voltam és még nem ismertem a pénzt. Az utcán megállítottak - apámat hívták Nagy Bimbónak engem, pedig ő utána Kis Bimbónak - azzal: Na, Kis Bimbó, mondj egy verset! - Ha pénzt kapok - mondtam. Mindig egy fillért adtak, amit én fekete pénznek hívtam, mert azok olyan fekete színűek voltak. Így kezdtem el a verselést."

0 Tovább

Hogy lett a dadogó sövölvényből sármos akcióhős?

Ma ünnepli 56. születésnapját Bruce Willis, aki elképesztő sokoldalúságáról és kivételes tehetségéről tett tanúbizonyságot karrierje során. Kasszasikernek számító akciófilmjei mellett romantikus vígjátékokban is szerepelt, míg világszerte elismert filmsztárrá vált.

Walter Bruce Willis egy németországi amerikai katonai bázison született 1955. március 19-én Idar-Obersteinben, David Willis amerikai katona apától és Marlene Willis banki dolgozó német anyától. Apja David hegesztő és gyári munkás volt, aki a hadseregből való leszerelése után a családjával együtt visszaköltözött New Jersey-be. New Jersey-ben Bruce-t - a négy gyerek közül a legidősebb - csavargó süvölvényként jellemezték, aki dadogott és csak a színpadon, közönség előtt volt képes könnyen előadni magát. Ezen oknál fogva a főiskolai éveit is - a Penns Gorve High School hallgatója volt a dráma színjátszó-csoport és a diákönkormányzati elnökség határozta meg.

Tanulóéveit követően Willis apja nyomdokaiba lépett és elszegődött a Du Pont gyárhoz dolgozni, ahol biztonsági őr volt, s a munkások szállítása is volt a feladata. Miután meggyilkolták az egyik munkatársát, és a bárokban általános jelenséggé vált a vérontás, úgy döntött, hogy otthagyja a gyári állását. Felfedezte, hogy tehetsége van a harmonikázáshoz, és sokáig játszott a Loose Goose nevű R&B bandában. Később a testőri munkáját is lemondta, és úgy döntött, hogy visszatér az igazi szenvedélyéhez: a színészethez.

0 Tovább

A némafilmek egyik legnagyobb sztárja, Bánky Vilma

Húsz éve, 1991. március 18-án halt meg Bánky Vilma, a némafilm korszakának egyik legnagyobb hollywoodi sztárja.

Koncsics Vilma néven 1898. január 9-én a Tolna megyei Nagydorogon született. Édesapja, Bánky Koncsics János tisztviselő, később szerényen élő pesti rendőrőrmester. Édesanyja Ulbert Katalin színésznő. Vilma születése után nem sokkal Budapestre kerül a család, az édesapa áthelyeztetése miatt.

A Práter utca egy csendes házában élnek bátyjával, Gyulával és húgával. Iskolai tanulmányait az Egressy úti Polgári Iskolájának leányosztályában végzi négy esztendőn keresztül. Mint ahogy az osztálytársak visszaemlékeznek: "a IV/b osztály harmadik padjában ült Koncsics Vilma, a kis szőke Gretchenfrizurás, halk szavú leányka." Vilma az iskolában működő önképző kör kapcsán érez magában először elhivatottságot a színészi pálya iránt.

A polgári iskola után a kereskedelmibe iratkozik be, majd tisztviselőként dolgozik. A kis pesti gépírólány egy délután elhatározza, hogy órákat vesz filmjátszásból. Munka mellett szerzett filmszínésznői képesítést a Bolváry Géza és Mattyasovszky Ilona által vezetett Star Filmiskolában.

0 Tovább

Az örök menekülő

A népszerű amerikai filmszínész, Kurt Russell 1951. március 17-én, 60 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot az amerikai Springfieldben.

Szülei Louise Julia táncosnő és Bing Russell színész. Russell a 60-as évek közepén végzett a Thousand Oaks középiskolában Kaliforniában. Karrierjét a fiatalon, a 60-as évek elején kezdte. Számos televíziós sorozat alkalmi szereplője volt, majd a Disney stúdiónál dolgozott (tíz éves szerződést kötött a Walt Disney társasággal) többek között a The Barefoot Executive és az Utánam, fiúk! című családi filmekben. Meghallgatáson volt a Csillagok háborúja Han Solo szerepére, amit Harrison Ford kapott meg végül.

A 70-es évek közepén felhagyott a filmezéssel, hogy régi álmát megvalósítva profi baseballjátékosként keresse kenyerét. A sors azonban másként akarta, egy vállsérülés nyomán fel kellett adnia sportkarrierjét, pedig a texasi liga vezető ütőjátékosa volt.

1979-ben az Elvis című filmmel tért vissza. Főszerepéért Emmy-díjra jelölték. Bár a filmben nem ő énekelte fel a dalokat - Ronnie McDowell country énekes énekelt -, az 1994-ben készült Forrest Gump című filmben ő kölcsönözte Elvis Presley hangját. Ekkor először, a következő évtizedben több alkalommal dolgozott John Carpenterrel.

Elvis Presley többször is Russell pályájának része volt. Azon kívül, hogy gyerekszínészként feltűnt A világkiállításon történt című Elvis-musicalben, az Carpenter rendezte Elvis c. filmben, majd 1994-ben a Forrest Gump című filmben ő volt Elvis Presley hangja, majd 2001-ben a Milliókért a pokolba című filmben egy ál-Elvist alakít, aki egy las vegasi kaszinórablásban vesz részt.

0 Tovább

Az utolsó császár rendezője 71 éves

A ma 71 éves Bernardo Bertolucci a huszadik század olasz filmgyártásának meghatározó, kiemelkedő alakja. A flesh back technika tökéletesítője, merészségének és egyéni képi látásmódjának köszönhetően maradandót hagyott a filmművészet számára, még ha a köztudat számára elsősorban Az utolsó tangó Párizsban, valamint Oscar-díjakkal elhalmozott Az utolsó császár rendezőjeként marad meg az emlékezetekben.

Bernardo Bertolucci 1940. március 16-án született Pármában. Apja Attilio Bertolucci neves költő. A kis Bernardo egy vidéki iskolába járt 11 éves koráig, amikor - 1952-ben - Rómába költöztek. Ott járt gimnáziumba, majd beiratkozott az egyetemre, de abbahagyta, mert akkor már jobban érdekelte szülővárosának szellemi légköre. Apjához hasonlóan elkezd verseket írni, 1962-ben kiadott egy verseskötetet, de ezzel költői pályáját be is fejezte. Apja filmkritikus is volt, fia vele járt moziba, ahol későbbi pályafutásához megfelelő táptalajt kapott.

15 éves korában 16 mm-es kamerával készített egy 10 perces gyerekfilmet A sikló címmel, amelyet továbbiak követtek. Alig 20 évesen együtt dolgozhatott Pier Paolo Pasolinivel. Ekkor vált fogadott apjává a neves olasz rendező, Pasolini, aki nagy hatással volt későbbi filmes pályájára. A csóró sikere után Antonio Cervi producer megvette Pasolini egy ötletét, és a forgatókönyv megírására megkérte Sergio Cittit és Bertoluccit. Pasolini végül nem vállalta a forgatást és az ő tanácsára az ifjú Bernardo kapta meg a rendezői pálcát. Így született meg első filmje, A kaszás (1962.).

0 Tovább

65 éves az Oscar-díjas díva, Liza Minnelli

Liza Minnelli 65 éve, 1946. március 12-én született Los Angelesben Vincente Minnelli rendező és Judy Garland gyermekeként. Ő maga azt vallja: "lendületemet anyámtól, az álmaimat apámtól örököltem". Kétévesen már feltűnt egy filmben anyja oldalán, gyermekkora mégsem alakult mesésen.

Anyja őt és két testvérét egyedül nevelte fel. Mivel az alkohol- és gyógyszerfüggőségben szenvedő Judyt elküldték Hollywoodból, s gyermekeivel végigvándorolta Amerikát, egészségi állapotától függően sztárként vagy éppen részeg koldusként. Ha nem tudta

kifizetni a szállodai számlát, egyszerűen megszökött. "Több réteg ruhát kellett magunkra húznunk. Amit nem tudtunk így elvinni, azt otthagytuk" - emlékezik vissza Liza a gyerekkorára.

Karrierje ennek ellenére már egészen pici korában elkezdődött. A tehetséges kislány hamarabb tudott énekelni és táncolni, mint írni és olvasni. Hétévesen már a Palace Theatre tagja New Yorkban, tinédzserként színművészetet tanult a Herbert Berghof Stúdióban, és 17 éves korában (1963.) a Broadway-n mutatkozott be.

0 Tovább

105 évvel ezelőtt született Matula bácsi

Bánhidy László (Szatmárnémeti, 1906. márc. 11.- Budapest, 1984. nov. 22.)

Szüleivel nehéz körülmények között élt. Először teológiát tanult, majd jelentkezett a Színművészeti Akadémiára, ahol 1928-ban végzett. Az Országos Kamara Színházban játszott 1929-től 1930-ig, 1930 és 1931 között pedig Kassán. Ungvár és Munkács következett 1931 és 1934 között.

1934-ben szerződött a Bethlen téri Színházba Budapestre. 1937-től 1939-ig a Magyar Színház, majd a Belvárosi Színház tagja volt egy évig. 1941-ben a miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött egy évre, 1942-től pedig a Vidám Színpadon játszott 1944-ig. Ekkor ismét a Nemzeti Színház tagja lett, de játszott a Madách Színházban is ezzel egyidőben. 1949-ben újra a Belvárosi Színház tagja lett, 1951 és 1957 között pedig a Néphadsereg Színházban játszott. 1957-ben a Petőfi Színházhoz szerződött, majd 1960 és 1963 között a Jókai Színház tagja volt. 1963-ban szerződött a Thália Színházhoz, itt játszott nyugdíjazásáig, 1966-ig.

Nyugdíjas színészként is rendszeresen fellépett a Pesti Színházban.

Játékfilmekben, tévéfilmekben és rádiójátékokban is gyakran szerepelt. Karakterszerepeket formált meg remek megfigyelőképességgel, ízes beszéddel, egyénien fanyar humorral. Általában munkás- és parasztfigurákat keltett életre, a sematikus jellemből is hús-vér alakot formált.

1938-ben filmezett először a Pillanatnyi pénzzavar c. filmben , de pályafutása a háború után bontakozott ki. Sok filmben formált meg epizód- és karakterszerepeket: Lúdas Matyi (1949.) , Dalolva szép az élet (1950.) , Talán a legemlékezetesebb alakítása volt Matula bácsi , a berek lakója a Tüskevárban (1967.)

0 Tovább

Én mellettem elaludni nem lehet

"Nem olyan könnyű megnevettetni az embereket, mert kisgyerekkoruk óta megszokták, hogy sírással sokkal többet el lehet érni, mint nevetéssel. A csecsemők, ha szép csendesen nevetgélve fekszenek, a kutya nem törődik velük, de ha elkezdenek bömbölni, mindjárt megnézik, mi van a lelkük "fenekén". Olyat még nem hallottunk, hogy valaki felment a főnökéhez, és kinevetett magának egy fizetésemelést."

A ma 50 éve elhunyt Darvas Szilárd költőnek indult, majd népszórakoztató lett belőle, páratlanul sikeres a maga nemében. Sokoldalú, termékeny író volt, s talán túlságosan szellemes ahhoz, hogy komoly helyet vívjon ki magának a magyar irodalomtörténetben. Ez a villódzóan tehetséges humorista rövid élete során volt költő, librettista, lapszerkesztő, konferanszié, szatíra- és forgatókönyvíró, s számos műve - tudjuk vagy sem - máig része tömegkultúránknak.

Az 1909. november 30-án Budapesten született Darvas Szilárd, ámbár kitanulta a nyomdászszakmát, mint minden valamirevaló ifjú ember, költőnek készült. Ambíciói és képességei messze túlhaladták az önképzőköri kereteket. Alkotásait a harmincas évek során két verseskötetbe gyűjtve, saját kiadásában bocsátotta a közönség elé: Ember az óramutatón, 1934. és Ördögsziget, 1939. Budapesti és erdélyi folyóiratok is közölték munkáit, így költeményei megjelentek a kolozsvári Korunk, a József Attila és Ignotus Pál által szerkesztett Szép Szó, valamint a Nyugat örökébe lépett Magyar Csillag hasábjain.

Publikált költeményeiben a fasizmus és a háború embertelensége ellen tiltakozott. Háborúellenes verseiben vitriolos gúnnyal támadta a fennálló rendszer tekintélyét. Katakomba - két keresztény beszélget című verséért 1943-ban hadbíróság elé állították.

Vidám írásai csaknem minden újságban olvashatóak voltak, egyéni stílusú humora legfőképp szójátékokra épült. Humoros jeleneteket, komédiákat Szarvas Dénes álnév alatt már 1945 előtt is írt, irodalmi karikatúra-gyűjteménye A csodálatos papagáj címmel 1947-ben jelent meg. Ez a kötet tulajdonképpen az Így írtok ti folytatása, Tamási Áron, Illyés Gyula, Rónai Mihály András műveinek parodizálása.

A 1948-tól a Ludas Matyiban jelentek meg hétről hétre humoreszkjei. Ezek javát válogatta két kötetébe (Ugyanaz viccben, 1950; Tréfás kalauz, 1955, 1958).

1945-től 1948-ig a Szabadság c. lap munkatársa, 1948-ben a Ludas Matyi egyik alapítója és felelős szerkesztője lett. Kevéssel utóbb a filmhíradó is megörökítette alakját és kedélyesen könnyed szavait, amint a lap rejtvénypályázatának díjait (hízott libákat) átadta a nyerteseknek. Oldottságának és élces svádájának ez idő tájt már a legkülönfélébb kabarészínpadokon is nagy hasznát vette.

0 Tovább

Rímhányó Romhányi

Ma lenne 90 éves Romhányi József író, költő, szövegíró, műfordító.

A rímhányó Romhányiként emlegetett zseni pimasz éleslátásával szinte egyszerre mutatott rá emberi gyengeségeinkre és a magyar nyelv nagyszerűségére. Véleményét, intelmeit gyakran rajzfilmfigurák vagy kedves állatkák szájába adta, s bármily könyörtelen véleménnyel is bírt rólunk, nevettünk briliáns humorán.

Nagytétényben született 1921. március 8-án. Tanulmányait a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában végezte. A Zeneakadémián tanult brácsázni, majd egy baleset következtében eltörött az ujja, így végül opera szakon végzett.

A háború alatt elvitték a frontra, majd hadifogságba került.

"A fogságom idején, elsősorban zenész lettem. A Cseh Filharmonikusok néhány katonaként fogságba esett tagjával lágerzenekart alapítottunk, mellyel rendszeresen fel is léptünk. Zenészként különböző kiváltságokat élveztünk, például gyakran osztottak be konyhai szolgálatra".

"Körülöttem füstös üstök:
készül a früstük!
Izmaim már merevek,
úgy kavarok-keverek.
És sűrű cseppet izzadok, hogy hízzatok!"

(Ifjonci versek: Amikor szakács voltam a fogságban).

Huszonöt évesen tért haza. Próbált megélni valahogy, verseit adta el különféle újságoknak, közben újakat is írt. Fordulópont azt volt, amikor Várkonyi Zoltán volt diáktársa beszervezi egy akkori divatos ún. haknibrigádba. Az ő segítségével kezdett el tehát haknizni mint konferanszié költeményeivel - óriási sikerrel. A sok borzalom után, amit az emberek átéltek a háborúban, vágytak egy kis szórakozásra. Televízió híján pedig színházakban, szórakozóhelyek pódiumain állandóan vidám műsor volt terítéken és a közönség szórakozhatott.

Fellépéseinek köszönhetően Romhányi egyre népszerűbb lett, a magyar szórakoztató ipar egyik legnagyobb alakjának számított.

1 Tovább

Volt, hogy kitüntették, volt, hogy elítélték

Zseninek csak az a művész nevezhető, aki művészetével egyszerre hajt végre romboló és építő folyamatot... Rombol, hisz minden addigi szabályt áthág, s csakis az önmaga számára teremtett törvényeket hajlandó betartani; és épít, mert új törvényei mások számára követendő példává válhatnak. Pier Paolo Pasolini mindenképp kiérdemli a zseni címet, s ezt már életében is sokan elismerték, de sajnos nem elegen...

Ma lenne 89 éves Pier Paolo Pasolini, a XX. századi olasz és az európai kultúra egyik legnagyobb formátumú, életében s halála óta mindmáig egyik legvitatottabb alakja (Bologna, 1922. március 5. - Ostia,1975. november 2.).

Mint regényíró, filmrendező, publicista és költő minduntalan a társadalom tűréshatárait feszegette. Hihetetlen aktivitással végzett munkájával mondja ki és vágja szemünkbe a tabukat, melyeket nemhogy elfogadni nem tudunk, de még beszélni sem vagyunk hajlandók róluk. Vállalt homoszexualitása gyakran regényei témája lett: az igazi, beteljesült lelki szerelem azonban csak utópiaként jelent meg nála, érzelmeit súlyos vallásos és morális bűntudat kísérte. Fiúfigurái a végletekig kiszolgáltatottak, megkínzottak, minden szabadságuktól és méltóságuktól megfosztottak: ahogy ő mondta, szabadságunk csak halálunk megválasztásában áll.

A művész apja Carlo Pasolini gyalogsági hadnagy, Ravennai család sarja, aki vagyonukat eltékozolta. Anyja Suzanna Colussi a Friuli Casarsa della Malizia-beli tanítónő. Apját állandóan más katonai állomáshelyre irányítják, ezért a család állandóan költözik. Gyerekként kezd verset írni. Cremonában végzi a gimnáziumot.

Szüleivel való bonyolult kapcsolata egész életére rányomja a bélyegét. Fasiszta érzelmű apjához sosem érezte közel magát, anyjával viszont legendásan szeretetteli volt a kapcsolata. Élete egyik meghatározó tragédiája volt öccse, Guido tragikus halála: a Wehrmacht ellen partizánként harcoló 18 éves ifjút jugoszláv partizánok ölték meg 1945-ben, tévedésből.

Bolognában jár egyetemre, ahogy ő fogalmaz "egy középszerű és fasiszta egyetemre". Apját 1942-ben Kenyában börtönbe zárják, így a család a Friuli tartomány egyik kisvárosában, Casarsába menekül el. Itt publikálja saját költségén A halott énekei című első verseskötetét, melyet friuli nyelven írt. 1943-ban Livornóban katonai szolgálatait tölti, ahonnan szeptember 8-án megszökik. 1945- ben bölcsész doktorátust szerez Bolognában. 1945 és 1949 között , Casarsában, egy középiskolában tanított. 1947- ben belép az olasz kommunista pártba. Mivel sok mindenben nem egyezik a véleménye a pártvezetéssel, 1949-ben kiskorúak megrontása vádjával kizárják a pártból, és tanári állásából is eltávolítják. Ekkor édesannyával együtt Rómába menekül.

1950-ben érkezik Rómába, ahol évekig tartó nélkülözés után az Utcakölykök című regény hozza meg számára az ismertséget (a sikert és a botrányt) 1955-ben.

Kezdetben csak asszisztál a filmforgatásokon, 1960-tól saját játék- és dokumentumfilmjeit készíti, de emellett színdarabot, verset, regényt ír, politizál, véleményt mond, provokál. 1961-ben, harminckilenc évesen rendezi első filmjét, A csórót. A római külvárosban talál rá a hozzá hasonlóan más, számkivetett hősökre, akik csak törvényszegéssel tudják kifejezni tiltakozásukat a minden autentikus értéket elpusztító korabeli olasz társadalom ellen.

"Egy olyan ember megalázottságát és nyomorult emberi állapotát akartam bemutatni, aki a római borgate mocsarában él. Éreztem és tudtam, hogy ebben a megalázottságban van valami szent... és Bach zenéje segített abban, hogy a nagyközönséggel megismertessem szándékaimat. A megváltás mégoly halvány és csalóka reményét kizárólag a halál jelentheti" a lopásból és utcalány-élettársa kizsákmányolásából élő ifjú főhős számára, aki szorgalmasan dolgozó öccsét hergelendő még dicsekszik is munkátlan függetlenségével és elzülleszti az életében felbukkanó tiszta nőt." - vallja Pasolini.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek