Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Tegnap temették a bluest, Hobo ma 66 éves

Földes László, a zenészlegenda 66 évvel ezelőtt 1945. február 13-án, Újpesten született.

Elemi tanulmányait a Városmajor utcai iskolában végezte, s úgy tűnt, hogy hosszú ideig a kosárlabdázásnak kötelezi el magát, ugyanis tizenöt éven keresztül aktívan sportolt, s olyan csapatokban játszott, mint a Dózsa vagy a BEAC.

Érdeklődésével nem éppen összhangban - szülői ráhatásra - a Petrik Lajos Vegyipari Szakközépiskolába iratkozott be, de érettségi bizonyítványátel már a veszprémi vegyipari technikumban szerezte meg 1963 nyarán. "Érett" férfiként már nem költözött vissza a szülői házhoz, nagynénjénél lelt menedékre.

Ez év szeptemberében vegyész-technikusként kezdett el dolgozni az Egyesült Izzóban, majd 1964 szeptember elsején behívták Mezőtúrra katonának. Itt hallotta meg az egész életét meghatározó zenét, Willie Dixon The Little Red Roosterét (A kis vörös kakas) a Rolling Stonestól. 1965. augusztus 1-jén szerelt le, majd megkezdte tanulmányait ELTE Bölcsészkarán, magyar- történelem szakon. 1966-ban Máriássy Félix felajánlotta neki, hogy ha megtanul valamilyen verset, felvéteti a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, de Hobo visszautasította a lehetőséget. 1968-ban írta meg első dalszövegét Lakájdal címen. Ez a dal az Eötvös Klubban működő Omega zenekart, valamint annak közönségét ócsároló Népszabadságos cikk ellen szól

1968-tól rátalált a film. Bekerült Kovács András Extázis 7-től 10-ig című filmjébe (Tizennegyedik fiú), amelyben a rockról nyilatkozott, és nagy feltűnést keltett az Olympia együttes buliján előadott groteszk "Hobo-táncával" (a filmet 1969-ben mutatták be).

0 Tovább

Soós Imre, akit nem lehet beskatulyázni

Ma lenne 81 éves Soós Imre (1930. február 12. Balmazújváros - 1957. június 20. Budapest) a tragikus körülmények között, mindössze 27 évesen elhunyt színész.

Az első ember volt az életemben, aki ilyen hamar és ennyire fiatalon égette el magát - emlékezett Törőcsik Mari, aki a Körhinta című filmben legendás szerelmespárt alakított Soós Imrével. - Parasztszínészként skatulyázták be, pedig igazi zseni és született arisztokrata volt. Nagyvonalú herceg, akit mindenki szeretett, mindenhol szívesen látták, s aki idegösszeomlást kapott attól, hogy nem arra használták, amire való - mesélte Törőcsik Mari.

Tíz éves pályafutás után huszonhét éves korában döntött úgy, hogy nem fájdítja tovább szívét e világban. Tehetsége, származása, boldogtalan szerelme felőrölte. Máig Soós Imre színháztörténetünk legnagyobb adósa, mert elmenekült, pedig Shakespeare-t, Csehovot, Ibsent kellett volna játszania. De egyvalami biztos: aki Fábri Zoltán Körhintáját akár egyszer is látta, soha nem fogja elfelejteni tekintetét.

Életrajz

1 Tovább

A 70-es évek szívtiprója, Burt Reynolds

Burt Reynolds amerikai filmszínész, a 70-es évek férfiideálja ma ünnepli 75. születésnapját. Bukásokkal is tarkított pályafutása alatt majdnem száz filmet forgatott, s bár túl sok szakmai sikert nem aratott, filmjei bevételét tekintve kollegáinak legtöbbjét messze lekörözte.

A sármos és jóképű színész a hetvenes és nyolcvanas években igazi megasztárrá nőtte ki magát, ezután pedig az egyik legtöbbet foglalkoztatott karakterszínészek egyike lett.

Reynolds 1936. február 11-én született Waycrossban (USA). Édesapja Burton Reynolds, édesanyja Fern Miller. Burt cseroki és ír származású.

Kezdetben sportkarrierről álmodott. A Floridai Egyetem sportösztöndíjasa, a futballcsapat ünnepelt sztárja volt, de két év után egy térdsérülés, majd egy autóbaleset miatt áttért a színészetre. Ebben sem bizonyult tehetségtelennek. Az egyetemet már nem is fejezte be, New Yorkba utazott, ahol színészetet tanult, közben volt mosogató, kidobóember, s minden kis szerepet elvállalt színpadon, tévében.

1957-ben mosolygott rá a szerencse: egy tévésorozat főszerepét bízták rá és a filmesek is megkeresték. Clint Eastwood tanácsára számtalan spagetti westernt (100 puska 1968. Sam Whiskey 1969. stb.) vállalt el. Külseje miatt (ereiben indián vér is csörgedezik) általában félvér indiánokat alakított.

0 Tovább

A James Dean-kultusz

"Élj gyorsan, halj meg fiatalon, és hagyj hátra gyönyörű holttestet!"
James Dean

A tragikusan fiatalon elhunyt filmszínész, nemzedéki legenda és minden idők egyik legnagyobb filmsztárja, James Dean 80 évvel ezelőtt, 1931. február 8-án, az indianai Marionban született.

Hat éves volt, amikor az egész család Kaliforniába, Santa Monicába költözött, ahol apja fogtechnikusként dolgozott. Itt járt iskolába egészen 1940-ig, amikor édesanyja meghalt. Ekkor édesapja, aki képtelen volt egyedül ellátni, visszavitte Indianába a rokonaihoz, így történt, hogy nagynénje és annak férje egy farmon nevelték fel.

Az általános iskolában sorra nyerte a szavalóversenyeket, ám a középiskolában érdeklődése a sport felé fordult.

Beválogatták az ottani kosárlabda-, illetve baseballcsapatba, még a rúdugrást is kipróbálta. Hamarosan ezekkel is felhagyott, festeni és szobrászkodni kezdett. Fontos volt számára az önkifejezés, úgy gondolta, az alkotásain keresztül talán közelebb kerülhet önmagához. Művei a magányról szóltak. Egyik legismertebb szobra egy arc nélküli alak, melynek az "Én" címet adta.

Amikor tanulmányait befejezte, elhagyta nagybátyja birtokát és Kaliforniába utazott, ahol ismét együtt élhetett édesapjával, illetve annak második feleségével. Előbb a Santa Monica-i Kollégiumba járt, de nem sokkal később Los Angelesbe ment, hogy tanulmányait a Kaliforniai Egyetem (UCLA) színművészeti szakán folytathassa. Az egyetemen háromszázötven jelentkező közül őt választották ki Malcolm szerepére a Machbetben.

1951 januárjában kimaradt az egyetemről, hogy színészként karriert csináljon. Döntése miatt megromlott kapcsolata apjával. A Coca Cola televíziós csatornánál kezdte, mint statiszta. Barátja és mentora, James Whitmore tanácsára New Yorkba költözött, hogy színészként próbáljon boldogulni. Miközben buszsofőrként kereste kenyerét, szerepelt egy Broadway darabban és több TV-show-ban.

Tavaly az Egyesült Államokban előkerült egy 1954-ből származó, több perces filmjelenet, amelyen az amerikai társadalom két híressége, James Dean és a későbbi elnök Ronald Reagan együtt szerepel a General Electric Theater című televíziós sorozat The Dark, Dark Hours (Sötét, sötét órák) című epizódjában.


0 Tovább

Gábor Zsazsa, a legendás magyar származású szexszimbólum

Gábor Zsazsának magas láza van, folyadék gyűlt fel a tüdejében, amit valószínűleg lábsebének elfertőződése okozott. A színésznő nem ismer fel senkit, és nem emlékszik semmire - közölte öt nappal ezelőtt Fédéric von Anhalt német herceg, az egykori színésznő és szexszimbólum férje.

A ma 94 éves művésznő 1917. február 6-án született Budapesten. Eredetlieg Gábor Sárinak hívták, és nevét a híres Fedák Sári színésznő után kapta, akit szintén Zsazsának becéztek. Édesanyja, Gábor Jolie állítólag Budapest egyik legnépszerűbb kupleráját vezette, édesapja, Gábor Vilmos katona volt. Két testvére volt: Magda és Éva. Korán feltűntek különleges szépségükkel, amit későbbi életük során kamatoztattak is. Már Budapesten extravagáns életstílusukról voltak ismertek. Gábor Zsazsa egy svájci internátusban tanult. Mindig vonzódott a színészethez, színiiskolai tanulmányokat is folytatott.

1936-ban megválasztották szépségkirálynőnek, az akkori Miss Magyarországnak (bár utólag diszkvalifikálták fiatal kora miatt). Ezután Bécsben Richard Tauber, a híres tenor invitálására vállalta el élete első színpadi szereplését a Der Singende Traum című operettben.

Miután első házassága Burhan Asaf Belge török diplomatával befuccsolt, 1941-ben követte testvéreit Hollywoodba - akik színtén színésznők voltak -, s ahol ő is színésznő lett, és számos filmben szerepelt. Hamar hírnévre tett szert legfőképpen szépsége, később afférjai, botrányai, milliomosokkal kötött házasságai és válásai, valamint egyszeri rövid letartóztatása miatt.

Alighogy megtelepedett az újhazában, máris a híres hotellánc-alapító Conrad Hilton felesége lett, akitől 1947-ben vált el. Már zajlott a válásuk, mikor a férfi megerőszakolta, s tőle született szintén ebben az évben egyetlen gyermeke, Francesca Hilton.

Gábor Zsazsa első filmszerepét az MGM-nél 35 évesen készített a Lovely to Look at (1952.) című filmben játszotta, majd a Ginger Rogers főszereplésével készült We're Not Married!-ben szerepelt (1952.) Az Oscar-díjas John Huston rendezte Moulin Rouge-ban (1952.) már a női főszereplőként tűnt fel a mozivásznon.

0 Tovább

Moór Marianna 68 éves

Moór Marianna, Jászai- és Kossuth-díjas színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja ma 68 éve született.

1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szinetár Miklós osztályában. Tanulmányai végeztével a Kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. 1969-től a Nemzeti Színház, 1984-től a Madách Színház tagja volt. 1992-től ismét a Nemzeti Színház társulatának művésze, 2000-től a Pesti Magyar Színház tagja.

Pályája sikerekben gazdag. Szép szerepek színházban, filmen (34 filmben játszott), televízióban.

Kitüntetései: Jászai Mari-dí­j 1969., 1978., Farkas-Ratkó dí­j 1981., SZOT-dí­j 1983., Érdemes művész 1984., Erzsébet-dí­j 1992., A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje 1993., Kiváló művész 1999., Sí­k Ferenc emlékgyűrű (2001.), Főnix-dí­j (2003.), Kossuth-dí­j (2004.), Pécsi Sándor-díj (2011.)

Moór Mariann nagymama: fiától, Sára Balázstól született unokája már egyetemre jár.

Ranódy László 1957-ben, tizennégy esztendős korában választotta ki A tettes ismeretlen című filmjéhez. Ettől kezdve minden évben forgattott, főleg nyáron, mivel még gimnáziumba járt. Valószínűleg ekkor erősödött meg benne, hogy színésznő lesz. 1958-ben az ismertebb A Szent Péter esernyője c. filmben játszott kisebb szerepet. Az 1963-ben készült Sodrásban c. film egyik főszereplője volt.

4 Tovább

Az ügyefogyott Norman Pitkin

"Amikor megöregszik az ember, három dolog változik: az egyik, hogy romlik a memóriája..., a másik kettőre nem emlékszem"

Ma lenne 96 éves Sir Norman Wisdom angol komikus, filmszínész, énekes, dalszerző. Mozgáskultúrája artistát megszégyenítő volt, nagyszerűen énekelt - a "music hall" műfaj utolsó nagy alakjának tartották - mimikájából pedig minden bizonnyal még Jim Carrey is tanult.

Az 1915. február 4-én, Londonban született Wisdom szegény családból származott, így hamar dolgoznia kellett. Paddingtonban nőtt fel, nagy szegénységben. Amikor apja ivott, agresszívvé vált, Normant gyakran megverte. Kilenc éves korában anyjuk elhagyta a családot, apjuk pedig a munkája miatt néha hetekre eltűnt. Ilyenkor a bátyjával magukra maradtak, gyakran loptak élelmiszert, hogy életben maradjanak, az iskolába mezítláb jártak. Amikor nevelőszülőkhöz kerültek, Norman és Fred bérmunkát vállalt, hogy a gyámszülőknek fizetni tudjanak. 11 éves korában megszökött, és kifutófiú lett egy zöldségesnél. 13 éves korában abbahagyta az iskolát. A legváltozatosabb munkákat vállalta el, egyebek közt a Lipton teavállalatnál volt lótifuti, de egy Buenos Aires-i hajón is dolgozott kabinosként.

A zenével a hadseregben ismerkedett meg. Egy tinédzserekből verbuvált zenekar tagjaként került Indiába, ahol 11 hangszeren tanult meg játszani. Egy alkalommal, amikor a hadseregben egy gyakorlat során a bokszolást imitálták, Norman rájött, hogy tehetsége van mások megnevettetésére. Ezután kezdett el dolgozni azon, hogy zenész és színpadi előadó legyen.

Amikor 1946-ban leszerelt a brit hadseregtől, már előadóművészként kezdte meg karrierjét a londoni West End színpadain. A negyvenes években elkezdett a tévének is dolgozni, a film világába pedig az ötvenes években kóstolt bele. Az áttörést az 1953-as Botrány az áruházban hozta meg számára, mely alakításáért a BAFTA "legígéretesebb frissen debütáló a mozivásznon" díját nyerte el.

0 Tovább

Az Ének az esőben sztárja

Gene Kelly az Oscar-díjas énekes-táncos-színész Fred Astaire-rel vállvetve ropta a táncot, évtizedekig nem is hiányozhatott egyetlen valamirevaló musicalből se. Bár a jóképű színészt minden partnernőjével összeboronálták, valójában monogám és szerelmes típus volt. Három házasságából három gyermeke született. A sármos tánczsenivel kegyes volt a sors, 15 évvel ezelőtt, 83 éves korában, álmában érte a halál.

Pittsburghben, 1912. augusztus 23-án született. 8 éves korában kezdett táncot tanulni. 1929-ben érettségizett, majd beiratkozott a pensilvániai állami főiskolára újságírást tanulni, de a gazdasági válság miatt állást kellett keresnie. Fiatalabb bátyjával Night Clubokban, helyi versenyeken lépett fel, hogy pénzt keressen. 1931-ben beiratkozott a Pittsburgi Egyetemre, ahol közgazdaságtant tanult, s 33-ban kapott diplomát.

Közben családja táncstúdiót nyitott, melyet 1932-ben Gene Kelly Táncstúdiónak neveztek el. Gene táncórákat adott a stúdiójában, s eldöntötte, hogy tánctanárként fog élni. Miután felfejlesztette az iskolát, New Yorkba költözött (1937.), de nem sikerült koreográfusként elhelyezkednie, ezért visszaköltözött Pittsburghbe. Itt koreográfusként dolgozott a Pittsburgh Színházban (1938.)

Az első Broadway-i megbízását 1938 novemberében kapta mint táncos, a következő évben pedig Broadway történetében először táncolt saját koreográfiájára. 1941-ben főszerepet kapott a Rodgerts and Hart c. filmben, mely szerep egészen a sztárok világáig repítette őt.

1 Tovább

Phil Collins 60 éves

Phil Collins Oscar- és Golden Globe-díjas angol dobos, énekes, dalszerző, színész ma 60 éves.

1951. január 30-án született Londonban, szüleitől a Philip David Charles nevet kapta. Az iskolában kezdett érdeklődni a zenélés iránt, dobolt a The Real Thing nevű iskolai zenekarban. Collins 1964-ben feltűnt a Beatles Nehéz nap éjszakája című filmjében mint nyakkendős rajongó, 1965-ben pedig a West Enden az Oliver című musicalben Dörzsölt szerepét kapta meg. Phil néha fellépett a Freehold és a Flaming Youth nevű együttessel is. Ez utóbbinak megjelent egy lemeze is, amely kedvező kritikákat kapott, ám a banda nemsokára feloszlott. 1967-ben Collins felfigyelt a Melody Maker című lapban egy hirdetésre, amelyben az akkor még ismeretlen, progresszív rockot játszó Genesis együttes dobost keresett. Jelentkezett, a meghallgatás sikerrel járt.

Amikor Peter Gabriel kivált az együttesből, Phil 1975-től a dobolás mellett énekesként is folytatta a Genesisben. A dobosból lett énekes a nyolcvanas években össze tudta egyeztetni szólókarrierjét és munkáját az együttessel, hol szólóban, hol társaival turnézott, készített felvételeket. Ekkor más nős volt, két fia született, de a házasság nem tartott sokáig.

A válás után 1981-ben adta ki első szólóalbumát Face Value címmel, amely nagyobb siker lett, mint bármelyik Genesis-korong. Rajta védjegydala, az In The Air Tonight is szerepelt, s ezzel bekerült a Miami Vice című tévésorozatba is. Ennek köszönhetően több tévéshow vendége, majd házigazdája lett.

0 Tovább

Páger Antal, filmművészetünk halhatatlan óriása

Ma 112 éve született Páger Antal (Makó 1899. január 29.) egy hétgyermekes csizmadiamester családjában.

Téniként becézte édesanyja még gyerekkorában, és ez a Téni becenév megmaradt öregkoráig, főképp szűk családja körében, és a hozzá emberileg némiképp közelebb kerülő kollégák számára. Neve már idősebb korára is fogalommá válik, a kvalitás és a céltudatosság, szakmaszeretet fogalmának minősítő jelzőjévé.

Az apa szigorú, rabiátus ember volt, fia művészi hajlamai iránt nem mutatott megértést. Előbb a festegető fiú állványát töri össze, később pedig kölcsön kapott hegedűt töri szét a gyerek fején. "...és ezzel széttört mindent, talán hegedűművész is lehettem volna, ha hagynak tanulni." - mondta később Páger. (Az ő kérésére illesztették be ezt a jelenetet felidézve a Hattyúdal (1963.) c. filmbe. Talán ez az egyik legnevezetesebb filmbeli alalkítása. A filmben felhangzik egy afféle igazi "Págeres" dal, a Tamburás dala, ami egyben a magyar filmtörténet egyik örökzöld slágere lett azóta. Tamburás, a fátyoloshangú vén kópé, aki elpusztíthatatlan jókedvével még a buldózereket is meghátrálásra készteti.)

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek