Mi van ma?

Joe Cocker az elmúlt négy évtized egyik legnagyszerűbb, az egyik leginkább megkülönböztethető hangja a zeneiparnak. A különleges hangszín a világ minden pontján népszerű: több mint 40 évvel zenei karrierje kezdete után Joe Cocker még mindig az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb művész világszerte. Eddigi 21 stúdióalbuma és 4 koncertlemeze közül számos ért el multiplatina státuszt, számtalan arany- és platinaminősítést. Karrierje során már elnyert több Grammy-díjat, Golden Globe-díjat és Oscar-díjat is dalaival. 2007-ben a Brit Birodalom Érdemrendjét is átvehette.

A legtöbb rocksztárhoz hasonlóan sem volt selyemmel bélelt gyerekszobája. 1944. május 20-án igazi munkáscsaládba született Sheffieldben. Példaképet korán választott magának, aki nem más volt, mint akkoriban nagyon sok kisrác bálványa, a nagy: Ray Charles. Az ő hatására kezdett el énekelgetni, amit nagyon komolyan is vett. Persze ez akkoriban csak hobbi volt. Pártfogók hiányában alkalmi munkákból kellett megélnie: volt szerelő, lakatos és végül benzinkutas. A munka mellett nem hagyott fel az énekléssel. Első együttesében, a Cavaliersben Vance Arnold művésznéven próbálkozott. Első stúdió felvételét 1963-ban jelentette meg - egy Lennon - McCartney-szám feldolgozását, az I'll Cry Insteadet A rockzenéből ekkor még mindig nem tudott megélni, így ismét a benzinkutasok cseppet sem irigylésre méltó életét élte.

Pár csendes év után ismét egy csodálatos Lennon - McCartney dalt énekelt: With A Little Help From My Friends. (1968-ban a Procol Harum együttes menedzsere fedezte fel, s első lemezén olyan nagyságokkal szerepelt együtt, mint Jimmy Page és John Paul Jones, akik később a Led Zeppelin együttessel lettek világhírűek.)

Neve fogalom volt a film világában, nála sokoldalúbb előadót máig sem lehet találni, elegáns és könnyed táncáról pedig még a klasszikus balett nagyjai is úgy vélekedtek, hogy az "maga a megelevenedett ritmus".

112 éve, 1899. május 10-én született minden idők legnagyobb táncos színésze, a műfajt teremtő Fred Astaire. Eredeti neve: Frederick Austerlitz. Nebraskában egy osztrák sörmester második gyermekeként látta meg a napvilágot. A család Ausztriából emigrált az Egyesült Államokba, és már négyévesen tánctanulásra fogták, hogy Adele nővére partnere lehessen. Bár erre semmilyen hajlandóságot vagy tehetséget nem mutatott, szüleiktől, már fiatal koruktól kezdve professzionális táncoktatást kaptak. 1905-ben a testvérpár Vaudville-ben lépett fel, és elsöprő sikert arattak. 1917-ben leszerződtek a Brodwayen. Ez volt a legnagyobb megtiszteltetés, amiben valaha reménykedtek. Nem tudatosult bennük, hogy mindez csupán a kezdet volt. Az akkori kritika azt írta róla, hogy úgy táncol, mintha nem lennének csontjai. Számos zenés produkcióban együtt léptek fel szerte a világon, sikert sikerre halmozva. Testvérét mindenki tehetségesebbnek tartotta nála.

Végül Adele úgy döntött, hogy férjhez megy, s ezzel búcsút mond a színpadnak. Igy maradt Fred Astaire magára, s kellett megpróbálnia önállóan boldogulni. Mikor belevágott a filmezésbe, már ünnepelt sztár volt. Mindjárt az elején együtt válogatták be egy filmbe (Flying down to Rio) Ginger Rogers-szel. A közösen eltáncolt-elénekelt Carioca "ellopta a show-t" megváltoztatta életüket.

Ma lenne 82 éves Audrey Hepburn, akit közönségszavazatok alapján a világ egyik legszebb nőjeként, az egyik legtermészetesebb szépségeként és az egyik legnagyobb színésznőjeként tartanak számon.

Édesanyja, Ella van Heemstra holland bárónő volt, édesapja, Joseph Anthony Hepburn-Ruston angol bankigazgató. Kislányuk Brüsszelben 1929. május 4-én született, Audrey Kathleen Ruston néven. Már kiskorában odavolt az állatokért és a zenéért. Kilencéves korától balettezni is tanult. Szülei pár év múlva elváltak, és onnantól fogva ritkán látta az apját.

A második világháborút édesanyjával együtt Arnhem városában vészelte át. Sovány testalkatát távolról sem a divatirányzatok formálták. A lány szervezetét az állandó szorongás, a jegyrendszerből fakadó éhezés és a betegségek olyan mértékben kikezdték, hogy egész további életében ezt szenvedte. 1944 őszén Audrey az arnhemi ellenállási mozgalom tagjaként és angoltudása révén futárfeladatokat látott el, illetve nővérkedett is. A művelet kudarcot vallott, a németek pedig a csata után kitelepítették a brit ejtőernyősöket segítő lakosságot. Nem sokon múlt, hogy Audrey belehaljon az akkor szerzett májgyulladásába. Érthető hát, hogy onnantól kezdve gyűlölettel tekintett mindenre, aminek köze volt Németországhoz.

Audrey folytatta balett-tanulmányait. 1948-ban Amszterdamba, egy jól sikerült reklámfilm után Londonba költöztek. Apróbb alkalmi munkák mellett itt már színházban is dolgozott, ahol felfigyeltek rá. A Menjünk Monte Carlóba című film forgatásán összetalálkozott a híres írónővel, Sidonie-Gabrielle Colette-tel, aki meglátva őt, azonnal elhatározta, hogy vele játszatja majd el a Gigi címszerepét, melynek színpadi jogait épp akkor adták el egy Broadway-színháznak. A Gigi a Broadway-en is siker lett, és Audrey-ra felfigyelt Hollywood.

A következő lépés William Wyler egyik leghíresebb filmje, az 1953-as Római vakáció volt Gregory Peck-kel az oldalán. .

Francis Ford Coppola A Keresztapa trilógia és az Apokalipszis most című filmjeivel már életében legendává vált.

A többszörös Oscar-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer 72 évvel ezelőtt, 1939. április 7-én Detroitban született, de New York-ban nőtt fel. Kiskorában gyermekbénulása hosszabb ideig ágyhoz kötötte, az olvasás és a tévé maradt egyetlen szórakozása. Tízévesen forgatta apja kamerájával első "filmjét". Édesapja zeneszerző, aki A Keresztapa első részében zongoristát alakított, de a filmzene komponálásában is részt vett. Édesanyja színésznő volt. Ilyen családi háttérrel nem meglepő, hogy Coppola dráma tagozaton szerzett diplomát és a filmezés felé orientálódott.

Diplomamunkáját a filmgyártás témaköréből írta. Ezután néhány év gyakornokoskodás következett. Első önálló filmjét 1963-ban készítette Dementia 13 címmel . A horror-thriller határán egyensúlyozó film nem aratott komolyabb sikert, a fiatal Coppola ekkor még inkább forgatókönyvíróként és producerként jeleskedett.

Hat év múlva a mai napig egyik legjobb barátjával és kollégájával, George Lucasszal egy független filmgyártó céget alapított Los Angelesben. Együttműködésükből sok film és elismerés született. Emellett közös erővel igyekeztek támogatni a fiatal tehetségeket is.

1969-ben készült Az esőemberek , egy év múlva A tábornok című film , melynek forgatókönyvéért Coppola 1971-ben Oscar-díjat kapott. Innentől a folytatás filmtörténet: Coppolának véletlenül a kezébe akadt Mario Puzo regénye a Corleone családról, megnyerte a főszerepekre Marlon Brandot és Al Pacinót és 1972-ben leforgatta minden idők leghíresebb maffiafilmjét, a legendás A Keresztapa trilógia első részét. A filmet, amiből máig idéznek, amelyben egyesek szerint benne van a válasz a világ összes kérdésére, és amelyet annyian próbáltak utánozni azóta is.

Kétség nem férhet hozzá, hogy Marlon Brando személyében a XX. századi filmszínészet legkiemelkedőbb művészét tisztelhetjük, aki példaképévé vált a későbbi színész-generációknak. A karizmatikus film-ikon, szexszimbólum és polgárjogi aktivista 80 évet élt, emlékét összesen 45 film kópiája őrzi.

Marlon Brando 87 éve, 1924. április 3-án született a nebraska-i Omahában a francia származású Brandeau család egyetlen fiúgyermekeként. Édesanyja is színész volt. Apja sikeres kereskedő, aki ellenezte fiúk színészi pályájának biztatását, és katonai akadémiára küldte.

Brando kirúgatta magát és még 20 éves sem volt, amikor egyik nővére példáját követve New Yorkba költözött, s színészakadémiára jelentkezett. A híres Actors Studióban Stella Adler és Elia Kazan tanítványa lett. Ahogy Adler megjósolta, hamarosan Amerika legjobb fiatal színésze lett.

1947-ben a Broadway-n Tennessee Williams: A vágy villamosa című színdarabjában Stanley Kowalski szerepét játszotta. A kritikusok lelkesen üdvözölték azt a színészt, aki végre "az indulatait és tökösségét is magával viszi" a színpadra. Átütő erejű játéka nem csak a közönség és a kritikusok, de a darab írójának, Tennesee Williamsnek maximális elismerését is elnyerte. A fiatal színész ezen alakításával forradalmasította a method-acting (a színész teljes átlényegülése a szereplővé) technikáját, és az irányzat kiválóságává vált, mellesleg szűk, fehér pólójával divatot is teremtett egyúttal.

Első filmszerepében, a Férfiakban (1950.) egy II. világháborús veteránt alakított, aki deréktól lefelé megbénulva érkezik vissza a háborúból. (Brando jelentős időt töltött egy fizikoterápiás intézetben, hogy tanulmányozza a betegek életét.)

Aki látta az Az óceánjáró zongorista legendáját, a Megáll az időt, a Redl ezredes I-II. -t, a Mephistót, A napfény ízét, a Sorstalanságot, az akaratlanul is találkozott már Koltai Lajossal, csak talán nem tud róla.

Ma a legismertebb nemzetközi hírű magyar filmesek egyike. Tíz éve már könyv is megjelent róla (A fény festője Koltai Lajos operatőr), - abban mesélte el, hogyan alakult ki speciális látásmódja. Kiskorában szülei elvitték úszni a Tisza egyik holtágához - ahogy ott nevezték, a Dögtiszához. Egy ideig a parton játszottak, majd szülei elindultak úszni egyet. Ő rögtön követte őket - egészen addig, amíg össze nem csaptak feje felett a hullámok. Egy néni vette észre a partról, ahogy a feje eltűnik a vízben, ő kiabált a szülőknek. Állítólag akkor, a kissé zavaros vízen át úgy látta a világot, a part menti fasort, hogy az mély benyomást tett rá. Képeire ezért jellemzőek az opálos árnyalatok, a sejtelmes, a nézőben mélyen rögzülő hangulatok.

65 évvel ezelőtt (1946. április 2.) Budapesten született. Már a gimnáziumban is amatőr filmes volt, a főiskola előtt a Magyar Televízió segédoperatőreként dolgozott. 1965 és 1970 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakát Illés György tanítványaként. Az Agitátorok című filmmel diplomázott, majd 1970-től a Mafilmnél dolgozott. Kezdetben dokumentumfilmeket készített, s három filmben segédoperatőr volt mestere, Illés György mellett.

A háború utáni drámaíró nemzedék egyik legnagyobb, világirodalmi mércével értékelhető alakja Tennessee Williams (Thomas Lanier Williams).

Száz évvel ezelőtt a Mississippi államban lévő Columbus városkában született (1911. március 26.). Boldogtalan gyermekéveit itt és még két másik déli államban töltötte. Az agresszív személyiségű kereskedő-utazóügynök édesapa a túlontúl oltalmazó édesanyához húzó beteges-nyápic kisfiút Miss Nancynak hívta. Amikor elérte ötödik évét, Tennessee diftériát kapott, és majdnem két évbe telt mire újra megtanult járni. Közben olvasott és történeteket írogatott.

1919-ben a család St. Louisban telepedett le - visszaemlékezéseiben Williams ezt "tragikus költözés"-nek nevezte - ahol a kisfiút többek között délies akcentusa miatt iskolatársai állandóan csúfolták. Ifjú évei az érzelmi bizonytalanság klasszikus tüneteit mutatják. Az érzékeny, magányos, befelé forduló fiatalember korán az írásba menekült, mely feltehetően életpótlék lett számára. 16 éves korában egy újságtól öt dollárt kapott a "Tud-e egy jó feleség jó pajtás is lenni?" című írásáért. A következő évben megjelent nyomtatásban első novellája "The Vengeance of Nitocris" címmel.

Két St. Louis-i egyetemen is tanult, meglehetősen rendszertelenül; 1938-ban szerzett diplomát az Iowai Egyetemen. Élete folyamán többször kapott idegösszeomlást; depressziói, hipochondriája és alkoholizmusa leküzdésére gyakran remélt segítséget pszichoanalitikus terápiáktól.

1983. február 24-én egy New York-i szállodai szobában halt meg bizarr körülmények között: véletlenül lenyelte egy orvosságosüveg kupakját.

Életében számos díjjal jutalmazták: többek között kétszer kapott Pulitzer-díjat.

Leghíresebb művei: Üvegfigurák (1944.) , A vágy villamosa (1947.), Tetovált rózsa (1950.) , Macska a forró bádogtetőn (1955.), Múlt nyáron hirtelen (1958.), Az ifjúság édes madara (1959.) Az iguána éjszakája (1961.) Legkiemelkedőbb színdarabjait többször is filmre vitték.

Első Pulitzer-díját A vágy villamosa c. drámájáért kapta 1947-ben. A filmváltozatot (1951.) a legendás Elia Kazan rendezte.

Joseph Barbera amerikai rajzfilmkészítő, producer ma száz éve, 1911. március 24-én született New Yorkban.

Az olasz származású fiatalember sok mindennel próbálkozott. Pályáját egy szabó kifutófiújaként kezdte. Ezt követően egy magazinnál próbált rajzművészként elhelyezkedni, majd 1932-ben, a gazdasági válság mélypontján rajzfilmesnek állt. Csatlakozott a Van Beuren Studióhoz, ahol rajzfilmesként és forgatókönyvíróként tevékenykedett.

Legalul kezdte, de 1937-ben már a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiónál volt rajzoló. Íróasztalával szemben dolgozott egy egykori mérnök, William Hanna, akivel gyorsan barátságot kötöttek. Barbera inkább a rajzban és a gegek kitalálásában jeleskedett, Hanna erőssége a történet felépítése, a poénok időzítése volt.

A hamarosan elválaszthatatlan duó 1939-ben rendezte első macska-egér filmjét, a Tom és Jerry első részét, a Puss Gets the Bootot, amelyet a stúdió kezdeti ellenállását leküzdve sorozattá fejlesztettek. Hanna és Barbera az elkövetkező 17 évben csakis Tom és Jerry kalandjain dolgozott. A ravasz egér és a lusta macska majd kétszáz epizódon át kergetőzött egymással, a második világháború idején természetesen ők is bevonultak a hadseregbe. A sorozat 14 Oscar-jelölést kapott és ebből hetet el is nyert, ami ebben a műfajban világrekordnak számít.

Hatvan éve, 1951. március 22-én halt meg Almásy László Ede Szahara-kutató, felfedező, pilóta és katona, akinek titokzatos alakja ihlette Az angol beteg című nagysikerű filmet.

1895. augusztus 22-én született Borostyánkőn (ma Bernstein, Ausztria) nemesi, bár nem grófi családban, magyar apától és olasz anyától. Apja, Almásy György nemzetközi hírű Belső-Ázsia-kutató volt, de őt ekkor még a technika, az autók és a repülőgépek világa vonzotta.

Középiskolai tanulmányait Grazban kezdte, de egy szerencsétlen véletlen után (kerékpárjával elütötte a gimnáziumigazgatót) távoznia kellett. Diákévei alatt, 1909-ben egy újságban látott repülőgép után épített egy vitorlázó repülőt, amellyel egy kőbánya faláról elrugaszkodva végzett próbarepülést. 10 métert zuhant, de bordatöréssel és kisebb sebesülésekkel megúszta. 1910-ben egy svájci tüdőszanatóriumban tölt egy évet betegeskedése miatt (10 éves korától dohányzott).

Angliában Eastbourne-ben tanult és itt szerezte meg első pilótaengedélyét is. Az első világháború idején önkéntes pilótaként szolgált az osztrák-magyar légierőben, s több kitüntetést is kapott. A lemondásra kényszerült IV. Károly király rendíthetetlen híve maradt, mindkét királypuccs alkalmával ő vitte autóján Budapestre. Ekkor ragadt rá a grófi cím is, mert az exuralkodó következetesen így szólította.

A húszas évek közepén az osztrák Steyr autógyár szombathelyi képviselője lett, a gyár termékeivel több versenyen diadalmaskodott. 1926-ban az osztrák Steyr-túrakocsik megbízhatóságát bizonyítandó a Nílus mentén egész Szudánig vezetett, s a következő években többször visszatért a sivatagba, olykor csak vadászni..

A ma 71 éves Bernardo Bertolucci a huszadik század olasz filmgyártásának meghatározó, kiemelkedő alakja. A flesh back technika tökéletesítője, merészségének és egyéni képi látásmódjának köszönhetően maradandót hagyott a filmművészet számára, még ha a köztudat számára elsősorban Az utolsó tangó Párizsban, valamint Oscar-díjakkal elhalmozott Az utolsó császár rendezőjeként marad meg az emlékezetekben.

Bernardo Bertolucci 1940. március 16-án született Pármában. Apja Attilio Bertolucci neves költő. A kis Bernardo egy vidéki iskolába járt 11 éves koráig, amikor - 1952-ben - Rómába költöztek. Ott járt gimnáziumba, majd beiratkozott az egyetemre, de abbahagyta, mert akkor már jobban érdekelte szülővárosának szellemi légköre. Apjához hasonlóan elkezd verseket írni, 1962-ben kiadott egy verseskötetet, de ezzel költői pályáját be is fejezte. Apja filmkritikus is volt, fia vele járt moziba, ahol későbbi pályafutásához megfelelő táptalajt kapott.

15 éves korában 16 mm-es kamerával készített egy 10 perces gyerekfilmet A sikló címmel, amelyet továbbiak követtek. Alig 20 évesen együtt dolgozhatott Pier Paolo Pasolinivel. Ekkor vált fogadott apjává a neves olasz rendező, Pasolini, aki nagy hatással volt későbbi filmes pályájára. A csóró sikere után Antonio Cervi producer megvette Pasolini egy ötletét, és a forgatókönyv megírására megkérte Sergio Cittit és Bertoluccit. Pasolini végül nem vállalta a forgatást és az ő tanácsára az ifjú Bernardo kapta meg a rendezői pálcát. Így született meg első filmje, A kaszás (1962.).