Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Doktor úr, a maga szíve sose fáj?

Kilencven esztendős lenne Csákányi László (Németújvár, 1921. január 13.) a múlt századi magyar színjátszás kiemelkedő alakja. A fiatalabb korosztály, ha szerpeit nem is, de hangját biztosan ismeri: ő "Frédi, a kőkorszaki szaki" magyar hangja a Flinstone családban.

Eredetileg Zsigovitsnak hívták, az idegen hangzású nevet a harmincas években magyarosították. Pénzügyőr apja papnak szánta egyetlen fiát, így került Csákányi tízéves korában egy kőszegi papi internátusba. A szülei által választott hivatás ellen akkor kezdett el lázadni, amikor az iskola a növendékeknek kötelező színházlátogatást szervezett. Az előadás annyira elbűvölte, hogy elhatározta, színész lesz, amiről persze otthon hallani sem akartak. Ő azonban eltökélt volt, és végül megkapta a szülői beleegyezést. Az internátust ott kellett hagynia, végül Szentgotthárdon érettségizett le. A Színiakadémiára 1939-ben vették fel, osztálytársai között volt Szemere Vera, Zenthe Ferenc, Bakó Márta.

Színinövendékként már a Nemzeti Színházban statisztált. A színház igazgatója, Németh Antal megígérte neki, hogy diplomájának megszerzése után szerződteti. Az oklevéllel azonban katonai behívóját is kézhez kapta. A frontról és a szovjet hadifogságból csak négy év után tért haza. A Nemzeti már nem tartott igényt rá. Nehéz időszak következett: hónapokig a szülei tartották el, mígnem a háromtagú Görbe Tükör együttes befogadta: paródiákkal, zenés burleszkekkel járták a vidéket. 1948-ban Egri István szerződette a Pesti Színházba, útja innen az Úttörő, majd az Ifjúsági Színház hoz vezetett.

1953-tól a Fővárosi Operettszínház, 1956-tól a Petőfi Színház, 1963-tól a Vígszínház, 1971-től a József Attila Színház tagja volt, 1974-től élete végéig a Vidám Színpad tagja volt.

Csákányi László kiváló karakterszínész, sokoldalú jellemábrázoló művész, drámákban és vígjátékokban egyaránt otthonosan mozgott. Igazi népszerűségét mégis egy dalnak köszönhette. Az Operettszínház 1955-ben mutatta be Huszka Jenő Szabadság, szerelem című operettjét, ebben énekelte el Melchior doktorként a "Doktor úr, doktor úr, a maga szíve sose fáj" című dalt. A fülbemászó dal olyan sikernek bizonyult, hogy még jóval később sem tudott úgy dobogóra lépni, hogy a közönség ezt ne követelte volna tőle.

2 Tovább

Az ezerarcú díva

Eszenyi Enikő különleges színésznő, akit lehet nagyon szeretni és nagyon nem... Tehetségét, sokoldalúságát már nem csak a színpadon, filmen, hanem rendezőként is bizonyította. Határon innen és túl is (Egyesült Államok, Csehország, Szlovákia). 2008-ban a Vígszínház igazgatójává választották. A tisztséget 2009. februárjától 2014. január végéig viseli.

A Kossuth-díjas művész ma 50 éve született a román határ melletti Csengerben. Régi csengeri családból származik, apai nagyapja iskolaigazgató volt, aki a maga korában - mint az szokás volt - színdarabokat rendezett, énekkart irányított, hegedűn játszott, nótákat szerzett, műsoros estéket szervezett. Enikő minden bizonnyal tőle örökölte mindezt. Az 1970-es évek elején költözött a család Debrecenbe. 1974 és 1979 között a Kossuth Lajos Tudomány Egyetem Gyakorló gimnáziumában tanult s végzett. Már a gimnáziumi évek alatt is rendszeresen szerepelt, és a Csokonai Színház stúdiójában ismerkedett meg a szakma alapjaival. Nem véletlen, hogy tehetségére már korán felfigyeltek, s a Színművészeti Főiskolára 1979-ben érettségi után rögtön fel is vették. Itt Horvai István és Kapás Dezső voltak mesterei. Már a főiskolai évek alatt is kapott szerepeket, színházban és filmekben, s ekkortól a Vígszínház színésznője, 1983 óta társulati tagja. Fiatalon eljátszhatott olyan csúcsszerepeket, mint Szent Johanna vagy Lady Machbeth.

Eszenyi Enikő tizennyolc évig élt házasságban Kaszás Attila színművésszel. aki fájdalmasan fiatalon, 46 évesen távozott az élők sorából .(2007.) Válásuk után is jó viszonyban maradtak. Nyolc évig Milan Mikulcik szlovák színész kedvese volt, jelenleg pedig Kamondi Zoltán filmrendező a párja.

Törékeny szőkeségként érkezett a honi színivilágba, amelynek mára egyik meghatározó alkotója lett. Mintha semmit sem öregedett volna azóta, hogy a nézők bájos szöszke diáklányként ismerték meg a Cha-cha-cha című 1981-es filmben.

0 Tovább

Mécs Károly, a 60-as évek hősszerelmese

Ma 75 éves Mécs Károly (Budapest, 1936. január 10.) színművész, rendező, akinek fotója a 60-as években minden kollégiumi leányszobában ott díszelgett.

Az eltelt ötven évben klasszikus és modern darabok, tragédiák és színművek egész sorának hős-, illetve szerelmes szerepeit játszotta el. Alakításait könnyed, természetes szerepformálás jellemzi. Kellemes orgánuma van, szépen beszéli a magyar nyelvet, így szinkronszerepekre is gyakran hívják.

A budapesti Toldy Gimnáziumba, majd a Rózsahegyi Kálmán színi-iskolájába járt. A Színház-és Filmművészeti Főiskolán 1961-ben kapta meg a diplomáját, de már főiskolai hallgatóként fellépett a Nemzeti Színházban és a Petőfi Színházban.

Tanulmányainak elvégzése után Szegedre szerződött, aztán 1963-tól a budapesti, Kazimir Károly vezette Thália Színház társulatának tagja lett. A színház megszűnte után játszott az Arizona Színházban és a Művész Színházban, 1996-tól a Thália Társaság tagja volt. Jelenleg a Budaörsi Játékszín társulatához tartozik, itt megvalósíthatta régi álmát: több darabot nem csak színészként, hanem rendezőként is jegyez. Budaörsön kívül meghívott szereplőként fellépett a Karinthy Színpadon és a Nemzeti Színházban is. 2001 óta a Magyar Állami Operaházban is játszik.

A jóvágású fiatal színészt igen hamar felfedezte a film is. Pályájának elején őrá osztották a snájdig katona-és huszártiszt szerepeket. Még főiskolás korában megkapta Noszty Feri szerepét a Noszty fiú esete Tóth Marival (1960.) című filmben.

0 Tovább

70 éves a protest-folk prófétanője

Joan Baez mexikói származású amerikai énekesnő 1941. január 9-én született New Yorkban.

A folkénekesek királynője ma 70 éves. Édesapja fizikatanár, édesanyja drámatörténetet adott elő az egyetemen. Családja felmenő ágaiban miniszterek is akadtak. A bostoni egyetemen tanult gitározni, alapos de nem virtuóz gitártudásra tett szert. A folkzenével 1958 körül kezdett komolyabban foglalkozni. Kitűnő énekhangját akusztikus gitárjának játékával kísérte. Először kávéházakban dermesztette meg a levegőt csodálatos hangjáva. Első jelentős fellépése 1959-ben a legendás Newport Folk Festivalon volt. Tehetségére a Vanguard cég figyelt fel, és hamarosan megtalálták a kapcsolatot egymással.

A szerződés megkötése után nemsokára megjelent első lemeze (1960.), amely az énekesnő nevét viseli. Ezen a korongon található a We Shall Overcome című szám, amely mondanivalója miatt a baloldali ifjúság himnusza lett. 1963-ban óriási tüntetés volt Washingtonban; a lelkes tömeg a We Shall Overcome-ot énekelte.

0 Tovább

A rock and roll koronázatlan királya, Elvis Presley

"Elvis előtt nem volt semmi."

John Lennon

Elvis Presley (Topleo, 1935. január 8. - 1977. augusztus 16.) amerikai énekes, zenész és színész 76 évvel ezelőtt született. Egy kor jelképe, hatása az őt követő nemzedékre - s nemcsak a zenészekre - óriási.

Nem ő volt a legelső rock and roll-sztár, de népszerűsége felülmúlta a műfaj valamennyi királyáét. Az amerikai álom megtestesítője volt.

Elvis három éves kora óta a Tennessee állambeli Memphisben élt. Gyerekkorában sokat csúfolták érdekes hajviselete miatt, melyet már akkor "belőve" hordott. 12 évesen kapta első gitárját édesanyjától.

A helyi gospel együttesekben énekelt és egy alkalmi lemezfelvétel ügyében betévedt Sam Phillips Sun stúdiójába, ahol annak jószimatú főnöke 1954. július 5-én lemezre vette a That's All Right Mama című dalt. Megjelenését a rocktörténészek egy része kikiáltotta a rock and roll születésnapjának.

A felvételnél közreműködő zenészek, Scotty Moore (gitár) és Bill Black (basszusgitár) Elvis kíséretében turnéra indultak. További Sun kislemezek stabilizálták az énekes sikerét, akinek ezek az első felvételei mindenképpen a rockzene gyöngyszeneinek számítanak (Good Rockin Tonight , Mystery Train ) s akit "Colonel" Tom Parker menedzselt a továbbiakban. Az ő közreműködésével kötötték meg 1955-ben az RCA Victor Recordsszal azt a negyvezezer dolláros szerződést, amely Elvis Presley országos sikerét és világkarrierjét elíndította.

1956 nyarán jelent meg a Heartbreak Hotel című felvétele, amely új fejezetet nyitott a rock történetében.

1 Tovább

Aki Las Vegasba ment halálra inni magát

Ma 47 éves Nicolas Cage (eredeti neve Nicolas Kim Coppola; Long Beach, 1964. január 7.) Oscar-díjas színész, rendező, producer.

August Coppola és Joy Vogelsang fia, és a hollywoodi rendező, Francis Ford Coppola unokaöccse. Miután számos filmben szerepelt, Cage úgy döntött, hogy nem használja családnevét, mert kényelmetlen volt a híres nagybácsi unokaöccseként feltűnni.

Cage akkor döntötte el, hogy színész lesz, amikor megnézte James Dean alakítását az Édentől keletre c. filmben, s hasonlóságot érzett Dean filmbeli alakjával, aki állandóan az apjának igyekezett megfelelni. Cage ezután iratkozott be a Young Conservatory-ba (a San Francisco-i American Conservatory Theatre egyik része, ahol egy nyáron át tanult).

Miután 12 éves korában Cage szülei elváltak, apjával élt San Franciscoban, ahol a válás előtti nyarakat Francis bácsikájával töltötte. A nagybácsijával és Sofia nagynénjével töltött nyarakat legszebb emlékeiként őrzi.

Nehezen hihető, de Cage -t a középiskolában kiközösítették társai, - túl félénk volt, hogy kapcsolatot létesítsen a lányokkal - különösen, ha olyan szerepekkel azonosítjuk, mint amilyeneket a Szikla és az Álarc c. akciófilmekben játszott.

1 Tovább

Az élet nem habos torta

"Bacsó Péter számos nagyszerű filmet készített, leghíresebb munkája, A tanú a mindennapok folklórjának a része lett: a mai napig idézgetnek belőle, és egy újságot (Magyar Narancs) is a szatíra egyik felejthetetlen poénjáról neveztek el"

83 éve született Bacsó Péter (Kassa, 1928. január 6. -Budapest, 2009. március 11.) A tanú Kossuth-díjas rendezője.

Polgári családban nevelkedett. Anyjától, Palotai Boris írónőtől a szépérzéket, a kultúra iránti fogékonyságot örökölte. A család a negyvenes évek elején költözött Budapestre. Először színházrendezőnek készült (1946-ban sikeresen felvételezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára), majd átiratkozott a filmes szakra.

1950-ben kapta kézhez rendezői diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Fehér Imrével, Makk Károllyal, Kovács Andrással együtt. Azonnal dramaturgi állást kapott a Filmgyártó Nemzeti Vállalatnál (a későbbi Hunnia Filmstúdiónál).

A dramaturg-státusban tevékenykedő Bacsó fáradhatatlanul ír, átalakít, szórja az ötleteket, nem marad ki szinte semmiből. Keze nyoma felfedezhető az azóta persze devalválódott filmeken. Részese lett a magyar film újjászületésének, forgatókönyvíróként a legsikeresebb Fábri Zoltán 1958-ban készült Édes Anna című filmjében volt.

Nemzedéktársaihoz hasonlóan ő is merész, éles művekkel vette ki részét a hatvanas évek magyar "új hullámából", mégis ritkán említik e korszak vezéregyéniségei között.

Már alig várta a pillanatot, hogy végre rendezhessen. A mélyvízbe 1963-ban került: a Nyáron egyszerű (1963.) fiatalok hétköznapjait örökítette meg kedves, bár helyenként dadogó közvetlenséggel, oldott hangvétellel, derűs epizódokban. Később is gyakran választott fiatalokat hősnek. A két főszereplő egy fiatal szerelmespár volt, akiket amatőr szereplők játszottak.

2 Tovább

Mel Gibson ma 55 éves

Mel Gibson (Peekskill, 1956. január 3.) karrierje rendíthetetlenül vagy inkább rettenthetetlenül ívelt felé. Miközben színészként és rendezőként egyre több sikert ért el, botrányaival újra és újra a bulvárlapok címlapján találta magát.

11 testvére körül hatodik gyereként jött napvilágra. Szülei: Hutton és Ann Gibson. 12 éves korában költözött az ausztráliai Sydneybe (Ann Gibson szülővárosába), miután édesapja, egy vasúti jelzőőr munkahelyi balesetet szenvedett. A költözésük másik oka az volt, hogy elkerüljék az idősebb Gibson-fiúk bevonulását a vietnámi háborúba. Melt beíratták egy katolikus iskolába, ahol társai folyton gúnyolták amerikai kiejtéséért, ezért az ifjonc átment lázadóba: ivott, dohányzott és káromkodással bosszantotta tanárait.

Mel Gibson leérettségizett, majd a legkülönfélébb szakmákat - szakácstól kezdve az újságíróig - akarta választani, de miután a nővére jelentkezett a National Institute of Dramatic Artra, a New South Wales Egyetemre, ő is ki akarta próbálni a színészmesterséget.

Diplomáját a Sidney-i National Institute of Dramatic Arts színinövendékeként szerezte. Drámai színészként többek közt Az ügynök halálában lépett a világot jelentő deszkákra.

Egyetemi tanulmányai alatt kezdődött el Gibson filmes karrierje a Summer City (1976.) c. filmmel. Szerencséjére, George Miller rendező látta az alakítását, és meghívta a Mad Max címszerepére való meghallgatásra a dél-ausztráliai State Theatre Companyhoz.

0 Tovább

A Bárányok hallgatnak c. film főszereplője ma 73 éves

Hetevhárom éve, 1937. december 31-én az angliai Port Talbot-ban született az Oscar-díjas angol színész, Anthony Hopkins , aki A bárányok hallgatnak c. filmben megteremtette a filmtörténet legvonzóbb, legintelligensebb és legkegyetlenebb bűnözőjét.

A sztár munkásságát számos rangos díj és jelölés mellett 1993-ban rendhagyó módon ismerték el Angliában. II. Erzsébet királynő ugyanis lovaggá ütötte, azóta a Sir Anthony Hopkins nevet használja.

Szülei, Dick és Muriel pékséget üzemeltettek, és komoly erőfeszítéseket tettek azért, hogy fiúk egy szigorú internátusban tanulhasson. A fiatal Tony azonban nem sokáig koptatta itt az iskolapadot: saját elmondása szerint ki nem állhatta diáktársait, antiszociális volt, és notóriusan hanyagolta tanulmányait. Egyedül zongorázni szeretett. Apja 17 évesen kitette a szűrét, mondván, álljon a maga lábára. Egy év múlva már a cardiffi zene- és drámaiskola ösztöndíjas hallgatója volt. 2 évig tanulta a színészmesterséget, majd 1958-ban behívót kapott: neki is be kellett vonulnia a brit hadseregbe, ahol két évet szolgált.

1961-ben egy állami ösztöndíj segítségével már Londonban folytathatta tanulmányait: a Royal Academy of Dramatic Art növendéke lett, ahol 1963-ban végzett ezüst fokozattal. 1960-ban a színészkirály, Laurence Olivier, a Nemzeti Színház akkori igazgatója meghallgatásra hívta be, szerződtette, s két évvel később Hopkins vette át Olivier szerepét Strindberg Haláltáncában.

Befutott, magánélete azonban - elsősorban alkoholizmusa miatt - romokban hevert. Ivászatával és szókimondásával megbotránkoztatta a brit színházbajárók sznob társadalmát, de sok mindent elnéztek neki, mert tehetséges volt. 1969-ben felségül vette Petronella Baker színésznőt, de házassága, amelyből egyetlen lánya, Abigail, született, mindössze négy évig tartott. Egy filmgyári asszisztenssel szövődött következő kapcsolata is hamar veszélybe került, megint csak az alkohol miatt. Az már aztán neki is sok volt, amikor egy átmulatott angliai éjszaka után egy arizonai hotelszobában ébredt. Szakított az itallal, s mint később bevallotta, a színészi munkát csak ettől az időszaktól tudta igazán élvezni. 1973-ban már Jennifer Lynton férje volt, és az alkoholizmust is legyőzte.

0 Tovább

A szerzetescsuhába bújt ördög, Raszputyin meggyilkolása

Aligha van az orosz történelemben ismertebb név, mint az övé, talán csak Rettegett Iván vagy Nagy Péter vetekedhet vele. Életében a tragédia minden eleme összesűrűsödött. "A trón magasságáig emelkedett muzsikkal együtt járt a hatalom, a szex, az intrika, az erőszakos halál, amelyet a Romanov - dinasztia bukása követett" . Ráadásul alig akad még történelmi személyiség, akit már életében annyira imádtak és gyűlöltek volna, mint ezt a szibériai vándorszerzetest. Sokak szemében ő volt a testet öltött gonosz, a démon, akit ki kell irtani a világból - nagyjából ezt a képet őrzi a mai tudatunk is róla.

Kilencvennégy éve, 1916. december 29-én gyilkolták meg Grigorij Jefimovics Raszputyint, az orosz történelem és a múlt század egyik legellentmondásosabb személyiségét.

Raszputyin kereskedéssel is foglalkozó gazdacsaládban született 1869 táján a szibériai Pokrovszkojéban. Élete első szakaszában apja földjén dolgozott, majd tizenkilenc éves korában megnősült, három gyermeke is született. A félig analfabéta, kicsapongó életű muzsikot közvetlen környezetében megvetően csak "részeges Griská"-nak nevezték. Ifjú apaként - vélhetőleg lopás miatti vezeklésként - három hónapot töltött egy kolostorban. Itt vallásos megvilágosodáson esett át és állítólag csatlakozott a hliszt szektához. Ennek tagjai elvetették az egyházi intézményeket, de fura módon megengedték tagjaiknak, hogy ortodox templomba járjanak. Az üdvözüléshez a bán adta eksztázison, majd az ezt követő bűnbánaton keresztül akartak eljutni, szertartásaik időnként tömeges orgiákba csaptak át.

Raszputyinnak érthetően megtetszett a hlisztek tanítása, buzgó tanuló lett, áhítattal hallgatta a szakadár pópák szónoklatait, és okult belőlük a jövőre nézve. Bizonyos idő elteltével aztán, mint szakképzett szent ember kilépett a kolostor falai közül s országos zarándokútra indult, járt a görögországi Athosz kolostorban és Jeruzsálemben is.

Az országot mosdatlanul, rongyos ruhában járó férfi nevéhez hamarosan csodás gyógyítások és beteljesedett próféciák kapcsolódtak, messzi földről özönlöttek láthatására a hívők. 1905-ben bukkant fel az egyébként is a miszticizmus tüzében égő Szentpéterváron, ahol tárt karokkal fogadták.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek