Mi van ma?

"Az életben minden csoda, csak fel kell ismernünk".

Az Oscar-díjas olasz filmrendező és forgatókönyvíró, Frederico Fellini méltán vált a filmtörténet egyik legmeghatározóbb alakjává. A határtalan képzelőerővel és bájos humorral megáldott művész hamisítatnul olaszos filmjeivel négy Oscar-díjat nyert, és megkapta az Amerikai Filmakadémia életműdíját is.

91 évvel ezelőtt, 1920. január 20-án született az olaszországi Rimini városban. Már kisgyerekként elbűvölte őt a cirkusz varázslatos világa, de még annál is jobban a mozi, és szívesen készített karikatúrákat a vásznon látott filmsztárokról. Otthon bábszínházat játszott, melyhez maga varrta meg a jelmezeket, ő írta a dialógusokat, és játszotta a darab összes szerepét. Mindezek meghatározták későbbi filmes pályafutását.

Élelmiszerkereskedő apja "tisztességes szakmát" szánt neki, azt szerette volna, ha kereskedőnek, ügyvédnek vagy mérnöknek áll. Édesanyja ezzel szemben papnak vagy jogásznak látta volna szívesen. Fellini azonban érettségi után újságíró lett.

Kiváló rajztehetségének köszönhetően előbb egy vicclapnál, majd egy római újságnál kapott állást, és éttermekben, kávéházakban készített portrékat. Képregényeket is rajzolt, dolgozott a rádiónak, és gegman volt a filmgyárban.

1943-ban ismerkedett meg Giuletta Masinával, aki rádiósorozatának egyik címszerepét kapta meg. 1943. október 23-án összeházasodtak, s - a rendező félrelépései ellenére - 50 éven át elválaszthatatlan házas- és alkotótársak maradtak.

Amikor 1944 júniusában az amerikaiak elfoglalták Rómát, nem volt munka a filmiparban, így Fellini néhány barátjával megnyitotta a Vidám Arcok Boltját: az amerikai katonákról rajzoltak képregénybe illő karikatúrákat, melyeket jó pénzért eladtak nekik.

1944-től maga is írt forgatókönyveket, és Roberto Rossellinivel is összebarátkozott, kinek 1944 és 1953 között csaknem minden filmjében közreműködött. A közös munka és barátságuk hatására döntött úgy, hogy ő maga is filmrendező lesz, és ekkor alakult ki a hétköznapi élet és az egyén problémái iránti érdeklődése is.

Első filmjét, A varieté fényeit 1950-ben Alberto Lattuadával együtt rendezte . A már egyedül készített A fehér sejk (1951.) a szórakoztatóipar hamis mítoszát leplezte le, a sok önéletrajzi elemet tartalmazó A bikaborjak (1953.) pedig a vidéki ifjak felszínes életformáját mutatta be, mély együttérzéssel. A film Arany Oroszlán díjat nyert a Velencei Filmfesztiválon.

A nemzetközi elismerést - Oscar-díj - azonban 1954-ben az Országúton című alkotás hozta meg számára.

A varieté fényei forgatásán figyelt fel Fellini egy különös artistapárra, és lejegyezte velük kapcsolatos gondolatait. Carlo Ponti producer vállalta el a film finanszírozását. Giulietta Masina szerepeltetését azonban csak úgy hagyta jóvá, ha a két férfi főszerepet amerikai színészek kapják. Fellini nem tiltakozott, mivel Anthony Quinn és Richard Basehart megfeleltek a figurákról alkotott elképzeléseinek.

Minden idők legnagyobb fehér blues-énekesnője, Janis Joplin 68 éve, 1943. január 19-én született (Port Arthur, Texas). Olyan őszintén, szenvedélyesen és sodró erővel énekelt bluest, ahogy előtte (és talán utána) senki. Egy sokat idézett mondása szerint koncertjeit úgy élte meg, hogy "szeretkezem 25 ezer emberrel, aztán egyedül megyek haza".

Bár a helyi templomi kórusban énekelt (csengő szoprán hangon), a zene kamaszkoráig másodlagos volt számára. A gimnázium után a Texasi Egyetemen tanult, de nem sokáig bírta a maradi Dél bezártságát, kisstílűségét. Volt emiatt baja elég. Iskoláiban kiközösítették, a főiskolán megválasztották a "legcsúnyább fiúnak", pedig kifejezetten vonzó is tudott lenni.

Elszökött otthonról, ahol jól, de unalmasan élt átlagos családja körében. 1961-től a helybéli mulatókban énekelt, és ekkor kezdődött bensőséges és végzetes kapcsolata is az alkohollal. Kacérkodott a folkzenével és a countryval is, de végül a fekete blues varázsába került, különösen a tragikus sorsú Bessie Smith és a börtönviselt Leadbelly volt rá nagy hatással.

1963-ban San Francisco Haight-Ashbury városrészébe költözött, amely a 60-as évek hippi kultúrájának középpontja volt. 1966-ban tagja lett a hippi-kommuna zenészeiből szerveződött Big Brother And The Holding Company-nak.

Tíz évvel ezelőtt halt meg Sinkovits Imre A tizedes meg a többiek című film népszerű főszereplője.

A Kossuth-díjas művész, a Nemzet Színésze 1928. szeptember 21-én született Kispesten. Apja vendéglős volt. A gazdasági válság a 30-as években tönkretette a családi vállalkozást, nehéz időszak következett, de amikor Sinkovits Imre az Árpád Gimnáziumba került, apja már az Ilkovics étterem főpincéreként dolgozott. A gimnáziumban cserkész lett, és elmondása szerint ez sok mindenre megtanította. A leventemozgalomban is részt vett a II. világháború idején, de a cserkészet jobban vonzotta.

A háború alatt kármegfigyelő volt a margitszigeti víztoronyban és a szemlőhegyi víztározónál, majd a család Somogy megyébe költözött Horvátnádaljára, rokonokhoz. Ott hadimunkára fogták, lövészárkot ásott. Háromszor is megszökött az orosz fogság elől, mígnem véget ért a háború. A gimnáziumot 1945-ben folytatta, majd két év múlva leérettségizett. A cserkészek színjátszó előadásainak hatására jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1951-ben diplomázott. Olyan mesterektől tanulhatott, mint Somlay Artúr, Bajor Gizi, Makláry Zoltán, Kiss Manyi.

Még ebben az évben a Nemzeti Színházhoz szerződött (korábban a Belvárosi Színházban és az Ifjúsági Színházban már játszott), és feleségül vette Gombos Katalint, aki szintén a színészpályát választotta. Tehetségére hamar felfigyelt a közönség és a színikritikusok is. Olyan szerepekben tűnt fel, mint Kurrah a Csongor és Tündéből, Fortinbras a Hamletből vagy Caius Cassius a Julius Caesarból. Egyre jelentősebb szerepeket kapott, 1964-ben már ő játszotta Ádámot az Ember tragédiájában, egy másik Madách-darabban, a Mózesben pedig a címszerepet kapta. Az utóbbi drámában több mint 700 alkalommal láthatta a közönség.

1956. október 23-án sok más színésztársával együtt Sinkovits is csatlakozott a Műegyetem diákjainak kezdeményezéséhez, a Petőfi-szobornál elszavalta a Nemzeti dalt, amely a forradalom egyik jellegzetes momentumainak egyikévé vált. Mivel a forradalom leverése után nem volt hajlandó "önkritikát gyakorolni", fizetését a felére csökkentették, a színházon kívüli szereplésektől eltiltották. Két éven át egy műanyagipari szövetkezetnek készített gyerekjátékokat, de ezt is rossz néven vették, mondván, hogy tüntetésképpen csinálja. 1958-ban aztán az angyalföldi József Attila Színházhoz irányították, innen 1963-ban hívta vissza Major Tamás a Nemzetibe. Itt többek között Németh László és Sütő András darabjaiban kapott szerepet. Egész élete során a Nemzeti Színház tagja volt, ezt az öt évet kivéve.

Összesen több mint 50 filmben játszott, igen sokszor főszerepet. 1949-ben forgatta első filmjét, az Úttörőket, melyet soha nem mutatnak be. A Rákóczi hadnagya (1953.) és a Gábor diák (1955.) után az 1956-ban forgatott Szakadék és A csodacsatár című filmben (rendező Keleti Márton) játszott.

Cziffra György, a világhírű zongoravirtuóz, az egyik legjelentősebb és világszerte legismertebb magyar komolyzenei előadóművész 17 évvel ezelőtt hunyt el.

Elképesztő, szinte hihetetlen művészkarrier az övé, amely az angyalföldi nyomorúságos barakklakásból a második világháború vérzivatarán át, a füstös pesti bárokon és az ötvenes évek elejének magyar börtönein át a világ nagy hangversenytermeinek dobogójáig ívelt

Cziffra György (Budapest, 1921. november 5. - Párizs, 1994. január 17.) csodagyermekként indult az angyalföldi feneketlen nyomorból, roma zenész családból. Édesapja tanította zongorázni, aki hegedűművész volt. Ötéves korában szerepelt először nyilvánosan, hogy improvizációival pénzt keressen családjának egy cirkuszban.

Dohnányi Ernő jóvoltából került 8 éves korában a Zeneakadémiára. Tizenhárom évesen már számtalan sikeres koncertkörutat tett Skandináviában és a Benelux-államokban, valamint Magyarországon.

Ma 20 éve, 1991. január 16-án az amerikai, a brit és szövetséges légierők több hullámban támadtak iraki célpontokat. Ezzel a légitámadással vette kezdetét a Sivatagi Vihar (Desert Storm) nevű hadművelet. Ez volt a NATO fennállásának legelső fegyveres beavatkozása.

A mindössze kétmillió lakosú Kuvait 1961-ben vált függetlenné Iraktól. Amikor nem volt hajlandó hozzájárulni a az iráni háború költségeihez, 1990 augusztus 2-án Huszein lerohanta Kuvaitot.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte megszállást, és szankciókkal sújtotta Irakot. Hosszas sikertelen diplomáciai tárgyalások után 1990. november 29-én ultimátumban szólította fel Szaddam Huszeint, hogy 1991. január 15-ig vonja vissza csapatait. Egyben felhatalmazta a nemzetközi koalíciót, hogy "bármilyen szükséges eszközzel" kényszerítsék ki az iraki együttműködést. A több százezres koalíció vezetését Norman Schwarzkopf amerikai tábornokra bízták.

Az akció amerikai idő szerint este 7 órakor kezdődött (helyi idő: hajnali 3 óra), iraki és kuvaiti célpontok ellen. George H. W. Bush pár órával a támadás megindulása után a médiában is bejelentette a légitámadást.

A színész, rendező, színházigazgató, a Tűzvonalban c. tévésorozat Kolonics dandártábornoka, Jordán Tamás ma 68 éves.

A magyar színházi élet meghatározó alakja 1943-ban született Győrött. A Műszaki Egyetemen geodéta mérnöki diplomát szerzett 1966-ban.

1961-től 1970-ig az ELTE Universitas amatőr színjátszója, majd a 1971 és 1977 között a 25. Színház, 1977-ben a Várszínház, 1980 és 1991 között a kaposvári Csíki Gergely Színház művésze.

A Merlin Színház egyik alapítója és vezetője (1991-2002.), a Magyar Színészkamara elnöke (1992-96.).

2003-től öt évig a Nemzeti Színház elnök-vezérigazgatója. A Magyar Színházi Társaság 2006. novemberében elnökévé választotta.

2008-ban a szombathelyi Weöres Sándor Színház alapító igazgatójává nevezték ki, így lehetősége nyílt arra, hogy létrehozza Vas megye első állandó színtársulatát, valamint megvalósítsa régóta tervezett színházeszményét: a teátrumnak az adott térség agórájává kell válnia, tehát közéleti fórumként, szellemi műhelyként és művészeti intézményként egyaránt kell működnie.

1977-ben Jászai Mari-díjat kapott, 1986-ban érdemes művész lett, majd 1996-ban megkapta a Kossuth-díj at.

Létrehozta a várbeli Csepürágó Fesztivált, a tabáni Versmondó Fesztivált, a Pécsi Országos Színházi Találkozót - a POSZT-ot -, és tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

1991-től rendezőként számos darabot állított színre.

Felesége Lázár Kati, lánya Jordán Adél szintén színészek.

Kevés olyan előadó van, aki annyira egyedi és különleges színt képvisel a magyar rock zene történetében, mint a ma 65 éves Nagy Feró, énekes, színész, dalszövegíró, a magyar könnyűzene ikonja, a Nemzet Csótánya.

Nagy Feró (Ferenc) Letenyén született 1946. január 14-én.

A család nem sokkal Feró születése után költözött a fővárosba. "Először egy kocsiszínben laktunk, onnan mentünk át egy pincelakásba, a Verőfény utcába. Apám áldott jó ember volt, nem voltak különösen nagy igényei. Az ötvenes években hőszigetelő-szakmunkás lett, majd később kisiparos. Nem foglalkozott azzal, hogy tanulok vagy sem, amúgy sem sok vizet zavart, hazaadta a pénzt, munka után mindig hazajött, és megitta a sörét. Náluk a mama volt az, aki rendet tartott a családban. Ő volt a parancsnok, rettegtünk is tőle" - emlékszik vissza Feró.

Középiskolai tanulmányait a kőbányai Szent László Gimnáziumban kezdte, de kirúgták. Tanulmányait a Kandó Kálmán Főikolán fejezte be.

1963-tól 1970-ig a Richmond Heads majd a Zárvatermők tagja.

Csuka Mónikával 1970-ben megalakult a Beatrice zenekar, ami akkor az egyetlen női beat-zenekar volt az országban. 1976-ban a változást Nagy Feró megjelenése hozta, aki feleségül vette Csuka Mónikát, és a zenekar tagja is lett. A kezdetben több stílusban játszó banda hamarosan komoly sikereket ért el. A "Tessék választani! fesztivál" megnyerését (1977.) a "Gyere kislány, gyere ..." című diszkószámnak köszönhették, de játszottak keményebb zenét is, sőt az NDK-ba is eljutottak.

Kilencven esztendős lenne Csákányi László (Németújvár, 1921. január 13.) a múlt századi magyar színjátszás kiemelkedő alakja. A fiatalabb korosztály, ha szerpeit nem is, de hangját biztosan ismeri: ő "Frédi, a kőkorszaki szaki" magyar hangja a Flinstone családban.

Eredetileg Zsigovitsnak hívták, az idegen hangzású nevet a harmincas években magyarosították. Pénzügyőr apja papnak szánta egyetlen fiát, így került Csákányi tízéves korában egy kőszegi papi internátusba. A szülei által választott hivatás ellen akkor kezdett el lázadni, amikor az iskola a növendékeknek kötelező színházlátogatást szervezett. Az előadás annyira elbűvölte, hogy elhatározta, színész lesz, amiről persze otthon hallani sem akartak. Ő azonban eltökélt volt, és végül megkapta a szülői beleegyezést. Az internátust ott kellett hagynia, végül Szentgotthárdon érettségizett le. A Színiakadémiára 1939-ben vették fel, osztálytársai között volt Szemere Vera, Zenthe Ferenc, Bakó Márta.

Színinövendékként már a Nemzeti Színházban statisztált. A színház igazgatója, Németh Antal megígérte neki, hogy diplomájának megszerzése után szerződteti. Az oklevéllel azonban katonai behívóját is kézhez kapta. A frontról és a szovjet hadifogságból csak négy év után tért haza. A Nemzeti már nem tartott igényt rá. Nehéz időszak következett: hónapokig a szülei tartották el, mígnem a háromtagú Görbe Tükör együttes befogadta: paródiákkal, zenés burleszkekkel járták a vidéket. 1948-ban Egri István szerződette a Pesti Színházba, útja innen az Úttörő, majd az Ifjúsági Színház hoz vezetett.

1953-tól a Fővárosi Operettszínház, 1956-tól a Petőfi Színház, 1963-tól a Vígszínház, 1971-től a József Attila Színház tagja volt, 1974-től élete végéig a Vidám Színpad tagja volt.

Csákányi László kiváló karakterszínész, sokoldalú jellemábrázoló művész, drámákban és vígjátékokban egyaránt otthonosan mozgott. Igazi népszerűségét mégis egy dalnak köszönhette. Az Operettszínház 1955-ben mutatta be Huszka Jenő Szabadság, szerelem című operettjét, ebben énekelte el Melchior doktorként a "Doktor úr, doktor úr, a maga szíve sose fáj" című dalt. A fülbemászó dal olyan sikernek bizonyult, hogy még jóval később sem tudott úgy dobogóra lépni, hogy a közönség ezt ne követelte volna tőle.

Harmincöt esztedeje halt meg Agatha Christie a detektívregény műfajának királynője, Hercule Poirot és Miss Marple "szülőanyja", minden idők egyik legsikeresebb írója.

Az irodalom talán legnagyobb "tömeggyilkosa" összesen 147 kisregény, 15 dráma, és 90 regény szerzője, de publikált Mary Westmacott néven is. Csak az angol nyelvű Christie-kiadásokból másfél milliárd példány kelt el, világszerte további egymilliárd, ezt csak a Biblia és Shakespeare múlja felül. Írásait több mint 45 nyelvre fordították le, az Egérfogót 45 országban mutatták be.

Agatha Mary Clarissa Miller 1890. szeptember 15-én született Ashfieldben (Anglia). Iskolába nem járt, otthon apja (Frederick Alvah Miller) számtanra, anyja (Clara Boehme) és nővére, Madge pedig a humán tárgyakra oktatták. Ötéves korára megtanult olvasni, és élénk képzelőereje is korán megmutatkozott: előbb a Cicákról, majd egy ölebcsaládról, végül az iskoláról és az ott tanuló lányokról kiagyalt történeteit játszotta el. Tizenegy éves korában pedig nyomtatásban is megjelent egy verse. Még ebben az évben elveszítette édesapját, ami után a család anyagi helyzete szűkösebbé vált. Az akkoriban "kötelező" párizsi lányintézetben való nevelést viszont megengedhették maguknak: itt Agatha a rajz és főként az éneklés felé kacsingatott, azonban egyikben sem bizonyult kiemelkedően tehetségesnek.

Első novelláját egy influenzából való gyógyulása alatt írta, amely A szépség háza (The House of Beauty) címet viselte, és később átdolgozott formában, Az álmok háza címmel 1926 januárjában jelent meg. Ezután Mack Miller, később Nathaniel Miller álnév alatt szerzett novellákat, majd megszületett első regénye, a Hó a sivatagban (Snow Upon the Desert).

Közben Egyiptomban töltött tél hónapjai alatt a társasági életbe is bevezették, s több kérő és egy eljegyzés után 1912 őszén megismerkedett Archibald Christie pilótávaval, akivel 1914. december 24-én házasságot kötöttek.

Az első világháború alatt Agatha segédápolóként, majd a gyógyszertár laboratóriumában dolgozott, ahol kiismerte a későbbi regényeiben fontos szerepet kapó különféle méregfajtákat. Ekkor kezdte el papírra vetni első detektívregényét, amely hosszas huzavona után végül 1920-ban a Bodley Head kiadónál jelent meg A titokzatos stylesi eset címmel. A regénnyel egy időben "született meg" a zseniális belga nyomozó, Hercule Poirot, akinek alakja további 32 könyvben és 55 novellában tér vissza.

Eszenyi Enikő különleges színésznő, akit lehet nagyon szeretni és nagyon nem... Tehetségét, sokoldalúságát már nem csak a színpadon, filmen, hanem rendezőként is bizonyította. Határon innen és túl is (Egyesült Államok, Csehország, Szlovákia). 2008-ban a Vígszínház igazgatójává választották. A tisztséget 2009. februárjától 2014. január végéig viseli.

A Kossuth-díjas művész ma 50 éve született a román határ melletti Csengerben. Régi csengeri családból származik, apai nagyapja iskolaigazgató volt, aki a maga korában - mint az szokás volt - színdarabokat rendezett, énekkart irányított, hegedűn játszott, nótákat szerzett, műsoros estéket szervezett. Enikő minden bizonnyal tőle örökölte mindezt. Az 1970-es évek elején költözött a család Debrecenbe. 1974 és 1979 között a Kossuth Lajos Tudomány Egyetem Gyakorló gimnáziumában tanult s végzett. Már a gimnáziumi évek alatt is rendszeresen szerepelt, és a Csokonai Színház stúdiójában ismerkedett meg a szakma alapjaival. Nem véletlen, hogy tehetségére már korán felfigyeltek, s a Színművészeti Főiskolára 1979-ben érettségi után rögtön fel is vették. Itt Horvai István és Kapás Dezső voltak mesterei. Már a főiskolai évek alatt is kapott szerepeket, színházban és filmekben, s ekkortól a Vígszínház színésznője, 1983 óta társulati tagja. Fiatalon eljátszhatott olyan csúcsszerepeket, mint Szent Johanna vagy Lady Machbeth.

Eszenyi Enikő tizennyolc évig élt házasságban Kaszás Attila színművésszel. aki fájdalmasan fiatalon, 46 évesen távozott az élők sorából .(2007.) Válásuk után is jó viszonyban maradtak. Nyolc évig Milan Mikulcik szlovák színész kedvese volt, jelenleg pedig Kamondi Zoltán filmrendező a párja.

Törékeny szőkeségként érkezett a honi színivilágba, amelynek mára egyik meghatározó alkotója lett. Mintha semmit sem öregedett volna azóta, hogy a nézők bájos szöszke diáklányként ismerték meg a Cha-cha-cha című 1981-es filmben.