Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Az Ének az esőben sztárja

Gene Kelly az Oscar-díjas énekes-táncos-színész Fred Astaire-rel vállvetve ropta a táncot, évtizedekig nem is hiányozhatott egyetlen valamirevaló musicalből se. Bár a jóképű színészt minden partnernőjével összeboronálták, valójában monogám és szerelmes típus volt. Három házasságából három gyermeke született. A sármos tánczsenivel kegyes volt a sors, 15 évvel ezelőtt, 83 éves korában, álmában érte a halál.

Pittsburghben, 1912. augusztus 23-án született. 8 éves korában kezdett táncot tanulni. 1929-ben érettségizett, majd beiratkozott a pensilvániai állami főiskolára újságírást tanulni, de a gazdasági válság miatt állást kellett keresnie. Fiatalabb bátyjával Night Clubokban, helyi versenyeken lépett fel, hogy pénzt keressen. 1931-ben beiratkozott a Pittsburgi Egyetemre, ahol közgazdaságtant tanult, s 33-ban kapott diplomát.

Közben családja táncstúdiót nyitott, melyet 1932-ben Gene Kelly Táncstúdiónak neveztek el. Gene táncórákat adott a stúdiójában, s eldöntötte, hogy tánctanárként fog élni. Miután felfejlesztette az iskolát, New Yorkba költözött (1937.), de nem sikerült koreográfusként elhelyezkednie, ezért visszaköltözött Pittsburghbe. Itt koreográfusként dolgozott a Pittsburgh Színházban (1938.)

Az első Broadway-i megbízását 1938 novemberében kapta mint táncos, a következő évben pedig Broadway történetében először táncolt saját koreográfiájára. 1941-ben főszerepet kapott a Rodgerts and Hart c. filmben, mely szerep egészen a sztárok világáig repítette őt.

1 Tovább

A harmincas évek szívdöglesztő férfiideálja

Jávor Pál ma 109 éve (1902. január 31.) Aradon látta meg a napvilágot. Születésekor az édesapa - Jermann Pál - 53, az édesanya alig 17 esztendős. A szülők ekkor még nem házasok, így Jávor keresztlevelére vezetéknévként - édesanyja után - a Spannenberger név kerül.

Az édesapa az Arad Vármegyei Gazdasági Egyesület pénztárosa, akinek halálakor a fiatalon 3 gyermekével egyedül maradt édesanya gyümölcsüzletet nyit, hogy fiait taníttatni tudja. Pali az aradi reállíceumba jár, majd - az okát nem tudni - tanulmányait Erdélytől távol, Szombathelyen fejezi be.

Édesanyja vasutasnak szánja, ám a nyugtalan, lázadó fiatalember ambícióit ez nem elégíti ki. Ideje nagy részét az aradi mozikban tölti, és az ott látott Nordisk Film akkori alkotásai csak erősítik akkor már égő vágyát a színészi pálya iránt.

Lézengő aradi életének meghökkentő lépéssel vet véget: 1919-ben kiutasíttatja magát Romániából azzal a szándékkal, hogy Dániába eljutva a Nordisk Filmtársaságnál szerezzen filmszínészi szerződést. Csak Budapestig jut el, jegyét érvénytelenítették.

A színház és a film világába való bekapcsolódása lehetőségeit keresve jelentkezik az Országos Színművészeti Akadémiára. Miközben gyakorlatilag a hajléktalanok életét éli, elszántan tanulja a színészmesterség fogásait, Pethes Imrétől és Szacsvay Imrétől. Jó előmenetelének és szorgalmának köszönhetően Egressy-ösztöndíjban is részesül, de már az első félévben kiesik az Akadémiáról, ennek okát azonban sosem tárta fel. Tanulmányait az Országos Színészegyesület Színészképző Iskolájában folytatja, ahol lehetősége van esténként a Várszínházban statisztálni, s így teremti elő létfenntartásának minimális feltételeit.

0 Tovább

Phil Collins 60 éves

Phil Collins Oscar- és Golden Globe-díjas angol dobos, énekes, dalszerző, színész ma 60 éves.

1951. január 30-án született Londonban, szüleitől a Philip David Charles nevet kapta. Az iskolában kezdett érdeklődni a zenélés iránt, dobolt a The Real Thing nevű iskolai zenekarban. Collins 1964-ben feltűnt a Beatles Nehéz nap éjszakája című filmjében mint nyakkendős rajongó, 1965-ben pedig a West Enden az Oliver című musicalben Dörzsölt szerepét kapta meg. Phil néha fellépett a Freehold és a Flaming Youth nevű együttessel is. Ez utóbbinak megjelent egy lemeze is, amely kedvező kritikákat kapott, ám a banda nemsokára feloszlott. 1967-ben Collins felfigyelt a Melody Maker című lapban egy hirdetésre, amelyben az akkor még ismeretlen, progresszív rockot játszó Genesis együttes dobost keresett. Jelentkezett, a meghallgatás sikerrel járt.

Amikor Peter Gabriel kivált az együttesből, Phil 1975-től a dobolás mellett énekesként is folytatta a Genesisben. A dobosból lett énekes a nyolcvanas években össze tudta egyeztetni szólókarrierjét és munkáját az együttessel, hol szólóban, hol társaival turnézott, készített felvételeket. Ekkor más nős volt, két fia született, de a házasság nem tartott sokáig.

A válás után 1981-ben adta ki első szólóalbumát Face Value címmel, amely nagyobb siker lett, mint bármelyik Genesis-korong. Rajta védjegydala, az In The Air Tonight is szerepelt, s ezzel bekerült a Miami Vice című tévésorozatba is. Ennek köszönhetően több tévéshow vendége, majd házigazdája lett.

0 Tovább

Páger Antal, filmművészetünk halhatatlan óriása

Ma 112 éve született Páger Antal (Makó 1899. január 29.) egy hétgyermekes csizmadiamester családjában.

Téniként becézte édesanyja még gyerekkorában, és ez a Téni becenév megmaradt öregkoráig, főképp szűk családja körében, és a hozzá emberileg némiképp közelebb kerülő kollégák számára. Neve már idősebb korára is fogalommá válik, a kvalitás és a céltudatosság, szakmaszeretet fogalmának minősítő jelzőjévé.

Az apa szigorú, rabiátus ember volt, fia művészi hajlamai iránt nem mutatott megértést. Előbb a festegető fiú állványát töri össze, később pedig kölcsön kapott hegedűt töri szét a gyerek fején. "...és ezzel széttört mindent, talán hegedűművész is lehettem volna, ha hagynak tanulni." - mondta később Páger. (Az ő kérésére illesztették be ezt a jelenetet felidézve a Hattyúdal (1963.) c. filmbe. Talán ez az egyik legnevezetesebb filmbeli alalkítása. A filmben felhangzik egy afféle igazi "Págeres" dal, a Tamburás dala, ami egyben a magyar filmtörténet egyik örökzöld slágere lett azóta. Tamburás, a fátyoloshangú vén kópé, aki elpusztíthatatlan jókedvével még a buldózereket is meghátrálásra készteti.)

0 Tovább

Filmjein az egész világ kacagott

Ha a 20. század legismertebb komikusait kellene felsorolnia az embernek, egy francia művész neve biztosan a listán lenne: ő nem más, mint Louis de Funès, s a francia színészért még halála után is rengetegen rajongana k. Bár a gumiarcú híresség több mint negyed évszázada halott, kacagtató filmjei - Horgász a pácban, Fantomas, A St. Tropez-i csendőr - örökre őrzik zseniális karakterformáló képességét.

A francia filmművészet egyik legnagyobb komikusa ma 28 éve halt meg. Egy régi sevillai nemesi család leszármazottjaként 1914. július 31-én Courbevoie városkában született. Különös érzéke volt a zenéhez, a rajzhoz és a mókázáshoz, a tanulás kevésbé izgatta. Színészi karrierje nehézkesen indult - eleinte nem nagyon tudott elhelyezkedni, így kényszerből bárzongoristaként kereste a kenyerét. (A második világháború kitörésekor a Pigalle egyik bárjának zongoristája volt.) Ennek persze később filmjeiben is hasznát vette, ráadásul második feleségét, Jeanne Augustine Barthélémyt is így ismerte meg.

Végül mégiscsak sikerült kisebb szerepekkel felhívnia magára a színházlátogató közönség figyelmét, és az ötvenes években már egyre-másra kapta a mozis lehetőségeket. Az 1958-as Horgász a pácban első sikerfilmje volt.

1 Tovább

Mensáros László, a reményteremtő művész


"Vállalom magamat, mások döntsék el, mennyit vállalnak belőlem"

85 évvel ezelőtt 1926. január 26-án született Budapesten a színészlegenda, a régi vágású, mindig elegáns, bölcs humorú, talpig úriember Mensáros László. Aki csak egyszer látta, az is emlékszik homlokának ráncolására, kezének legyintésére, és arra a jellegzetes hangra, melyen és ahogy megszólalt. Ahogy prózában és dalban egyaránt átütött személyisége, talán nem is lenne mástól elképzelhető.

1946-ban a Színész Akadémián kezdte meg tanulmányait, Csak 1952-ben diplomázott. Pályáját két ízben - 1949-1951, ill. 1958-1961 között - szakította meg politikai okból történt bebörtönzése.

Illegális határátlépés szándéka miatt letöltött börtönbüntetés és a színiakadémiáról történő kizárása után a teljesen taccsvonalra került színész(jelölt)et Görgey Gábor bevitte statisztálni a Nemzeti Színházba. Itt Szörényi Éva segítette a fiatal Mensárost, akiben nem mindennapi tehetséget fedezett fel. Ő járta ki, hogy Téry Árpád szerződtethesse Mensárost a debreceni színházhoz. Így 1952-1957 között a debreceni Csokonai Színház tagja lett. Itt több nagy drámai szerepet játszott el: Hamlet, Ármány és szerelem (Ezzel a darabbal szerepelt a Csokonai Színház 1954-ben a vidéki szíházak budapesti találkozóján. Az előadás végén Örkényi Évát és Mensáros Lászlót részesítették olyan tapsorkánban részesítették a pesti nézõk, amihez hasonlót csak Honthy Hanna szokott kapni.)

(Zárójelben egy személyes emlék: sohse felejtem el, hogy - akkor még Debrecenben laktunk - nagyon kicsi koromban édesanyám egyszer azzal jött haza, hogy a színházban egy csodálatos darabot látott, egy csodálatos színésszel. S amíg elmesélte, mit látott - a darab az Ármány és szerelem volt, s a színészt Mensáros Lászlónak hívták -, a könnyei folytak. Megdöbbentem, mert talán addig nem is láttam őt sírni. Nem értettem: mi az a színház, kik és mit játszanak ott, ki az a Mensáros. Talán ez az élmény, ez a kíváncsiság indított el, hogy tini koromban a Csokonai Színház, majd később a pesti színházak nézője, rajongója lettem.)

Mensáros László első filmje a Hannibál tanár úr volt. (1956.)

0 Tovább

Nagy utazás az életünk

Ma 65 éves a Kossuth-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, rendező Bereményi Géza, aki a "nagy generáció" nemzedéke életérzéseinek megszólaltatója. Sokoldalúságát bizonyítja, hogy minden irodalmi műfajt kipróbált, kiemelkedőek filmjei, színpadi művei, valamint dalszövegei is.

1946. január 25-én Budapesten Vetró Géza néven született, majd nevelőapja után Rozner, 20 éves korától nagyapja iránti tiszteletből Bereményi a neve.

1970-ben az ELTE BTK olasz-magyar szakán végzett. 1971-ig a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat reklámpropagandistája, majd a Pannónia Filmstúdióban szinkrondramaturg. 1978-tól szellemi szabadfoglalkozású. 1995-ben a szolnoki Szigligeti Színházban rendez Schwajda Györggyel. 1997-2006 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban művészeti vezető, 2006-ban a színház örökös tagjává választotta. Cseh Tamás állandó alkotótársa. Négy házasságából két leány- és két fiúgyermeke van.

Érdekes módon, a mai ismert és elismert Bereményi Gézából az író a legkevésbé közkeletű. Pedig 1970-ben debütált íróként A svéd királlyal. Az 1970-es években már drámáit is játsszák (Halmi, vagy a tékozló fiú; Légköbméter /1979./),

A másfél éve halott Cseh Tamás dalai szövegének nagy részét ő írta, mint sok magyar film, többek között Gothár Péter nagyszerű filmje, a Megáll az idő (1981.) forgatókönyvét.

0 Tovább

Tahi Tóth László ma 67 éves

Az 1944. január 23-án Budapesten született színművész, szinkronszínész Tahi Tóth László művész családból származik. Édesapja festőművész volt, fantasztikus hagyatékát hét gyermek őrzi. A művészet iránti kötődést a gének hordozták, hiszen a festőművész férj és az önképzőkörből színpadra lépett feleség három gyermeke is hivatásos színész lett, közülük Tahi Tóth László a legismertebb.

A Képző és Iparművészeti Gimnázium elvégzése után Várkonyi Zoltán osztályában végezte el a Színművészeti Főiskolát, s rögtön a Vígszínházhoz került, melynek azóta is tagja. Számtalan emlékezetes alakítással örvendeztette meg a közönséget, miközben több mint tucat magyar filmben is főszerepet játszott. A színész felesége Kárászi Szilvia zongoraművész.

Tahi Tóth László Érdemes Művész, Jászai Mari-díjas, színpadon, filmen, tévében a legváltozatosabb fő-, mellék- és epizódszerepekben láthattuk.

Abban a régi, legendás Popfesztiválban ő játszotta Józsefet.

1 Tovább

Cseh Tamás, alias Füst a szemében

A huszadik század második felének egyik legjelentősebb magyar énekes-dalszerzője, egy nemzedék igazodási pontja, Cseh Tamás 68 évvel ezelőtt, 1943. január 22-én született Budapesten .

Tizenhárom éves koráig a Fejér megyei Tordason élt, a középiskolát már a fővárosban, az Apáczai Csere János Gimnáziumban végezte. A Budapesti Tanítóképző Főiskolán, az egri Tanárképző Főiskolán, majd a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Ezt követően, 1967-74-ig rajzot tanított egy budapesti általános iskolában.

1970 óta Bereményi Gézával közös dalok szerzője és előadója. Cseh és Bereményi a hatvanas évek legvégétől, a kulturális élet "féllegális" színterein - lakásokon, házibulikban, az Egyetemi Színpadon, a Huszonötödik Színházban - tűntek fel összetéveszthetetlen hangulatú dalaikkal, amelyek egyébként a kor zenei divatjának a legkevésbé sem feleltek meg sem akkor, sem később. 1972 és 1977 között a Huszonötödik Színház tagja, 1977 és 1978 között az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tart önálló dalesteket. 1982 és 1998 között a Katona József Színház tagja volt. 1998-tól a Bárka Színház társulatának tagja.

1977-ben jelent meg az első Cseh Tamás lemez Bereményi Géza dalszövegeivel, Másik Jánossal közös előadásban: ez volt a Levél nővéremnek.

2 Tovább

Kojak, a manhattani bűnözők réme

A 91 éve született Aristotelis "Telly" Savalas amerikai színészt, énekest a nyalókás detektív, Kojak figurájával azonosítják.

Görög emigránsok gyermekeként 1922. január 21-én született az USA-ban Aristotle Savalas néven. Édesapja étteremtulajdonos, édesanyja pedig művész. Amikor a Sewanhaka gimnáziumba belépett, csak görögül tudott beszélni, de 1940-ben amikor érettségizett, már angolul is tudott kommunikálni. Az érettségi után beállt vizimentőnek, de miután egy embert nem tudott megmenteni, kilépett. A II. világháborúban teljesített szolgálata után a Columbia Egyetemen angolt, rádiózást és pszichológiát tanult. 1948-ban diplomázott, majd újságíróként helyezkedett el az ABC Newsnál, ahol hírszerkesztőként dolgozott.

Színészi karrierje harmincas évei közepén kezdődött - először a televízióban bukkant fel: tévés műsorokban és sorozatokban szerepelt. Itt fedezte fel Burt Lancaster. Idővel a vásznon is megjelent. Első szerepei között volt a Cape Fear (A rettegés foka 1962.) eredeti verziója Gregory Peck főszereplésével, és Az alcatrazi madárember (1962.), amiért Savalast 1963-ban a legjobb mellékszereplő kategóriájában Oscarra jelölték.

Imázsában a 70-es években radikális változtatást hajtott végre, fejét kopaszra borotválta, és elvállalta minden idők egyik legsikeresebb és legnézettebb televíziós krimisorozatának, az 1973-78-ig futó Kojaknek a címszerepét, amiért Emmy-díjat (1974.) és két Golden Globe-díjat is (1975., 1976.) elnyert.

A Kojak c. filmsorozat főcíme (1973.) A Kojak c. filmsorozat főcíme (1977.)

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek