Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

48 éves a Metallica alapítója

James Hetfield fogalom a metál-műfajban. Hosszú alkata, brutálisnak látszó feje, a mélyen fogott gitár, a folyamatos mozgás, rohanás, mind sajátja.

1963. augusztus 3-án Downey-ban született. Anyja Cynthia, operett énekesnő, apja Virgil Hetfield kamionsöfőr, aki később elhagyta a családot. A család angol, ír, skót és német felmenőkkel rendelkezik. A családja keresztény szellemű légköre meghatározó volt a fiatal Hetfield életében, sok Metallica dalszöveg számára nyújtva témát.

9 évesen kezdett zongorázni, még azelőtt, hogy megörökölte volna David bátyja dobfelszerelését, hogy végül 14 éves korában a gitárnál kössön ki, még kisiskolás fejjel. Hetfieldre a legnagyobb hatást az Aerosmith tette, azt mondta, ők voltak azok, akik miatt elkezdett gitározni. Zenei pálya futásának első bandája, az Obsession nevű formáció volt.

Miután elköltöztek a kaliforniai Brea-ba, a Brea Olinda Gimnáziumba került, ahol megismerte Jim Mulligan dobost. Megszületett a Phantom Lord, amiben Hugh Tanner gitározott. A csapat elfogyasztott néhány basszusgitárost az érettségiig, amikor James visszaköltözött Downey-ba.

A Metallicát 1981-ben alapította a dán származású dobos, Lars Ulrich és az énekes-gitáros James Hetfield Los Angeles-ben, miután újsághirdetés útján találkoztak. 1982 elején vették fel első saját dalukat a Hit the Lights-on Lloyd Grant volt a gitáros. Mivel szükség volt egy állandó gitárosra, újsághirdetést adtak fel, amire Dave Mustaine, a Panic zenekar gitárosa jelentkezett. Néhány hónappal később kiadtak egy teljes értékű demót, No Life Til Leather címmel, amire felfigyelt a szakma. Ekkor csatlakozott hozzájuk a basszusgitáros Cliff Burton, aki nem akart Los Angelesbe költözni, így a Metallica együttes áttette székhelyét San Franciscóba.

1983-ban New York-ba utaztak, ahol a Megaforce-szal lemezszerződést írtak alá. Pár héttel érkezésük után kirúgták a bandából Mustaine-t alkoholizmusa és problematikus magatartása miatt és Kirk Hammett , az Exodus gitárosa lépett a helyére.

1983 végén jelent meg első albumuk, a Kill 'Em All, amely mintául szolgált későbbi lemezeikhez is, építve Hetfield erőteljes énekére és Hammett dallamos gitárszólóira. Ezt az albumot tartják sokan az első valódi thrash metal albumnak.

0 Tovább

A Terminátor 64. születésnapja

Kevés olyan embert ismerünk, mint Arnold Schwarzenegger, aki élete során több dologba is teljes erődbedobással ugrott fejest, s még ráadásul majdhogynem a maximumot is hozta ki azokból.

A világszerte népszerű testépítő, filmszínész, sportoló, üzletember és közéleti személyiség. Stájerország egy eldugott falujában, Thalban született 64 évvel ezelőtt, 1947. július 30-án. Volt egy testvére Meinhard aki 1971-ben autóbalesetben meghalt. Arnold édesapja Gustav Schwarzenegger rendőrfőnök, édesanyja Aurelia Jadrny volt. Az apa a versengést belenevelte gyermekeibe, különböző sportokban egymás ellen kellett összemérni erejüket, ügyességüket. Arnold és bátyja minden reggel 6 órakor keltek, és csak akkor kaptak reggelit, amikor megcsináltak egy jó pár fekvőtámaszt, guggolást és felülést. Mindössze vasárnap este kaptak egy kis kimenőt, amikor császkálhattak a városban, esetleg nagy ritkán beülhettek egy moziba, de ezekről is több oldalas beszámolót kellett írniuk az apjuknak, aki szolgált a második világháborúban, miután önként kérte felvételét 1938-ban a náci pártba. A család nehéz körülmények között élt.

Apja hatására Schwarzenegger kicsi gyermekkorától a sportnak élt. Több sportot kipróbált. Először 1960-ban fogott kezébe súlyzókat, amikor futballedzője csapattársaival együtt egy helyi edzőterembe küldte. Így 14 évesen a futball helyett testépítéssel kezdett foglalkozni, majd egy grazi edzőtermet kezdett látogatni. 1965-ben egy év kötelező katonai szolgálatát töltötte az osztrák hadseregben, amikor megnyerte a Junior Mr. Europe versenyt.

3 Tovább

A világ legjobban kereső színésznője

Tavaly az amerikai Forbes magazin bejelentette, hogy 2010-ben 56 millió amerikai dolláros jövedelmével Sandra Bullock a világ legjobban kereső színésznője.

A ma 47 éves Sandra Annette Bullock a Virginiai Arlingtonban született 1964. július 26-án. Apja John Bullock (énektanár), anyja Helga Meyer (német operaénekesnő). Helga asszony a német színpadokon lett híres a hetvenes években, így Sandra és húga a papával meg a mamával, mint egy jól összeszokott társulat, városról városra zarándokolt minden évadban.

Sandra 12 évig élt családjával Németországban (és több európai városban is), ahol tagja volt a nürnbergi gyermekkórusnak. Folyékonyan beszéli a német nyelvet, filmjeit is ő szinkronizálja németre. Anyja révén német útlevéllel is rendelkezik. A középiskolát már az Egyesült Államokban végezte. Diákként mazsorettezett és tagja volt a színjátszó társulatnak is. Tudott valamit, amit kevesen: figyelmesnek kell lennie, ha azt szeretné, hogy rá is figyeljenek. Egy ízben a srácok neki ítélték oda az "Ő az a lány, aki bearanyozza a napod" címet, amely fölért egy közönségdíjjal.

A középiskola befejezése után 1982-ben beiratkozott az East Carolina Universitybe. Ennek elvégzése után az ifjú színészpalánta New Yorkba költözött, hogy további színi tanulmányokat folytasson a Neighborhood Playhouse színésziskolában, s este pincérnőként dolgozott, mivel a szülők úgy vélték, tanulnia kell az életet, s ennek megfelelően csak mérsékelt anyagi támogatást kapott otthonról. Több diákfilmben is szerepelt. Az iskolában figyelt fel rá Alan J. Levi rendező, aki felajánlott neki egy szerepet a készülő új tv-filmjében a Bionic Showdown: The Six Million Dollar Man and the Bionic Woman (1989.) című sci-fiben.

0 Tovább

2011 legszebb embere Jennifer Lopez

Ma ünnepli 42. születésnapját Jennifer Lynn Lopez. New York Cityben született 1969. július 24-én. Szülei Puerto Ricó-i származásúak. A programozó David és az óvónő Guadalupe Lopez lánya mindig is előadói karrierről álmodozott. A tehetséges kislány már ötévesen ének- és táncórákra járt, majd beíratták egy 12 osztályos katolikus lányiskolába. Érettségi után rövid ideig ügyvédi irodában dolgozott, s esténként táncórákra járt. A szigorú mamának nem tetszett, hogy lánya a show business világába készül, ezért Jennifer 18 évesen elköltözött otthonról és beiratkozott egy színiiskolába.

19 évesen,
1988-ban beiratkozott egy New York-i tánciskolába. Akkoriban manhattani klubokba járt fellépni, ezzel kereste kenyerét. Lopez azonban ezzel nem elégedett meg: elkezdett szereplőválogatásokra járni.

Ének- és tánctehetségével, Jennifer színpadi musicalekben szerepelt, résztvett a Golden Musicals of Broadway európai turnéján, a Synchronicity japán turnéján, Oklahoma helyi előadásaiban és a Jesus Christ Superstar c. musicalben is.

Ugyanakkor Lopez valójában filmezni szeretett volna. A fiatal bronxi lányra akkor figyeltek fel igazán, amikor a Fox In Living Color c. produkciójában az egyik "Fly Girl" táncost alakította.

3 Tovább

Aki befalazta húgyos Józsi bácsit


Az a kivételes rögtönzőkészséggel megáldott humorista/parodista lett ma 65 éves, aki bárkit képes utánozni, bármilyen hangon képes megszólalni, s ha néha még úgy is marad, az se baj, mert talán épp ezért szeretjük annyira.

Hazánk elmúlt évtizedeinek egyik legnépszerűbb humoristája Markos György nevettető képességét volt kitől örökölnie, hiszen édesapja Alfonzó, a híres artista, színész, komikus és parodista volt. Ő maga 1946. július 22-én született Budapesten, eredetileg Markstein családnéven. Miután leérettségizett, előbb a Színház- és Filmművészeti Főiskolára járt, majd pedig még két évet az ELTE BTK-n tanult.

1971-1974 között a Thália Színházban játszott, majd 1974 és 1982 között főleg külföldön szerepelt. 1982-ben benevezett a Magyar Rádió Humorfesztiváljára, ahol Nádas Györggyel fellépve óriási sikert aratott.

A fesztivált után néhány héttel bemondták a hírekben, súlyos baleset történt a Kálvin téren: egy sofőr belement a kirakatba. Később az is kiderült, hogy a sofőr rádión éppen Markosékat hallgatta, és annyira nevetett, hogy elveszítette az uralmát a kocsi felett.

"Jó napot kívánok, a Magyar Rádiótól jöttem!" - kezdődött a Kőbe zárt lélek (avagy a húgyos Józsi bácsi) majd harminc évvel ezelőtt.

0 Tovább

Jó reggelt, Vietnám!

Jó reggelt, Vietnám! - ezzel a harsány kiáltással indította a rádióműsort nap mint nap Adrian Cronauer, azaz a rádiós katonát alakító, ma 60 éves Robin Williams. A szlogen szállóigévé vált.

A népszerű Oscar-díjas filmszínész 1951. július 21-én született Chicagóban. Apja Robert Fitzgerald Williams ír, édesanyja Laura Smith francia származású volt. Egyedüli gyerekként nőtt fel, így sokszor azzal szórakozott, hogy komédiásokat utánzott. Amikor apja elvesztette munkáját, a családnak költöznie kellett. Gyors, pergő humorát is ennek a vándorló életmódnak köszönhette. Az őket szívató srácok ellen ez tűnt az egyetlen fegyvernek. A gimi végére a család letelepedett Kaliforniában, és Robin az iskolában megtalálta a számításait: mire leérettségizett, a legnépszerûbb srácnak számított, és a legviccesebbnek, valamint a legsikeresebb jövő előtt állónak választották.

Gimnázium politikai tudományokat hallgatott a claremonti Men's College-ban, s csak ezután kezdett a Martin College-ban színházi tanulmányokat. 1973-ban tehetsége elvezette őt a Juilliard Akadémiára, ahol - neves szakemberek, köztük John Houseman keze alatt - három évig tanult.

Iskolái végeztével visszatért San Franciscóba, csatlakozott egy komikus műfajokkal foglalkozó színi stúdióhoz, és túlesett első szereplésein, melyekre kis éjszakai mulatókban került sor. 1976-tól kezdve rendszeresen fellépett a Los Angeles-i The Comedy Store színpadán, és ezek a szereplései hamarosan felhívták rá a televíziósok figyelmét.

Első szerepe olyan nagy sikert hozott neki, hogy saját sorozatot kapott, ami 1978-1982-ig ment. A címe Egy úr az űrből ("Mork & Mindy") volt. 1979-ben Emmy-díjat, 1980-ban Golden Globe-díjat kapott "a legjobb színész TV-filmben" kategóriában.

0 Tovább

30 éve halt meg a Dollárpapa

Rajz János a kitűnő jellemszínész póztalan humorával, közvetlen egyszerűségével és a jellemzés árnyaltságával tűnik ki. Alacsony termet, jellegzetes karcos, rekedtes orgánum, egyszerű színész-eszköztár, remek jellemábrázoló képesség. Rendkívüli, higanyszerűen fürge, már-már akrobatikus mozgáskultúrával is rendelkezett - olyannyira, hogy amikor úgy hozta a sorsa, artistaként is meg tudta keresni kenyerét.

1907. február 13-án, Budapesten született. Színészcsaládból származik, szülei és testvérei is mind-mind színészek voltak. Élete és gyermekkora a Monarchia különböző városaiban telt, szülei vándorlásait követve. Főiskolát nem végzett, eleinte nem is készült színésznek. Artista szeretett volna lenni igazából. 1924-ben, Debrecenben lép fel először színházban, egy - Csajkovszkij muzsikájából összeállított - bécsi operettben, A diadalmas asszonyban.

Később játszott Szegeden, az 1927-28-as évadban ismét Debrecenben, majd más vidéki városban is szerepelt.

1929-30-ban a Király Színházhoz szerződött. A sokat áhított Pestre ment, de csalódott, mert a nagyszerű kiugrás elmaradt, ráadásul a következő szezon sem ígért neki való feladatot. Így, gyermekkori álmát beteljesítve, vidéket járó artistának szegődött. Ott vált vérévé igazán a tehetség és a tudás mellett, a tréning tisztelete. Három évig működött mint artista.

1945-öt követően, és szép, termékeny, lelkes szegedi színészévek után első jelentősebb szerepe 1951-52-ben a fővárosi Vígszínház színpadán A peleskei nótárius című színdarab táncoskomikus főszerepe. Utána jött a nagy, és már talán nem nagyon várt fordulat. Major Tamás felfedezi, és szerződteti a Nemzeti Színházhoz. Közel három évtized kemény és szakadatlan felkészülése után - egyetlen szaltóval - a színművészet csúcsaira került, s ettől kezdve 1976-ig, nyugdíjazásáig az ország első társulatának tagja maradt.

Bár filmeken csak 1953-tól szerepelt, élete során mégis 86 játékfilmben, rövidfilmben és később tévéfilmben vállal szerepet. Legnagyobb filmsikere az ő főszereplésével játszódó Dollárpapa.

0 Tovább

Kutya úr ma lenne 86 éves

Az egész ország ismerte a becenevét: ő volt a Kutya, illetve a Kutyu. A Nemzet Színésze, a magyar színházművészet egyik legismertebb karakterszínészeként főként epizódszerepeket alakító Raksányi Gellért 1925. július 19-én Raksányi Árpád és Durkó Margit fiaként született Szigetváron. Dunántúli családból származik, melynek nemessége a XIII. századból datálódik. Felmenői értelmiségiek, a közélet jeles szereplői, ő viszont színész lett, minden akadály ellenére.

1947-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, végül a Nemzeti Színház társulatának tagja lett, ötvenhárom éven keresztül megszakítás nélkül itt játszott, 1989-től a társulat örökös tagjaként.

Átélte a 20. századi magyar színjátszás keserveit és örömeit. Mellőzték és ünnepelték. "1944-ben léptem először színpadra... Rumlis világ volt, bomba robbant az előadás alatt. Aztán egy kis sérüléssel, egy kis fogolytáborral megúsztam, elindult az élet, színészóriásokkal hozott össze a sors a Nemzeti Színházban".

Jó pályakezdés után zord idők jártak rá, tehetségéhez méltatlan szerepeket kapott. De mint "előadásmentő", kitűnő memóriájú színész, hozzájutott egy-egy neki való figurához is.

Több mint ötven filmben és televíziós produkcióban szerepelt. Felejthetetlen alakítása a türelmes és a munkájára büszke gondnoka, Kutya úr (tisztességes nevén Hegyi Bernát) a Szomszédok című tévéfilmsorozatban. Raksányi, aki ekkor már igazi színészlegendának számított, saját becenevén szerepelhetett a sorozatban

0 Tovább

Casanova túl a hetvenötön

Donald Sutherland-et az amerikai filmek tették híressé, bár ő maga kanadai. Sajátos külsejének az idő múlása használt: hófehér hajú, vonzó megjelenésű idős úr lett belőle, aki egyforma erővel képes megjeleníteni rokonszenvesen kedves és hátborzongatóan ellenszenves, sőt beteges figurákat. A születési év homályban hagyása primadonna-szokás - lehet, hogy idén már a 77. születésnapját ünnepli - a rendelkezésre álló források egy része szerint ugyanis 1934-ben született.

Donald McNicol Sutherland Dorothy Isobel és Frederick McLae Sutherland gyermekeként született 1935. (?) július 17-én a New Brunswick tartománybeli Saint Johnban. 14 évesen rádiós lemezlovas volt, de nem készült színésznek. Tanulmányait Victoria College-ban és a Torontói Egyetemen végezte mérnök szakon. (Itt találkozott első feleségével Lois Hardwickkal. Házasságuk 1959-től 1966-ig tartott.)

Az egyetemen fedezte fel magában a színészet iránti vonzalmat, így belépett az intézmény színjátszó csoportjába. Az elismerő vélemények végleg a színjátszás felé fordították: először a londoni Királyi Zene- és Drámaművészeti Akadémiára akart beiratkozni, de ott 193 centis magassága és nem túl megnyerő arcberendezése miatt elutasították. A nagyra nőtt színészpalánta repertoárszínházaknál kezdett dolgozni, s epizódszerepeket kapott televíziós sorozatokban.

A filmvásznon 1964-ben mutatkozott be az Élőhalott kastélya című olasz horrorfilmben. Kettős szerepe - egy fiatal katonát és egy öreg boszorkányt játszott - meggyőzte a rendezőket és foglalkoztatni kezdték (pld. Kinyírlak drágám, Fanatic, A Bedford incidens -1965. stb).

1967-ben jött A piszkos tizenkettő és vele az ismertség. Robert Aldrich rendező egy retardált gyilkos szerepét bízta rá a nagy sikerű háborús filmben.

0 Tovább

A világ leggyorsabb lábú szepptáncosa

Eredményesen bokszolt, fuvolázott, kiváló táncos, koreográfus, sőt tanárember: saját maga tanítja be a világban turnézó hat csoportját, miközben egy másodperc alatt 35 koppanást produkál tánc közben, kifejezetten neki készült mesteri cipőivel, amiből évente 100 párat elkoptat 40 millió dollárra biztosított lábával.

Michael Flatley Chicagóban, a Southwest Side-on ma 53 éve, 1958. július 16-án jött világra. Szülei (County Sligo, County Carlow) Írországban éltek, majd 1947-ben emigráltak az Államokba. Michaelnek négy testvére volt: Annie, Patrick, Eliza és Tomasina. Apja sikeres építkezési vállalkozó volt. Mivel az egész család nagyon muzikális volt, Flatley az édesapja kívánságára tanult fuvolázni. Ezzel a hangszerrel nyert el számtalan kitüntetést, többek között az Írország fuvola bajnoka címet is. Miután többször vérző orral tért haza, édesapja a bokszolásra buzdította. 17 évesen Amateur Championship bokszversenyen a 135 fontos súlycsoportban első lett.

Első tánclépéseit négy éves korában a táncbajnok nagymamájától, Hannah Ryantől tanulta, aki abban az időben az ír táncok éltáncosnője volt. A család nyomására - kicsit túlkorosan, 11 évesen - iratkozott be a tánciskolába. A helyzettel csak azért békélt meg, mert számtalan csinos lánnyal köthetett ismeretséget.

Tanulmányaiban rohamos előrehaladásról tett tanúságot, tizenhét évesen első amerikaiként győzött az ír tánc-világbajnokságon. Ekkorra már kiválóan játszott a hagyományos ír fuvolán is, amely a kelta legendák szerint varázserővel bír, megidézi a szellemeket, tündéreket, manókat. Érettségi után tánciskolát nyitott, de a tanításnál jobban vonzotta a színpad.

A nyolcvanas években a híres Chieftains együttessel turnézott, ekkor alakult ki egyéni stílusa: a hagyományos kötöttségekkel szakítva karját is mozgatta, s jelentősen gyorsított a lépéseken. 1993-ban fellépett a Dublinban megrendezett Spirit of Mayo fesztiválon. Fellépése után a show producerei megbízták őt az 1994-es Eurovíziós Dalfesztivál átvezető előadásainak megszervezésével.

1994-ban az Eurovíziós dalfesztivál szünetében hétperces, kelta népzenére alapozott előadással mutatkozhatott be.

0 Tovább

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek