Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A francia sanzon örmény királya, Aznavour 87 éves

"Franciaország - a hazám, Örményország - a hitem"

Charles Aznavour világhírű énekes, színész, szövegíró örmény emigránsok gyermekeként Vahinak Sahnur Aznavurjanként látta meg a napvilágot Párizsban, 1924. május 22-én.

Tanulmányait Párizsban végezte. 1933-tól táncosként, 1935-től pedig gyermekszínészként lépett színpadra. 1941-től a Jean Dasté Színtársulat tagja volt. 1942-től Pierre Roche társulatánál dolgozott.

Édith Piaf figyelt fel rá, aki 1946-ban magával vitte egy turnéra, bejárták Franciaországot, eljutottak az USA-ba is. 1955-től a Moulin Rouge tagja volt.

Charles Aznavour úgy érezte, hogy a francia szellemiség tükörképe a sanzon, a nemzeti kultúrának olyan része, amely védelemre szorul. Ennek szentelte életét.

0 Tovább

A Nagy Duett sztárja ma 35 éves

Az egyik legnépszerűbb és befutott musical előadóművész Magyarországon, producer, zenész, zenei szerkesztő, kiadó, Bereczki Zoltán 35 éve, 1976. május 2-án született Budapesten. Anyja Temesvári Nóra, apja Bereczki Károly. Egy nővére van, Bereczki Dóra. Öt éves korától 1986-ig versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, majd ezután 4 évig kajakozott az MTK-VM-ben. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült, és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában.

A középiskolás korában került Toldy Mária énektanárhoz, aki felismerve tehetségét, az első meghallgatás után felvette.

2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán.

Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze Száz év címmel.

3 Tovább

A még ma is népszerű Jon Bon Jovi

A ma 49 éves Jon Bon Joviról az embernek általában a nyolcvanas évek jutnak az eszébe, esetleg a kilencvenes évek eleje. Az utóbbi időre inkább az a jellemző, hogy az együttes néha jelentkezik valami új lemezzel, és az ember egész kellemes érzéssel elcsodálkozik, hogy nahát, ők még mindig megvannak...! A koncertjeiken három generáció képviselői bukkannak fel, akiknek valószínűleg teljesen mást jelentek ugyanazok a számok. A közönségből sokan egy-egy dalt kötnek az életük emlékezetes pillanataihoz, így pedig csak még többet jelent számukra egy dallam, egy sor.

Jon Bon Jovi a New Jersey állambeli Perth Amboy városában 1962. március 2-án látta meg a napvilágot a borbély John Francis Bongiovi, Sr. és a virágkötő Carol Sharkey gyermekeként ifjabb John Francis Bongiovi néven. Két testvére van: Anthony és Matthew. Édesapjának szicíliai és szlovák, míg édesanyjának német és orosz felmenői vannak. Állítása szerint távoli vérrokonság fűzi Frank Sinatra-hoz. A nyarakat Pennsylvaniában töltötte a nagyszüleinél, ezalatt újságkihordóként dolgozott. Tinédzserként kezdetben a St. Joseph Középiskolába járt, New Jersey-ben, később azonban átment a Sayreville War Memorial Középiskolába.

Kamaszkorának javát az iskola helyett barátjával, David Bryan Rashbaummal együtt rock & roll zenéléssel és énekléssel töltötte helyi zenekarokban. Vele alapította meg első együttesüket, az Atlantic City Expressway-t (a New Jersey-i autópálya után elnevezve), mellyel New Jersey klubjaiban léptek fel. Sok időt töltött az unokatestvére, Tony Bongiovi tulajdonában álló, híres New Yorki hangfelvétel-készítő stúdióban, ahol takarítói munkája mellett lehetősége nyílt demók készítésére is ismert zenészek együttműködésével.

1980-ban a Csillagok háborúja filmhez kapcsolódó Christmas in the Stars: The Star Wars Christmas Album című karácsonyi lemez egyik dalához készítette élete első profi hangfelvételét énekesként

1983-ban Sayreville-ben rockegyüttest alapított Bon Jovi néven. Az együttes 1984. január 14-én adta ki első, bemutatkozó albumát, a Bon Jovit. Aranylemez lett belőle. A Runaway című dal volt a banda első Top 40-es slágere .

0 Tovább

Az operavilág egyik legnagyobb csillaga Renata Scotto

Renata Scotto 77 évvel ezelőtt, 1934. február 24-én született Savonában (Olaszország). Tanulmányait mezzoszopránként kezdte, majd szopránként megtalálta igazi hangját.

Színpadi játékáról tanulmányokat lehetne írni; egy-egy gesztussal, mozgással vagy arcjátékkal mindent el tud mondani a színpadi alak pillanatnyi helyzetéről, lelkiállapotáról vagy konfliktusáról. Mindehhez csodálatosan meleg, kiegyenlített és tökéletes technikával megszólaló énekhang járul.

1952-ben, 18 évesen debütált Milánóban Violettaként Verdi Traviata c. operájában. 1953-ban felvették a világhírű Milánói Scalaban Alfredo Catalani La Wally c. operájának szerepére . Az akkor már befutott Mario del Monacóval énekelt.

Scotto a legnagyobb áttörést 1957-ben érte el az Edinburgh-iFesztiválon Vincenzo Bellini kétfelvonásos operájában Az alvajáróban . (Maria Callastól vette át Amina szerepét.) Az előadás nagy siker volt, a 23 éves Scotto nemzetközi hírnévre tett szert. 1961-ben lépett színpadra ismét Aminaként a velencei La Fenice Színházban.

1960-ban Mimiként debütált a Bohémélet c. operában a Chicago-i Lyric Operában. Ugyanebben az évben férjhez ment a hegedűs Lorenzo Anselmihez. Egy fiúk és egy lányuk született.

A Veronai Arénához 1961-től állandó szerződés kötötte, ahol 1981-ben rendezésében mutatták be a Pillangókisasszonyt.

A New York-i Metropolitanben először 1965-ben lépett fel a Pillangókisasszony címszerepében .

0 Tovább

Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen, halj meg fiatalon!

Minden idők legnagyobb fehér blues-énekesnője, Janis Joplin 68 éve, 1943. január 19-én született (Port Arthur, Texas). Olyan őszintén, szenvedélyesen és sodró erővel énekelt bluest, ahogy előtte (és talán utána) senki. Egy sokat idézett mondása szerint koncertjeit úgy élte meg, hogy "szeretkezem 25 ezer emberrel, aztán egyedül megyek haza".

Bár a helyi templomi kórusban énekelt (csengő szoprán hangon), a zene kamaszkoráig másodlagos volt számára. A gimnázium után a Texasi Egyetemen tanult, de nem sokáig bírta a maradi Dél bezártságát, kisstílűségét. Volt emiatt baja elég. Iskoláiban kiközösítették, a főiskolán megválasztották a "legcsúnyább fiúnak", pedig kifejezetten vonzó is tudott lenni.

Elszökött otthonról, ahol jól, de unalmasan élt átlagos családja körében. 1961-től a helybéli mulatókban énekelt, és ekkor kezdődött bensőséges és végzetes kapcsolata is az alkohollal. Kacérkodott a folkzenével és a countryval is, de végül a fekete blues varázsába került, különösen a tragikus sorsú Bessie Smith és a börtönviselt Leadbelly volt rá nagy hatással.

1963-ban San Francisco Haight-Ashbury városrészébe költözött, amely a 60-as évek hippi kultúrájának középpontja volt. 1966-ban tagja lett a hippi-kommuna zenészeiből szerveződött Big Brother And The Holding Company-nak.

0 Tovább

A Nemzet Csótánya 65 éves

Kevés olyan előadó van, aki annyira egyedi és különleges színt képvisel a magyar rock zene történetében, mint a ma 65 éves Nagy Feró, énekes, színész, dalszövegíró, a magyar könnyűzene ikonja, a Nemzet Csótánya.

Nagy Feró (Ferenc) Letenyén született 1946. január 14-én.

A család nem sokkal Feró születése után költözött a fővárosba. "Először egy kocsiszínben laktunk, onnan mentünk át egy pincelakásba, a Verőfény utcába. Apám áldott jó ember volt, nem voltak különösen nagy igényei. Az ötvenes években hőszigetelő-szakmunkás lett, majd később kisiparos. Nem foglalkozott azzal, hogy tanulok vagy sem, amúgy sem sok vizet zavart, hazaadta a pénzt, munka után mindig hazajött, és megitta a sörét. Náluk a mama volt az, aki rendet tartott a családban. Ő volt a parancsnok, rettegtünk is tőle" - emlékszik vissza Feró.

Középiskolai tanulmányait a kőbányai Szent László Gimnáziumban kezdte, de kirúgták. Tanulmányait a Kandó Kálmán Főikolán fejezte be.

1963-tól 1970-ig a Richmond Heads majd a Zárvatermők tagja.

Csuka Mónikával 1970-ben megalakult a Beatrice zenekar, ami akkor az egyetlen női beat-zenekar volt az országban. 1976-ban a változást Nagy Feró megjelenése hozta, aki feleségül vette Csuka Mónikát, és a zenekar tagja is lett. A kezdetben több stílusban játszó banda hamarosan komoly sikereket ért el. A "Tessék választani! fesztivál" megnyerését (1977.) a "Gyere kislány, gyere ..." című diszkószámnak köszönhették, de játszottak keményebb zenét is, sőt az NDK-ba is eljutottak.

0 Tovább

70 éves a protest-folk prófétanője

Joan Baez mexikói származású amerikai énekesnő 1941. január 9-én született New Yorkban.

A folkénekesek királynője ma 70 éves. Édesapja fizikatanár, édesanyja drámatörténetet adott elő az egyetemen. Családja felmenő ágaiban miniszterek is akadtak. A bostoni egyetemen tanult gitározni, alapos de nem virtuóz gitártudásra tett szert. A folkzenével 1958 körül kezdett komolyabban foglalkozni. Kitűnő énekhangját akusztikus gitárjának játékával kísérte. Először kávéházakban dermesztette meg a levegőt csodálatos hangjáva. Első jelentős fellépése 1959-ben a legendás Newport Folk Festivalon volt. Tehetségére a Vanguard cég figyelt fel, és hamarosan megtalálták a kapcsolatot egymással.

A szerződés megkötése után nemsokára megjelent első lemeze (1960.), amely az énekesnő nevét viseli. Ezen a korongon található a We Shall Overcome című szám, amely mondanivalója miatt a baloldali ifjúság himnusza lett. 1963-ban óriási tüntetés volt Washingtonban; a lelkes tömeg a We Shall Overcome-ot énekelte.

0 Tovább

A rock and roll koronázatlan királya, Elvis Presley

"Elvis előtt nem volt semmi."

John Lennon

Elvis Presley (Topleo, 1935. január 8. - 1977. augusztus 16.) amerikai énekes, zenész és színész 76 évvel ezelőtt született. Egy kor jelképe, hatása az őt követő nemzedékre - s nemcsak a zenészekre - óriási.

Nem ő volt a legelső rock and roll-sztár, de népszerűsége felülmúlta a műfaj valamennyi királyáét. Az amerikai álom megtestesítője volt.

Elvis három éves kora óta a Tennessee állambeli Memphisben élt. Gyerekkorában sokat csúfolták érdekes hajviselete miatt, melyet már akkor "belőve" hordott. 12 évesen kapta első gitárját édesanyjától.

A helyi gospel együttesekben énekelt és egy alkalmi lemezfelvétel ügyében betévedt Sam Phillips Sun stúdiójába, ahol annak jószimatú főnöke 1954. július 5-én lemezre vette a That's All Right Mama című dalt. Megjelenését a rocktörténészek egy része kikiáltotta a rock and roll születésnapjának.

A felvételnél közreműködő zenészek, Scotty Moore (gitár) és Bill Black (basszusgitár) Elvis kíséretében turnéra indultak. További Sun kislemezek stabilizálták az énekes sikerét, akinek ezek az első felvételei mindenképpen a rockzene gyöngyszeneinek számítanak (Good Rockin Tonight , Mystery Train ) s akit "Colonel" Tom Parker menedzselt a továbbiakban. Az ő közreműködésével kötötték meg 1955-ben az RCA Victor Recordsszal azt a negyvezezer dolláros szerződést, amely Elvis Presley országos sikerét és világkarrierjét elíndította.

1956 nyarán jelent meg a Heartbreak Hotel című felvétele, amely új fejezetet nyitott a rock történetében.

1 Tovább

Az élet szerelmese: Arthur Rubinstein

Chopin legavatottabb tolmácsolója, a lengyel származású amerikai zongorista Arthur Rubinstein 1982. december 20-án, ma 28 éve halt meg.

1887. január 28-án született Lódzban, az akkori Oroszország területén. Szó szerint egyszerre kezdett beszélni és zongorázni: a hisztériára egész életében hajlamos fiúcska hároméves korában kezdett a billentyűkkel ismerkedni, s nagyjából ekkor mondta ki az első szavakat is. Zongoratanulmányait szülővárosában és Varsóban kezdte. Első koncertjét hétévesen adta.

1900-tól Berlinben tanult tovább, zongorára Barth, elméletre Max Bruch és Robert Kahn tanította.

Tizenhat évesen már a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel, egy évvel később Párizs ünnepelte. Párizsban megismerkedett Ravellel, Dukas-val, és a szerző jelenlétében játszotta el Saint-Saens második zongoraversenyét. A koncertről írott kritika nem is csodagyereknek, hanem érett muzsikusnak nevezte a tizenhat éves zongoristát.

0 Tovább
12
»

Mi van ma?

blogavatar

Az adott nap fontos eseménye a múltból, napjainkból, képekkel, videókkal, sok információval................................................................ Az oldalt szerkeszti: Kis Márta

Utolsó kommentek